Sziasztok.

Most, hogy télvíz idején kissé háttérbe szorult a harcsahorgászat gyakorlati része, van ideje az embernek szerelgetni, agyalni, összegeznie a tapasztalatait és esetleg új szempontok alapján, teljesen más felől megközelítenie magát a harcsát. Azon belül is, annak viselkedését. Rengeteg tapasztalatot szereztem az évek alatt és nagyon sok olyan különleges viselkedésformáját tapasztaltam a harcsáknak, amikre gondolni sem mertem volna még anno, amikor zöldfülűként belevágtam ebbe az egészbe és csekély tudásommal, leginkább mások elmondásaira támaszkodva próbáltam kialakítani magamban egy képet vadászataim célpontjáról. Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy a harcsa télen is aktív és nem feltétlen a mély részeken kell keresni, vagy, hogy fejlettek a szociális képességei és az ösztönökön túlmutató, magas intelligenciára utaló viselkedésformákat fogok tapasztalni, akkor valószínűleg hitetlenkedtem volna. Mert ezek olyan dolgok, amiket az embernek a saját szemével kell látnia. Főleg, mivel ezek közül sok tapasztalat teljesen szembe megy olyan alapigazságként kezelt, nagyöregek általi megfigyelésekkel, melyeket akár híres, harcsázásról írt könyvekben olvashatunk.

Forrás, ahol minden egyéb infót megtaláltok nem csak a harcsákról, és rengeteg halbiológiai kutatásba belefuthattok, ami hasznos lehet számotokra: www.ifishman.de

Mivel én mindig is a harcsázás alappillérének tartottam a tanulásra való hajlamot, a mások nézőpontjainak való elfogadását és átgondolását, illetve a halbiológusok kutatásainak folyamatos követését és tanulmányozását, ezért nagy örömmel töltött el, mikor Miki belinkelt nekem egy olyan video formájában lementett animációt (valamelyik facebook csoportban találta), mely chip-el ellátott harcsák mozgását mutatja egy 25 hektáros tóban, melynek partja természetes, nádasokkal és egyéb növénytársulásokkal szabdalt. Legmélyebb része 7 méter, de átlagban 2,5-3 méter mélységűnek mondanám. Szűkebb keleti végén egy kiterjedtebb nádas található. Tehát azt lehet mondani, hogy nagyobb hazai tavaink, tározóink merőben hasonlítanak erre a természetes állóvízre. A legnagyobb különbség, hogy ez a tó Németországban van, egy kutatóközpont részeként, mely a halak biológiájával, viselkedésével, illetve a horgászat és halászat társadalmi szerepével, környezet befolyásoló tényezőivel és fenntarthatóságával foglalkozik. Nem csak harcsák kaptak chip-eket, hanem pontyok, pisztrángok, csukák, süllők és sügerek is, így ezeket összességében is lehetőségünk van nyomon követni vagy csak fajonként. A tó egy úgynevezett akkusztikus 3D telemetria rendszerrel van megfigyelve. Sajnos a videók nem aktuálisak időpontjukat tekintve, mert 2015-ben készültek, ám ezek nem elévülő dolgok, tehát nyugodt szívvel merem állítani, hogy örökérvényű következtetések vonhatóak le belőlük. Főként, mert a szélirány, szélerősség, holdállás, vízhőmérséklet, a levegő hőmérséklete, vízállás, légnyomás, percre pontosan az idő és a nappal-éjszaka váltakozása tökéletesen látható, követhető. Számunkra pedig a hónap, a napszak és az időjárási anomáliák miatti halmozgásokban bekövetkező drasztikus változások azok a tényezők, melyek hozzájárulhatnak sikereink maximalizálásához.

