A harcsa rejtőzködő életmódját, ugyanakkor néha különös viselkedését ismerve egy idő után az ember már nem lepődik meg semmin. Életmódját már jóformán az ikrából való kikelés előtt elkezdi gyakorolni, hiszen ősei egy jól védett, bolyhos gyökérzettel benőtt "barlangba" rakják le ikráikat, melyet a hím kitartóan védelmez az ikrák kikelése utáni pár napig. Ekkor az ivadékok már a bolyhos gyökérzetben elkezdik rejtőzködő életmódjukat, ami aztán végigkíséri őket egész életük során. Sokszor könnyen behatárolható az a hely, ami harcsát rejt nagy valószínűséggel de van, amikor hosszas kutakodás, megfigyelés alapján lehet csak a hátrahagyott jeleiből meghatározni, hogy hol is van őkelme, ha épp nem vadászik aktívan. Ez lehet egy számunkra talán jelentéktelennek tűnő helyen egy kisebb-nagyobb mélyedés, törés, de alá illetve ráfekszik egy faágra, természetes és mesterséges tereptárgy takarásába, üregekbe (akár egy üres belsejű fatörzsbe is!), nádasok árnyékába, part alatti üregekbe és sorolhatnám még, miket tapasztaltam de úgy vélem, soha nem érnék a végére. Ja, és akkor még azokat az eseteket nem is említettük, mikor olyan helyet találunk, aminek mindene megvan ahhoz, hogy egy akár kapitális harcsát rejtsen, mégsem lakja senki... Ennél könnyebb táplálkozási helyeket találni, hiszen információk hiányában is van rá lehetőségünk, hogy egy vagy két éjszakát a parton töltsünk és füleljünk, merről szólnak a rablások. Igaz, avatott szem gyorsan talál nagy területen is olyan pontokat, amiket szinte tutira vehetünk, hogy rablási időben halat fognak adni.

A lényeg, hogy általában egy víz partját végigjárva vannak könnyen megtalálható helyek, amik alkalmasak a harcsázásra. DE! A bajszos néha olyan viselkedési formákat tanúsít, amik meglepik még a tapasztalt horgászokat is! Alapvetően elmondható az, hogy fénykerülő és rejtőzködő életmódja miatt passzív időszakában kedveli a fedett, több oldalról védett helyeket. Ezek lehetnek pandalyok, nádasok és az alattuk kifürdött üregek, vízbe dőlt fák, mesterséges tereptárgyak, de akár egy kövezés széle is. Ezek hiányában, tiszta, akadómentes terepen viszont a meder egyenetlenségeit, illetve saját maga által kifürdött gödröket használ fekvőhely gyanánt, amik dolgunkat megnehezítve nagyon akadós terepen is sűrűn szolgálnak lakhelyéül csak, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgunk és még több potenciális fekvőhelyen kelljen megtalálnunk őket. Gyakran elég egy alámosott part, ami előtt elegendő vízmélység van ahhoz, hogy kényelmesen érezze magát rejtekében és nem is sejtjük sokszor, mekkora halak bújnak meg gyakorlatilag a lábunk alatt! És itt szeretném kiemelni, hogy a fészekhorgászatra még csak véletlen sincs szándékomban kitérni és azok számát gyarapítani, akik ívási időben rabolják le a harcsaállományt, ugyanis az általam elmondott információk alapján sajnos már el lehet indulni ebben az irányba... Csupán fontosnak tartom azokat az információkat közölni, amik alapján megtalálhatjuk a harcsák pihenőhelyeit, mivel gyakran a fő táplálkozási idejükön kívül is jó eredményeket érhetünk el, ha csalinkat a megfelelő módszerekkel ezen helyek közvetlen közelében helyezzük ki. A fészekhorgászat egy etikátlan dolog az én szemszögemből, mivel az ívásra készülő vagy fészkét őrző halakat zavarjuk meg, ha hazavisszük, akkor pusztítjuk el még ráadásul. A mi érdekünk pedig az állomány számának növekedése, ha nem tévedek. Ezt a részt meghagyom Koós Ferencnek. Egyszer én is fogtam harcsát fészekről, pont az Ő videói hatására (már előttük is harcsáztam, de eszembe nem jutott volna fészekről harcsát fogni). Viszont a hal visszaengedése után átgondoltam a dolgot és akkor megfogadtam, hogy soha többé! Ezt azóta is tartom. Rengeteg szép halat köszönhetek viszont a bójás, úsztatós, u-pose módszereknek fényes nappal, amikor is az ismert fekvőhelyek közvetlen közelében próbáltam kapásra ingerelni a harcsákat.

