Idén úgy tűnik nem elég, hogy minden eddiginél kevesebbet tölthetek a vízparton, még a halak is szórakoznak velem :) Sajnos a harcsahorgászatban hatványozottan igaz, hogy a sikerben döntő szerepe van a vízparton töltött órák számának. Meg egyre inkább a pénznek, hiszen ha van csónak, radar, akkor egy harcsákat alig ismerő horgász is sikeresen kihelyezhet egy szereléket egy leradarozott törés fölött. Persze ezek mit sem érnek, ha nincsen tudatosság a helyválasztásunkban, csalinkban és módszereinkben de régi igazság, hogy a harcsázáshoz legfőképpen időre van szükség. Nekem utóbbiból egyre kevesebb adatik meg, de amikor mégis lenne, akkor olyan fronthatások, légköri viszonyok vannak, amik teljes mértékben ellenem dolgoznak. Azt már nem is számolom, hogy számomra mennyire kellemetlen egy folyamatos, hideg és szeles esőzés, mert a halfogás a lényeg és nem a komfortérzet. Igazából ennek az időhiánynak döntő szerepe van abban, hogy elkezdtem a blogolást, hiszen így legalább eddig megszerzett tapasztalataimat át tudom adni, addig is kedvenc szabadidős tevékenységemnek tudok ezzel hódolni, csak éppen írás formájában, visszaemlékezések közepette. Össze sem lehet jóformán hasonlítani azokat az időket, amikor szülőfalumban laktam és 3 km-es körzetben kettő darab remek, harcsás bányató is tárt karokkal várt esténként és én heti átlag 4 éjszakát lent töltöttem a parton március elejétől egészen akár novemberig. Ez munka mellett is simán ment. Egyrészt ismertem a vizeket, mint a tenyerem, a halak szokásait is beleértve illetve a nagy számok törvénye is nekem dolgozott. A Budapestre költözés után aztán ez leredukálódott egy kicsit, mivel 2 havonta jutottam haza 5-7 napra, így ezeket a napokat tudtam csak kihasználni de mivel gyakran ilyenkor dolgaim végeztével minden éjszakát a harcsáknak szenteltem, még mindig elég sok halat kikapkodtam egy évre levetítve és nem volt okom panaszra. Aztán a munkahely váltást követően most havi 2-3 alkalomnál tartok, de idén márciusban például ez sem adatott meg. Február közepe táján voltam lent egy nappali harcsázásra, amikor is U-Pose módszerrel több kapást és egy part mellett leakadt, hetes forma harcsát könyvelhettem el illetve árpilisban is volt néhány lemaradásom, ami nekem ennél a módszernél sokkal gyakoribb a többihez viszonyítva. Most pedig egy 5 kg-os csuka tette tiszteletét 80 dkg súlyú kárász csalimra, bójás módszeren felkínálva. A kapás vehemens volt és látványos, mivel kora délután történt az eset, a hal is gyönyörű volt, csupán a fajtája okozott kissé csalódást. A tógazdának annál inkább, csillogó szemekkel gratulált a kisebbfajta krokodilhoz és örömmel nyugtázta, hogy visszahelyeztem a lehető leggyorsabban, sértetlenül. A felkínálás helyszínén egyébként biztos vagyok benne, hogy tartózkodott harcsa, mégsem sikerült kapásra ingerelni a jól mozgó, testes csalihallal. Klasszikus, alámosott part egy tó közepéig benyúló, elszáradt bedőlt fával volt a célterület, a fa gyökereitől olyan 5 méterre rögzített végszerelékkel. Az öröm mindenesetre nagy volt, hiszen csukából ez már a szebbek közé tartozik :) Legközelebb május 14. este 19:00 órától egészen május 16. reggel 07:00 óráig teszem próbára kitartásomat és szerencsémet ugyanezen vízterületen és reménykedem benne, hogy végre kedvenc halaimból is zsákmányolhatok és lesz miről élménybeszámolót tartanom, megtörve a régóta tartó csendet.

Ui.: Közben a fővárosi Duna közelsége miatt tettem próbákat harcsapergetésre. Volt, amikor pont elkaptam az áradás pezsdülő szakaszát, mégis betliztem sajnos. Pedig a helyválasztásom minden esetben kiváló és tökéletes között volt valahol félúton. :) Közben folyamatosan jönnek a hírek áramozásról az öblökben, mérgező anyagok folyóba jutásáról, lehálózásról, nyugdíjasok hallopásairól illetve az ellenőrzés teljes hiányáról. Amikor ellenőriznek, akkor sem azokat, akiket kéne... Szóval sajnos az egyetlen közeli nagy víz sem kecsegtet túl jó reményekkel, legalább is fővárosi szakasza biztosan nem. Pedig a külföldi városi folyószakaszok mennyire gazdagok harcsában... Nálunk ez sem működik, úgy tűnik. És sajnálatos, hogy egyre több vizünkre kell ilyen keserű, szomorkás hangulattal gondolnom. Kis hazánkban sem a vezető pozícióban lévő, döntéshozó emberek sem pedig a horgászok nem képesek elég következetességgel, felelősséggel és tisztelettel bánni természetes vizeinkkel, sajnos ezt kell leszűrnöm időről időre és ez évek óta csak romlik, ki tudja még meddig.