Nem lehet elmenni azonban a tény mellett, hogy mivel nálunk rengeteg a patakok felduzzasztásával létrehozott tározó, ezért azokon pluszban számolnunk kell a befolyók és azoknak terülőinek haltartó tulajdonságával, ezen kívül a patakmedreknek is figyelmet kell szentelnünk. Továbbá, az animációk készítésének időpontjában 166-170 cm (a leírás szerint a legnagyobbak 170 centiméteresek voltak akkor) volt a harcsák méretének felső határa a kísérleti tóban. Viszont úgy gondolom, hogy ez már talán az a méret, ami elkezd kissé elkülönülni és a saját méretével megegyező fajtársaival kisebb csapatokba verődni. Illetve, ezek a méretű halak azért már törekszenek valamelyest az energiaveszteség csökkentésére és a hatékony vadászatra, tehát mindenképp érdekes lehet a viselkedésük. Nem kevésbé a szociális viselkedésük a kisebb egyedekkel szemben, melyet szintén remekül leolvashatunk a videókon látottakból. Nem utolsó sorban, ez az egyetlen ilyen támpontunk. Nem tudok róla, hogy az országban működne hasonló, ultrahangos megfigyelő rendszer, ami fajokra bontva tudná modellezni, hogy merre mozog az adott példány, milyen vízmélységben tartózkodik és mekkora a mérete. Úgyhogy, kezdjük is el kielemezni a látottakat, hónapokra bontva. A február és a március hiányzik.

Először is, engedjétek meg, hogy egy pár olyan dologról szót ejtsek, ami hónaptól és napszaktól függetlenül megbolondítja a harcsákat, melyek ezen anomáliák hatására hirtelen mozgásba kezdenek és nagy területet bejárva (akár a komplett, 25 hektáros tavat) zabálásba kezdenek, ráadásul még vegyülnek is, ami a halak méretét illeti. Ezek közül rengeteget kitapasztaltam már én is, illetve sokan mások, de tudományosan alátámasztva talán elfogadhatóbbak ezen megfigyelések. Első ilyen a viharoknál is tapasztalt hirtelen légnyomás zuhanás. Ennek tudományos magyarázatát nem szeretném ismét kifejteni, mert rengeteg helyen szó volt már róla, hogy a víz alsó és felső rétegében hogyan változik az oxigénszint. A másik ilyen a légnyomás zuhanás utáni légnyomás emelkedés. Ez akkor is megmozdítja a harcsákat, ha csak az eredeti, zuhanás előtti állapotra áll vissza a nyomás. A harmadik a huzamosan, több napja tartó, nagyjából azonos légnyomás utáni jelentős emelkedés. Utolsó pedig a nyugati (akár dél-, akár észak-nyugati is) szél. Azonban, ha a légnyomásban bekövetkezik valamelyik az előbb említett három változásból, akkor a szélirány teljesen lényegtelen. Továbbá a napszak is, ha ezek a változások hirtelen következnek be a nap folyamán.

Most viszont én úgy gondolom, hogy vágjunk bele és kezdjük egységesen a téli hónapokkal, ugyanis merőben hasonló és szerintem a hazai horgászoknak meglepő viselkedést tanúsítottak a tó harcsái decemberben és januárban.

