Fogós, tartós és gyakran használt módszer a Koós filmekből csak előkés csúszóúszóként ismert "T" alakú végszerelék, ami a kishalat a főzsinórtól és a fenéktől hivatott eltartani előre beállított magasságban. Egy kisebb időráfordítással, olcsón előállítható. A bolti verziót semmiből sem preferálom, én jobb szeretem, ha magam rakok össze valamit és ezt ajánlom mindenkinek, akinek csak lehetősége van rá. Az imént említett verzió elkészítéséről íme egy írás és egy videó (7:24-től), ezt nem is kívánom részletesebben kifejteni, hiszen már előttem megtették. És íme az általam készített és használt csúszó úszók illetve a következőkben részletezett "könnyített eltartós":

Sokan viszont nem akarnak ennyit bíbelődni ezzel a szerelékkel vagy szimplán nem találják megfelelőnek és könnyebb, finomabb alternatíva után néznek. Erre találtam én ki egy "L" alakú, általam könnyített eltartósnak becézett szereléket, amit sokkal kisebb időráfordítással, kevesebb alapanyagból lehet előállítani. Elsősorban puhatestű csalihoz használtam, de kishallal is remekül működött és harcsát is fogott. De a puhatestű csalival sokszor a kapástalan időszakokban is csodát művelt, rengeteg harcsát fogtam vele és sok volt, ami a lógó giliszták miatt nem akadt meg de a kapások ereje jobb harcsákra engedett következtetni. Nagy vonalakban leírom a szerelék elkészítését de készítettem egy ábrát is (igényesen, Paintben), hogy száz százalékosan érthető legyen az instrukció. A szerelék lelke egy hosszú gubancgátlócső, én általában etetőkosarakét szoktam kihúzni. A leghosszabbak tökéletesen megfelelnek. Ezt olyan 75-20 vagy 80-20 arányban melegítéssel meghajlítom. A melegítés azért fontos, mert ha csak betörjük a csövet, az elveszti ellipszis keresztmetszetét a hajlításnál és a zsinór elakad átfűzésnél. 90 fokban kell meghajlítani. Itt a belső és a külső ívet is egy-egy küllődarabbal kell merevíteni. A belső íven lévő küllődarab két végén kell egy-egy 45°-s, 5-10 mm hosszú hajtást csinálni, míg a külső íven lévő küllődarabot nemes egyszerűséggel a felénél 90°-ban kell hajlítani. Utóbbira a hajtásnál érdemes egy forgót vagy kapcsot akasztani, amibe később az ólomelőkét tudjuk rögzíteni. Ha ezek megvannak, cérnázással és ragasztással kell a küllődarabokat rögzíteni. Természetesen bármilyen merev fém megteszi, de a bicikliküllő olcsó, könnyen beszerezhető és tökéletes megoldás. Én még a végén a gubancgátló két végét szoktam melegítéssel lágyítani, majd fújkálva és kihűlés előtt ujjal nyomogatva simítani, nehogy véletlen maradjon éles felület, ami sértheti a főzsinórt. Ezzel kész is a szerelékünk, már csak annyi a dolgunk, hogy a főzsinórra húzzunk egy legalább 50 grammos (ez bőven megteszi) úszót, amit elég felül ütköztetni. Ez a szereléket hivatott függőlegesen tartani. (Az úszónak egyáltalán nem kell kapásjelző szerepet betölteni, azt egy karika vagy a botspiccre erősített csörgő is elvégzi, nyugodtan el lehet süllyeszteni főleg, ha a mély víz is indokolja bár én 1,5 méteres vízen se úszóról nézem a kapást). Majd a főzsinórt bevezetjük az eltartóba a rövidebb szárán át, a hosszún pedig kihúzzuk. Ez után a legegyszerűbb, ha szelepgumin kétszer átbújtatjuk a zsinórt, majd felkötjük a horgot és az előkehossz beállítása után a szelepgumira rászorítjuk a zsinórt, így ütköztetjük. Az előke nem érhet vissza a főzsinórhoz kifeszített állapotban! Ha valaki élőhallal horgászik, érdemesebb a szelepgumi helyett forgót beiktatni és erre vastag monofilból kötni az előkét a csavarodás veszélyét teljesen kizárva! Fontos, hogy a rövidebb szár fölé is tegyünk ütközőt, ami maximum 15-20 centire legyen kifeszített állapotban a rövidebb szár teteje felett. Ez azért fontos, mert nálam sokszor előfordult, hogy dobásnál a nehéz csali kihúzta a zsinórt hosszan az eltartóból és ez által az vissza tudott vízbe érés előtt csavarodni a főzsinórra vagy az ólomelőkére. Ha ezzel is megvagyunk, már csak egy ólmot kell felkötnünk 0.30-0.50 mm átmérőjű monofilra, majd csatlakoztatni az eltartó forgójához oly' módon, hogy az a csalit 20-30 cm-el a fenék felett tartsa. Az ólom súlya nálam puhatestűnél 100 gramm, de élő csalihalnál akár 200 gramm is lehet.

Továbbá szintén régi találmány és boltokban is kapható (itt szintén ajánlom azért az otthoni elkészítést) változat a kindertojás testű csúszóúszó (a videón bemutatják a felszín alá állított és a segédúszós, fenék közeli szereléket is), amit Bokor Károly is bemutatott és rengeteg írása jelent meg róla, mint sikeres módszer. Ő (és én is egyébként) úgy használja legeredményesebben, hogy egészen a felszín alá állítja be, így nem kell segédúszó csak az ólom, amit egy forgóra köt ólomelőkével. A kishal így végig a felszínen veret és a főzsinórra sem tud feltekeredni. Igaz, csak kis területet jár be de ennek pont akadós, part széli helyeken van jelentősége, ahol a bergmanncső esetleg könnyen felakadhat, miközben a kishal járatja. Én ehelyett már régóta a szakítózsinóros spannolós módszert használom, de ennek is vitathatatlan az eredményessége. Bokor Károly ajánlása már amúgy is egy életbiztosítás :)

A felszíni módszert nádasok szélein, bemosott, gyökeres vagy fás-bokros partoldalak közvetlen közelében illetve akadók mellett érdemes használni. A klasszikus csúszóúszót szintén akadók, fekvőhelyek, törések illetve nyílt vízi táplálkozási helyeken érdemes bevetni. Az általam "kifejlesztett" eltartóst pedig leginkább fészkek közvetlen közelében, nádasok előtti 1-2 méteres területen és olyan helyeken használtam sikerrel, amik a part közelében helyezkedtek el de harcsák jeleinek egyértelmű nyomait véltem felfedezni, akár nappal is! Nyílt vízre vakon bedobva általában nem volt fogós.