Külön fejezetet tudnék annak szentelni, hogy olyan harcsák, amiknek megszokott nappali tartózkodási helyük van, néha valami oknál fogva időszakosan máshol vernek tanyát. Van, mikor huzamosabb ideig és van, amikor ez a jelenség csak pár óráig, esetleg napig tart. Ennek sokszor a táplálékhalak tartózkodási helye, amiket követ és kiáll rájuk, főleg ívásnál. Ilyen például a küszívás, amikre sokszor meglepően nagy harcsák is kiállnak, de kárász íváson is figyeltem már meg 60 kiló feletti harcsát, ami az ívás befejeztéig naponta többször is a vadul ívó kárászok közé rabolt. A másik évente megismétlődő ilyen jelenség a tavaszi felmelegedés. Tavasszal a felmelegedések után a harcsa zabálásba kezd. És én itt most nem a nagy felmelegedésekre gondolok, hiszen én már az 5-6 fokos vizeken is évről-évre feltűnően sok kapást tudtam kicsikarni, nem csak nappal! Viszont az ominózus esetnél, amikor is a táplálékhalak elkezdenek a gyorsan melegedő, sekély részek felé orientálódni, már általában 2-3 fokkal melegebb vízekre kell gondolnunk és viszonylag sok napsütésre. Ezekben az időszakokban már megfigyelhető, hogy a harcsa táplálékhalai rajokban vannak jelen a számukra kellemes, relatíve meleg vízrészekben, így ő is utánuk ered, hogy kondicionális táplálkozása értelmében minél több táplálékot vegyen magához az ívási idő előtt illetve a "sanyarú" téli hónapok után. Mivel ebben az időszakban mohón táplálkozik és nappal is sűrűbben vesz magához táplálékot, mint például a meleg nyári hónapokban, egész nap számíthatunk a kapásokra és ha jó helyen vagyunk, akkor akár sok kapásra is. Minden folyónak és tónak vannak sekélyebb, laposabb részei. Ezek egyrészt a partközelben terülhetnek el a nádasok alatt, változó mértékben és meredekséggel mélyülve a mélyebb mederrészek felé. Másrészt vannak olyan beljebb eső területek is, ahol a vízszint alacsonyabb az átlagnál. Ha tudomásunk van ezekről a helyekről, nyert ügyünk van. Ha nem, akkor következtethetünk a fehérhalak felszíni mozgásaiból illetve kimérhetjük a vízmélységet egy túlsúlyozott úszóval is. Akár 30-40 centis vízben is tartózkodhatnak ebben az időszakban kapitális harcsák, meglepő módon nappal is! Nem ritka jelenség, hogy ekkor  rablásaik is elárulják őket. Fontos megjegyeznünk, hogy ez nem mindig a klasszikus buffanás. Szürcsölés, hajtás formájában is jelentkezhet. Sekély vízben mozgó nagy testű harcsa jele lehet még a tekintélyes méretű tolóhullám, szintén nagyon gyakori jelenség a tavaszi időszakban. Amikor a harcsa a felszín alatt fordul, farkával gyakran gerjeszt úgynevezett "poharat". Ez két, egymással párhuzamosan mozgó kis örvény. Ha viszont fordulás közben kiveti testét a vízből, az egy semmivel össze nem téveszthető jelenség, a "harcsakerék". Ez gyakorlatilag