December:
https://youtu.be/qn24Y8pCWq0

Január:
https://youtu.be/jdVP_tNtLeE

Jól látható, hogy a harcsák aktívak. Mozognak, nagy területeket járnak be és sokszor felemelkednek a felső vízrétegekbe. És meglepő módon a tó legmélyebb, 6-8 méteres részének szűkebb sarkában a kicsi egyedek tömörülnek össze és fekszenek a fenék közelében, míg a nagyok a szélvizeken tartózkodnak nappal és éjszaka is, innen indulnak el vadászni. De ezek a példányok, egy kivételével a tó nyugati, szélesebb oldalát foglalják el, egymástól tisztes távolságra tartózkodva, néha-néha egy helyre beúszva. Talán csak véletlen, de a 3 legnagyobb példány egy háromszög alakban foglal helyet a tó nyugati oldalán. Ami meglepő, hogy a mozgásuk alapján bizony táplálkoznak, és nagy utakat tesznek meg még a fagyos víz ellenére is. Kiváltképp, ha a már említett időjárási anomáliák valamelyike is bejön a képbe. Van viszont egy nagyon furcsa jelenség, ami igen fejlett érzékelésre enged következtetni, már ami a fajtársakat illeti. Ez pedig az, hogy amint egy kisebb méretű példány beúszik a nagy harcsák által elfoglalt nyugati részre, azok közül általában a déli oldalon fekvő kettő közül valamelyik azonnal elvágja az útját, majd a kisebb példány gyorsan visszatér a csapatához. Nem sokkal ezután a nagy harcsák valamelyike mintha ellenőrizné a kicsiket, úszik egy kört. A jelek alapján a legnagyobbnak tűnő harcsa a vizsgált napok egyikében konkrétan körbeúszta pár óra alatt az egész tavat, követve a 3 méteres mederrészt, szinte teljesen párhuzamosan a parttal. A nagy harcsák tehát egyáltalán nem a tó legmélyebb részén vészelik át a telet és egyáltalán nem passzívak. Ugyanúgy kint vannak a szélvizeken és táplálkozásra utaló magatartást tanúsítanak, viszont be-beúsznak a mélyebb részekre, főleg éjszakánként, gondolom a csapatban vermelő táplálékhalak után. Viszont azonnal visszatérnek a sekélyebb vízi, téli fekvőhelyükre. A legfontosabb viszont, amit már én is sokszor megfogalmaztam az az, hogy a nagy példányok ebben az időszakban (továbbá a telet megelőző, drasztikus lehűlés időszakában) nem össze-vissza úszkálnak, hanem célirányosan, egy teljesen egyenes vonalon mennek nagy távokat. Vonalzóval lehetne meghúzni az útvonalukat, annyira egyenes. Amikor vissza fordulnak, egy éles nagyon kis szögben elindulnak a sekély, nyugati part felé, majd egy háromszög harmadik oldalát mintegy megrajzolva visszatérnek eredeti fekvőhelyükre. De nagyon sokszor hajszálpontosan ugyanazon az útvonalon térnek vissza fekvőhelyükre, amin elhagyták azt. Amikor a mélyebb rész felé indulnak az is rendre nyílegyenes útvonalon történik. Két esetben nem. Egyik, amikor ellenőrzik a kicsiket, másik, mikor körbeússza a legnagyobb példány az egész tavat. Elmondható tehát, hogy a téli hónapok animációinak kielemzése alapján a harcsa igen aktív a hideg víz ellenére is és a hierarchia alapján egy nagyon fejlett közösségi viselkedésről tesznek tanúbizonyságot. A kis példányokról nem beszéltem és nem is sűrűn fogok, mert személy szerint engem csak a nagyok viselkedésének viszonylatában érdekelnek, meg az ő viselkedésüket amúgy sem érdemes elemezni, mivel megfogásuk nem okoz túl nagy fejtörést egy tapasztalatlan harcsásnak sem. Egyébként télen ők is határozottan aktívak és sokszor indulnak el nagy távokra, a nagy harcsák által elfoglalt terület felé. Tehát ott biztos, hogy fellelhető a táplálék, különben nem hiszem, hogy a nagyok ellenséges viselkedése ellenére kockáztatnák az amúgy is hosszú utat. És ez megmagyarázná, hogy miért ott vannak a nagyok, ahol. Kis kiegészítésként megjegyezném, hogy van egy január végi plusz videó is, amin nem látszik a halak mérete. Az viszont igen, hogy a mély meder nyugati részében tömörül az összes példány. Ott nincsenek egyéb adatok, így nem tudni, hogy a két januári videó között mik a különbségek az időjárás tekintetében. Vagy, hogy egyáltalán egy azon évben készültek e. Bár, ha megnézzük a decemberi és január közepi aktivitást, lehetséges, hogy január végén és február elején következik egy rövid, passzívabb időszak. Rabolgatni itt is elindulnak az animáció alapján, de egy helyre tömörülve töltik napjuk nagy részét és innen indulnak el rövid utakra, egyenes vonalban.