a testfelépítéséből fakadó jelenség, ugyanis a fordulás következtében testének egy része körívben a víz alá bukik a fejét követve, majd a végén farkával jókorát csap a felszínen. Látványos, nem összekeverhető egyetlen másik hal mozgásával sem még amatőr szemmel sem. Szintén biztos támpont lehet, ha pörsöket látunk. A harcsa esetében én általában két jellemző, könnyen felismerhető válfajával találkoztam: a hosszatni, elnyúló pörssel, ami a mozgó hal hátrahagyott nyoma illetve a dúrás során keletkező, apró buborékokból álló, hirtelen nagy felületen képződő pörssel, ami a fenéken dúró, egy helyben mozgó halat árulja el számunkra. Amikor felfedezünk egy pontosan behatárolható fészket, gyakran látunk apró buborékokat, amik szintén halunk jelei, de nem tartozik az egyértelműen felismerhető harcsajelek közé, nem sajátosak. Bár, én akasztottam már tekintélyes méretű harcsát, amit ez alapján fedeztem fel a part alatt, de akármilyen más halfaj is okozhatta volna... 10 percet megért a próbálkozás minden esetre, mert a hely harcsát sejtetett. Kicsit elkanyarodtunk a témától szándékosan, mivel ahhoz, hogy "rendellenesen viselkedő" harcsákat fedezhessünk fel, bizony fel kell ismernünk őket, akik a víz alatt vannak, mi pedig ugye pont fölötte jobb esetben :)

No, de mivel a legtöbben nem elég elvetemültek ahhoz, hogy teljes mértékben, fanatikusan kiismerjék a harcsa életmódját a teljesség igényével, ezért a legtöbben az éjszakai horgászatot választják. Ekkor ugyanis aktívabb, a sötétben érzi elemében magát és táplálékának jelentősebb részét is (egy-két speciális esetet kivéve) éjszaka veszi magához. Ekkor sikerrel próbálkozhatunk a már eddig említett helyeken de rengeteg harcsát figyeltem már meg, aminek a vadászterülete nagyon messze volt a fekvőhelyétől. Meg kell különböztetnünk két dolgot: azt, amikor jónak vélt vadászterületeken akarunk több harcsából megfogni egyet illetve, a másik esetet, amikor is egy kiszemelt halat akarunk horogvégre keríteni. A nagy különbség a kettő között, hogy míg az első verzióban nagyobb sikerre számíthatunk a jó vadászterületeken az egyszerre ott tartózkodó több harcsa miatt, addig az utóbbinál fenn áll a veszélye annak, hogy napokig nem bírjuk kiszemelt halunkat becsapni, ami alatt talán egy jó nádfal előtt több kisebb példányt is zsákmányolhattunk volna. Ezt legtöbbször a ráfordítható szabadidő alapján döntjük el de egy magamfajta fanatikust sokszor nem érdekel a sikertelenség rizikója, mert azt a kapitális halat akarjuk megfogni, amiről talán addigra már csak azt nem tudjuk, hogy hol kelt ki az ikrából... Maradjunk annyiban, hogy a továbbiakban nem térek ki külön a két válaszút alapján különböző szituációkra, csupán támpontokat adok a jó éjszakai helyválasztáshoz.