Április:
https://youtu.be/NEUZkQWVvfI

Május:
https://youtu.be/p5N_MLwNrXM

Következzen tehát az április és a május. Azért nem különítem el őket, mert, mint tudjuk, ekkor már tudatosan készülnek az ívásra sőt, májusban már meg is kezdhetik azt bőven. Főleg, amilyen hirtelen kapjuk egy pár éve a meleget tavasszal. Személyes megjegyzésem, hogy szerintem nyugodtan ráhúzhatjuk ezeket a megfigyeléseket már a márciusi meleg betörésével az áprilisi időszakot megelőző 1-2 hétre is. Az áprilisi videón világosan látszódik, hogy a harcsák, mérettől függetlenül, a szélvizekbe igyekeznek. Ennek magyarázata az ott hamarabb melegedő víz és a tömegesen megjelenő táplálékhalak. Április derekán már bőven előfordulnak küszívások is, ezt tavaly is tapasztaltuk már április közepe előtt. Az ívóhely keresésével karöltve tehát ezeken a helyeken megtalálják a táplálékot is, nagy mennyiségben, így nem csoda, ha ezekre a pontokra orientálódnak. A kondícionális táplálkozás ugyanis kéz a kézben jár az ívással, az arra való felkészüléssel. Több legyet egy csapásra. No, de mi a helyzet a harcsák mozgásával? Rengetegszer tűnnek el a jelek. Ez azért van, mert a harcsa vagy akadó alá feküdt, vagy túl sűrű a nád, ami körülveszi, ezért nem találja az ultrahangos vevőegység. Ezt gondolom szükségtelen kifejtenem, hiszen ismerjük a harcsák rejtőzködő képességét. Amikor előkerülnek, akkor azonban legtöbbször felszín közelében mozognak, nem a mély vízrétegekben. Sokszor az eltűnés helyén jelenik meg újra az adott nagy példány a felszínen. Ez számomra egyértelműen azt jelenti, hogy befekszik egy tereptárgy alá, majd onnan rabol, de csak a feje fölött elhaladó táplálékhalakra. Majd újra visszafekszik, a jel eltűnik ismét. És ez többször is megismétlődik adott napon, napszaktól függetlenül. Áprilisban és májusban időjárási anomáliától függetlenül is sokszor bemozdulnak és ekkor cikázva haladnak a nagy példányok is. Egyébként ezt leszámítva a télihez tapasztalt, egyenes vonalú mozgás a jellemző rájuk, amikor partszéli búvóhelyüket elhagyják 50-100 méteres távolságra. Ekkor gyakran találkoznak szemmel láthatóan másik példánnyal is. És érdekes módon, nem csak az azonos méretűekkel, hanem jóval kisebbekkel is. Ezek a találkozások azonban rövidek és a halak gyorsan visszatérnek eredeti helyükre azokat követően. Talán ez arra utalhat, hogy keresik a megfelelő párt, akivel sikeresen ívni tudnak majd? Hiszen a harcsáknak a sikeres íváshoz nagyjából egyforma méretűeknek kell lenniük. Azt nem hiszem, hogy a kisebb egyed betolakodó lenne és a nagy az útját állná, mivel gyakorlatilag egyszerre indulnak el és félúton találkoznak. De ugyanez igaz azokra az esetekre, mikor megegyező méretű példánnyal történik ugyanez. Rengetegszer átgondoltam, de szerintem ilyenkor már tudatosan keresik a leendő párt. Az is látható, hogy megnézik egymás helyeit, akár többet is körbejárva. Külön feltűnő a jelenség, mikor egy kisebb példány végigjárja több nagy üregét is, de rendre sietve távozik. Gondolom, nem a szívélyes fogadtatás miatt, de ezt a viselkedést szintén jól ismerjük már. Ami fontos még az az, hogy ezekben a hónapokban egyáltalán nem kell félni a nappali horgászattól. A harcsák egyértelmű jelekkel árulják el magukat a partszéli üregeikben és jól láthatóan nappal is nagy területen mozognak, táplálkoznak. A napsütés ellenére, leginkább a fenti vízrétegekben, így számomra nem kérdéses, hogy a pandalyozás mellett több figyelmet kell szentelni a maximum félvízig leengedett kishallal való úsztatásra, melyet pár éve igencsak hanyagoltam. Érdemes még megfigyelni, hogy a harcsákat megbolondító időjárási anomáliák milyen hirtelen káoszt okoz a társadalmukban. Mérettől függetlenül, egymás útjait keresztezve eszeveszett és gyors úszásba és zabálásba kezdenek. Tavasszal pedig bőven kijut ezekből a változásokból, így tényleg elmondhatjuk, hogy érdemes ezeket a hónapokat meghúzni kicsit és több időt szentelni a harcsázásnak főleg, ha figyeljük az időjárást is és van lehetőségünk rapid horgászatok megejtésére.