A nádas, sásos részek mindig is klasszikus helynek számítottak. Főleg, ha nádcsomók, nádszigetek is tarkítják az összefüggő nádas területet. Ezeken a helyeken gyakran csak a növényzet előtti 1-2 méteres sávban számíthatunk a kapásokra, hiszen halunk itt támad lesből áldozataira az általában sekély vízben a mélyebb részről kifelé támadva (sarokba szorítva sokszor áldozatait, ahogyan ezt a folyami kövezéseknél is megfigyelhetjük). A fás részekre ugyan ez vonatkozik, nagyon ritka eset, amikor jó akadók közelében nem hallunk éjszaka szebbnél szebb rablásokat. Viszont szintén erőteljes buffanások, pukkanások szakítják meg a nyugodt vízfelszínt sokszor a monoton nyílt vízen is, akár a parttól többszáz méteres távolságokban. Egy kapitális harcsa vadászterülete hatalmas is lehet. Ha halunk a parttól távol tanyázik és megfelelő táplálékmennyiség lelhető fel az adott területen éjszaka is, akkor gyakran nem távolodik el, éjszakai portyázásának helyszíne sem tevődik át a külsőbb vízterületekre. Rengeteg kisebb méretű harcsa is horogvégre kerül ezekről a nyílt vízi területekről, általában a behúzós bergmann csöves módszerrel illetve a csónakkal behordott spannolós, u-pose és bójás szerelékekkel. Ha a horgászhelyünk mellett a part bemosott, fás, bokros, akadós, akkor nagy valószínűséggel (megfelelő csend mellett) közvetlen a helyünk előtt is komoly kapásokra számíthatunk, mivel a harcsa általában kiáll a partközelben mozgó táplálékhalakra. Nyílt vízen bár én nem használtam soha, de nagy segítség lehet egy radar. Főleg a külföldi specialistáknál figyelhető meg, hogy nagy folyókon, tározókon a mederviszonyt centire pontosan feltérképezve, s a tevékenység közbeni halmozgásokat is figyelembe véve (amik a kijelzőn remekül látszanak) választják ki a megfelelő helyet és mélységet a csali felkínálásához.

Sok vízen, főleg bányatavakban megfigyelhető jelenség, hogy általában a meder beljebb eső részein de gyakran a partközelben is összefüggő erdő tarkítja a vízterületet, melyek az elárasztás előtti idők maradékai. Remek búvóhelyet nyújtanak a harcsának, mivel akár egyetlen egy faág alatt is kényelmesen érzi magát. Gondoljunk csak bele, micsoda kánaán neki egy komplett erdő... Annál nehezebb viszont számunkra megtalálni Őt. Csónakkal egyszerű dolgunk van, hiszen lassan haladva, oldalát kopogtatva az evezővel könnyen bemozdulásra késztethetjük, s az így keletkező pörsök, burványok megfelelő támpontot nyújtanak helyzetének pontos behatárolásához. Az ilyen terepen ha a Koós Ferenc által is bemutatott fekvőhely horgászatra készülünk, készüljünk fel a szakadásokra, lefordulásokra, mivel ez egy kemény terep! Ha viszont éjszaka szeretnénk az erdős rész közelébe juttatni csalinkat, csupán egy dologra figyeljünk: helyválasztásnál a legfontosabb szempont, hogy kapás után a partról minél hamarabb az akadómentes területre tudjuk erőltetni halunkat! Azt hiszem, ez további magyarázatot nem igényel...

Sok helyen fedezhetünk fel nagy területen tavirózsás, tökleveles részeket. Tökéletes búvóhely és gyakran ívóhely is a harcsák számára. Csalinkat mindig a lehető legközelebb kell elhelyeznünk a növénnyel benőtt és a nyílt víz határához, mert kapásra sokszor csak és kizárólag itt számíthatunk, kivéve persze amikor éjszaka kimozdul halunk a kényelmes és táplálékban is sokszor igencsak dús területről. Ennek vonatkozásában szeretném megemlíteni azokat a harcsákat, melyek beállnak a szívogató életmódra és az ilyen táplálékban gazdag helyeken állnak be egy jól védett helyre, ahonnan csak nagyon-nagyon ritkán mozdulnak ki, kivételes esetekben. Az év legnagyobb részében itt állnak és várják, hogy a táplálék az orruk elé kerüljön, ami sok helyen a fehérhalak nagy populációja miatt elég gyakori. Persze, mivel nagy mennyiségű táplálékot kell magához vennie, azért egész életében nem állhat egy helyben és ragadozó ösztöne is hajtja, így