Egy nagyon fontos észrevételem van az április és május közti leglényegesebb eltérést tekintve: májusban szemmel láthatóan nő az agressziójuk, többször találkoznak és a jelek alapján a nagy példányok elűzik a kicsiket nagyon gyorsan, melyek viszont mintha direkt próbálnának „betörni” a nagyobb egyedek üregébe, fészkébe. Érdemes megfigyelni a jobb felső sarokban található, narancsszínnel jelzett nagy példányt. A későbbiekben, nyár közepéig sem hagyja el ezt a helyet és innen indul táplálék után. Tehát ez nem csak ívóhely, ez egy fekvőhelyként is funkcionál ennek az egyednek, mely kitart rezidenciája mellett egészen sokáig. És a későbbiekben azt is érdemes figyelni, hogy mi lesz leve, miután elhagyja és ki lesz az új lakó? Májusban egyébként sokkal sűrűbben járnak be nagyobb területeket a harcsák és legtöbbször csak 1-1,5 méter mélyen mozognak a felszín alatt, nem a fenékhez lapulva közlekednek.

Június:
https://youtu.be/93fY_RtVrno

Tovább haladva a júniusra azt láthatjuk, hogy a nagyobb egyedek még mindig inkább a tó keleti, keskenyebb végében tanyáznak és innen indulnak táplálkozni. Júniusban már kezdődnek a nyári viharok, ezeknek jeleit megfigyelhetjük legalább egyszer az animáción is. Ekkor természetesen fokozódik a harcsák agresszivitása és rohamszerűen táplálkozni kezdenek. Júniusban a tó hőhatárának (termoklin réteg) tekinthető 4 méteres mélysége alatt az oxigénszint a kutatólabor szerint nagyon alacsony. Így a harcsák 2-3 méter mélyen tartózkodnak a passzív időszakban és elkezdenek a tó nyugati része felé orientálódni, de még mindig nem kezdődik el az a nyári időszak, mikor a meder mélyebb része felett töltik napjaik jelentős részét. Továbbra is sűrűn úsznak a felszín közvetlen közelében, akárcsak májusban. Egyébként ezen a tavon egészen szeptember elejéig eltart, mire a komplett vízréteg ismételten oxigénnel telítődik. Így a nyári hónapokban ezt mindenképp figyelembe kell venni. Júniusban még gyakran, sőt, gyakorlatilag minden éjjel kilátogatnak a harcsák a tó keleti végében található nagy kiterjedésű nádashoz táplálkozni. Tisztán látszik, hogy az a kiindulási pont és onnan rabolják végig a tó északi és déli nádasait. A már említett narancsszínű jel nem igen mozdul nap közben a fekvőhelyről, de amikor igen, akkor a felszínig emelkedő halat jelez. Tehát megállapítható, hogy a harcsa nappal valószínűleg táplálkozik a feje felett elhaladó táplálékhalakból csipegetve. De nem ez az egyetlen példány, ami produkál ilyen mozgást ebben a hónapban, viszont talán a legszembetűnőbb.