nem esélytelen a megfogása még a pontos fekvőhelyének ismerete nélkül sem. Egy jól felkínált csalihal egyébként minden harcsa érdeklődését fel tudja kelteni. A kérdés, hogy ez mennyi időnkbe fog kerülni. Nem egy helyen láttam már olyat is, hogy a tó legnagyobb harcsái közül néhány olyan nádasokban lévő kis tisztásra áll be, ahonnan egyszerűen nem kell kijönnie. Azon a pár négyzetméteren megvan mindene. Búvóhely, ívóhely és még a táplálékhalak is folyamatosan adottak, mivel szintén imádják az ilyen rejtekhelyeket, ahol biztonságban érezhetik magukat és a nádasokról lehulló rovarok, tetvek, illetve a gyökérzetben élő puhatestűek számukra is terített asztalt nyújtanak. Ezek azok a harcsák, amik a legritkábban indulnak hosszabb útra táplálékot szerezni. Annál látványosabb volt az, amikor legalább 60 méteren keresztül követtem egy ilyen helyen megfigyelt harcsa útját vissza a búvóhelyére. Reggel 6 óra körüli időben lettem figyelmes egy rendkívül széles, lassan haladó pörs megindulására a part melletti nádas és a part határolta keskeny vízrészen, mely "C" alakban nyújtózik el a tó egyik végének jelentős részén. Persze, a nádas is vízben áll, így eszményi búvóhely. A pörs tehát a part és a nádas közti csatornában haladt lomhán, komótosan én pedig csak halkan sétáltam mellette és csodáltam. Ahogyan azt sejtettem, halunk útjának vége az imént említett kis nádas közötti tisztás volt, odaérését a nádszálak diszkrét hajlongása jelezte. A hely bejáratát azóta leradaroztam a kíváncsiságtól hajtva. Egy hatalmas üreget fürdött ki a hal a tisztásig a nádszálak alatt, melyre már következtettem előtte, hiszen a nádas egy 2-3 méter hosszan és befelé is legalább 1,5 méteres szakaszon nem él, elszáradt, tehát gyökerei nem érnek talajt. Na, ez az a hal, amit azóta sem sikerült megakasztanom, csupán egyszer átaludnom a kapást, melynek eredménye egy beszakadt szerelés lett. Nem hiába mondják, hogy okos hal. A legokosabb, ezt nyugodtan higgyék el nekem.

Nem igazán veséztük még ki a folyóvizek ígéretes helyeit. Nos, ezek röviden a következők: kövezések végei, visszaforgók, vízlépcsők alsó része, hullámtörő gátak nyugodt, langós részei és persze klasszikusan az alámosott partok, akadós részek. Árvizek idején az árterek, part közeli sáros részek, felduzzadt patakok és befolyóik... Igazából erről azért nem szeretnék bőven nyilatkozni, mert az egyik általam leginkább elismert horgászunk, Stefan Seuß nagyon részletesen kitér ezekre a jó haltartó és táplálkozási helyekre a Harcsa, az édesvizek óriása című könyvében. Érdemes elolvasni, még számomra is nyújtott új információkat. A harcsákat olyan szemmel nézi a szerző, ahogyan én is, tehát a Koós féle DVD-ken nevelkedettek készüljenek fel, hogy fognak ellentmondásokat találni de nyugodt szívvel mondhatom, hogy Stefan megfigyelései sokkal inkább közel állnak a teljesség igényéhez, ahogyan módszereit is érdemes megfigyelni, átvenni. (Vajon miért jelent meg országunk legismertebb horgásza nevével fémjelezve is az U-Pose, csörgő, speciálisan távoli, szakító zsinóros  horgászatra kifejlesztett horgászbot?) Talán Ő az, aki a leginkább figyelmet szentel annak, hogy a nagy harcsa igen kitanult és érzékei rendkívül magasan fejlettek, így hát minden szavát ittam még én is! És ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy ilyen részletesen átadta tudását, megfigyeléseit horgásztársainak. Egy dolgot nem találtam benne, amire én viszont már figyelmes lettem egy ideje: nagyobb árhullám, vízszintemelkedés idején a harcsák sokszor kiállnak a folyók olyan öbleibe, ahol egyébként nem fognak harcsát.

Ezekkel a gondolatokkal zárnám e bejegyzést, kiegészítésként pedig az ezt követőben láthattok egy pár általam készített képet olyan helyekről, amik már adtak nekem harcsákat és amikhez hasonlóakat keresve Ti is sikeresek lehettek és remélhetőleg gazdagabbak sok szép élménnyel.