Július:
https://youtu.be/gr-f2p2yEBw

Júliusra tovább haladva azt láthatjuk, hogy nappal a harcsák a 2,5-3 méteres mélységet preferálják. Már sokkal inkább eltolódnak a tó mély pontjai felé és ezzel együtt gyakrabban indulnak el a tó eddig mellőzött, nyugati partja felé. És mi az, ami még lényeges lehet számunkra? Hogy gyakorlatilag mértani pontossággal a tó közepe felett lebegnek és éjszakánként is sűrűn szelik át a tavat ezen a ponton, illetve táplálkoznak is a nyílt vízen. Eddig ez egyáltalán nem volt jellemző rájuk, sőt… Az eddig a tó keleti végében fekvő harcsánk narancsszínű jele egy pár nap után már a tó déli partján lesz fellelhető és érdekes módon a továbbiakban, még télen is ragaszkodik ehhez a helyhez. Ezen a helyen eddig egy sötétebb narancsszínnel jelzett harcsa feküdt, aki, miután nagyobb társa elfoglalta helyét, áttelepíti állandó helyét a nagyobb egyed addigi fekvőhelyére. Ez megint csak érdekes és tanulságos eset. Tehát ezeknek a halaknak nem egy, hanem eddig látszólag kettő, de később ki fog derülni, hogy három darab bejáratott, állandó fekhelyük van a 25 hektáros tóban, amit cserélgetnek. Ráadásul nagyon messze egymástól. Júliusban nagyon befolyásolja a halakat a nyugati szél. Mintha eltolná őket a keleti part felé. Bár, még mindig látható, hogy szinte az összes példány legalább egyszer egy éjszaka végigveri a keleti nádast. Viszont nyugati szél alkalmával tömegesen támadják a keleti part sekély részeit. Azonban már elkezdenek nyugatabbra orientálódni, mivel mindinkább birtokba veszik a tó közepén lévő mély mederrész feletti területet. És megfigyelhető, hogy éjszakánként iszonyatosan aktív mozgásba kezdenek, azonban már gyakran 2-3 méteres mélységben úsznak és a téli, egyenes irány helyett cikázva és logikátlanul, össze-vissza haladnak a nagyok is. Ami még fontos lehet számunkra, hogy rendre átszelik a tó mértani közepét, akár többször is egy éjszaka és a 25 hektáros tó két legtávolabbi pontját rövid időn belül is simán meglátogatja 1-1 példány, mérettől függetlenül.

Augusztus:
https://youtu.be/3080ZV2FkD8

Augusztusban a legkevésbé aktívak a nyári hónapok közül. A tó közepe felett lebegnek 3 méterre a felszín alatt. A 4 méter alatti rétegek még mindig oxigénhiányosak. A világos narancs egyed elhagyta az eddig nagyon stabilnak tűnő második fekvőhelyét és az ahhoz legközelebb eső, mély mederben lévő részre települ át. Pár nap múlva ezt megneszelve a sötét narancs egyed visszatér. Ez megint csak arról árulkodik, hogy tisztában vannak egymás helyzetével és azt ellenőrzik is. Ezért emelem ki ezt a két egyedet, mert fontos következtetéseket vonhatunk le belőlük, ami a rejtőzködő, szélvizeken fekvő egyedeket illeti. Augusztusban sűrűn tűnnek el a jelek, ez azt jelenti, hogy tereptárgyak alá fekszenek a nyílt vízen a harcsák, illetve a tó keleti végében a nádasba. Itt engedjetek meg egy kis kitérőt. Érdekes, hogy ez a rész mennyire népszerű a harcsák egyedei közt, mind a kis, mind pedig a nagyméretűeket tekintve. Táplálkozási- és fekvőhely gyanánt is. És az is elmondható, hogy legtöbb tavunk, tározónk bizony rendelkezik ezzel a lapos, nádas, keskeny tóvéggel. Ismertebb tavak közül ott van például a Leveleki tó, melynek ezen lapos részén tavaly nyáron konkrétan jó, ha 40-60 cm vízmélység volt, a tó vélhetően legnagyobb példányát mégis ebben a sekély vízben találtam meg (nekimentem konkrétan a csónakkal), ráadásul fényes nappal. De több, 30-40 kilósra saccolt példány is tekintélyes pörssel jelezte, hogy nem kívánatos a jelenlétünk. Éjszakánként pedig a stégek alatti sűrű nádasban raboltak, ahol nem viccelek, helyenként alig volt 30 cm-es vízmélység! Szó szerint a talpunk alatt. De a Deli-tavon is furcsálltam, hogy a helyi harcsahorgászok szinte kizárólag a mély, 150-200 méterre lévő mederrészeket vallatják ahelyett, hogy a tó lapos, ősnádasos végében helyeznék ki szerelékeiket. Unszolásomra egy alkalommal egyikük csatlakozott hozzám és nem akarta elhinni, amit hall. A tó legnagyobb egyedét már rég kinéztem, tudtam, hogy ott van a sekély vízen (ahol ráadásul 2 db befolyó is csatlakozik a tóhoz) és ezt brutális rablásokkal tudatta. De rengeteg kisebb, 5 és körülbelül 60-70 kilós harcsa is részt vett az éjszakai koncertben, egész nyáron át, szinte minden egyes éjszaka. Nappal pedig a sekély vízek jelentéktelennek tűnő, ámde jól kitapogatható és kemény fenekű gödreiben hűsöltek, nem törődve a világossággal. De térjünk vissza az augusztushoz és értékeljük a látottakat. Elmondható összességében, hogy a harcsák 2-3 méter mélyen mozognak, táplálkozásuk közben is és gyakran megtalálhatóak éjszaka is a mély mederrészek feletti területeken. Éjszaka még mindig aktívak és azok a példányok, amik ragaszkodnak fekvőhelyükhöz, gyakran táplálkoznak annak közvetlen közelében. Viszont a sekély részeken már inkább csak éjszaka találjuk meg őket és mozgásuk valamelyest lomhábbá válik, főleg nappal.

Szeptember:
https://youtu.be/vhO8pLHWqZQ

Térjünk át a szeptemberre, mert ez az a hónap, amikor igen jelentősen változni kezd a harcsák viselkedése. Konkrétan elkezdenek betömörülni a mély mederrészek fölé. Még mindig számításba kell vennünk a 4 méter alatti réteg oxigénhiányosságát. Nappal határozottan a legmélyebb mederrész felett lebegnek 3 méteres mélységben, viszont nagy a nyüzsgés, főleg nyugati szél vagy légnyomás változások idején. De nézzétek meg az első éjszakát. A világosnarancs, nagy egyed óriási köröket tesz meg a tó partjával párhuzamosan. Kétszer is körbeússza a tavat, természetesen a keleti nádast is útbaejtve. A két, helyhez ragaszkodó nagy példány elhagyja part menti fekvőhelyét és a többiekkel együtt tömörül a tó közepe fölé. Éjszakai zsákmányszerzések alkalmával viszont érdemes megnézni, hogy a nagy példányok inkább a nappali tartózkodási helyük környékén táplálkoznak, és gyakran nem emelkednek fel a táplálékért magasabb vízrétegekbe. A kisebb egyedek azok, amik a tó nyugati és keleti részére kilátogatnak a part menti szélvizekre. A keleti nádasnál lévő fekvőhely, ahol „narancsék” váltogatták egymást viszont biztos, hogy egy nagyon frekventált hely lehet, sok táplálékkal, mert két kisebb egyed bevette magát oda és éjszaka sem igen hagyják el azt. Továbbá nagy példányok rendre kilátogatnak arra a területre éjszakai zsákmányszerzés során. Ekkor viszont a két kicsi jele eltűnik, tehát meghúzzák magukat.

Október:
https://youtu.be/WsgxhWn7HGY

November:
https://youtu.be/9CnlYr1D1Z8

 Októberben végre a komplett vízréteg oxigénnel telített, ez látszik a halak vertikális pozícióján is. Nappal 5-6 méter mélyen, gyakran egészen fenékhez lapulva, éjszaka pedig 4 méter mélyen vannak leginkább és ritkán emelkednek fel (a két keleti nádasba fekvő kis egyeden kívül) táplálékért. Már sokkal szétszórtabbak éjszakánként, nem a tó közepe és a keleti rész felé orientálódnak. Gyakran láthatóak, főleg a nagy példányok közül kettő a dél-nyugati és nyugati partszakasz közelében. Érdemes megnézni sötétnarancs barátunkat, aki elkezdi birtokba venni téli, partközeli fekvőhelyét. Októberben ugyanúgy az 5 méteres mélységet preferálják a halak. Megint csak kivétel a keleti, frekventált helyen található 2-3 kisebb példány, melyek folyton egy helyben vannak nap közben is és éjszaka pedig felszínen táplálkoznak, de egy centit sem mozdulnak onnan. A nagyobbak a tó 5 méter mély részén táplálkoznak és tartózkodnak, ritkán emelkednek fel. Éjszaka sem igen hagyják el a 4-5 méter mély részeket és ritkán látogatnak ki a szélvizekre. A keleti nádas lassan teljesen háborítatlan a nagyobb példányoktól, ezt a 3 kisebb szemmel láthatóan élvezi. Nappal a nyugati szél hatására óriási a nyüzsgés a legmélyebb pontok körül, azonban a keleti nádasban fekvő harcsák ilyenkor rendre passzívak. Egy-két kivételtől eltekintve persze, de világosan látszik, hogy a táplálékuk jelentős részét a felszínről éjszaka rabolják össze. Egy érdekes dolog: ha nyugati szél fúj, főleg, ha az erős szél is ráadásul, akkor a sötétnarancs egyed sokszor kiáll a part menti fekvőhelyére a déli részen és a többi nagyobb példány is szívesebben elhagyja a mély vizeket. Inkább maximum a parttól 50 méteres távolságban vagy egészen a nádasok mentén vadásznak. A novemberi hónapot nem tudom élesen elválasztani az októbertől, mert ugyanúgy a 4-5 méteres mélységben való tartózkodás jellemző a halakra, viszont azért van pár lényeges különbség. Egyik, hogy a tó legnagyobb példánya kisajátította a mély meder nyugati sarkát és nem mozdul, csak éjszakánként nagy ritkán elmozdul kicsit nyugatra a part felé. De ezt is megfontoltan, lomhán és egyenes vonalban teszi. A narancsszínű egyed kezdi birtokba venni déli fekvőhelyét. A kicsit közül ritkán látható bármelyik jele, eszerint takarásban vannak és ha télen nem is, de novemberben elég passzívak. 2-3 példány járkál rendszeresen táplálék után (valószínűleg), de ezek sem mozognak órákon át. Lehet, hogy novemberben lenne inkább a passzív időszak? Ezek szerint igen. De ez csak a kicsikre húzható rá, mert a nagyok még nappal is elég szépen mozgolódnak a mély, tó közepén terülő meder felett, a mélyebb vízrétegekben. Érdemes megnézni, hogy a keleti nádasba betelepült kisebb narancssárga jelet kibocsátó hal még mindig ott van és nem mozdul. Kíváncsi lennék arra a helyre. Viszont egy dolog van, amit már többször tapasztaltam én is novemberi pecáim alkalmával. Ha felerősödik a szél, megindulnak. És ekkor a tó mostanra tőlük távolabb eső, keleti nádasát is végigverik. De ennek ellenére szinte minden odalátogató példány a déli-dél-nyugati parton is tiszteletét teszi, tehát ismételten nagy területet járnak be. A légnyomás változás pedig csak tetézi ezt az aktivitást, még ha novemberben csak kis mértékűek is ezek a változások. Saját tapasztalat, hogy ha erős, tartós szél után éjszaka hirtelen megáll a légmozgás, kitisztul az égbolt és kisimul a vízfelszín, akkor elindul egy, a nyárihoz hasonló felszíni rablásroham a szélvizek nádasai környékén, melyben mérettől függetlenül minden harcsa részt vesz. Ez volt tehát a november és decemberről nem szeretnék külön beszélni, mert irományomat a téli hónapokkal kezdtem, melyekre ráhúzható ugyanaz a vizes lepedő.

Mivel tisztába vagyok vele, hogy ez csak egy bizonyos állóvíz kutatási anyaga, szeretnék azért pár saját észrevételt hozzáfűzni az általam horgászott vizek tulajdonságait is számításba véve. Illetve, a kutatás tárgyát képező tóban látottak függvényében pár olyan következtetést levonni, ami főleg az egy helyben fekvőnek titulált hazai példányok esetében talán kicsit közelebb vihet az igazsághoz.

Az első és legfontosabb különbség a kísérleti tó és mondjuk a hazai tavak közt, hogy tavaink nagy része, mint ezt már említettem, rendelkezik befolyóval vagy befolyókkal, ezáltal legalább egy kifolyóval is. A befolyóknak vannak terülői is és általában a befolyók előtti akár több hektáros terület sekély. Hogy ez mit jelent? Nem feltétlen azt, hogy 40 centis víz van ezeken a részeken, de általában 1,5-2 méter maximum az átlagmélység. Ezen tározók, tavak legmélyebb pontjai pedig gyakran haladják meg az 5 méteres mélységet. Ehhez képest tehát egy sekély, jelentősen hamarabb melegedő és általában növényzettel tarkított partszakaszú részről beszélhetünk minden esetben. A befolyók ráadásul építhetnek a hordalék által nagyobb dombokat, illetve nem elhanyagolható az a tény sem, hogy nagy mennyiségű szerves anyagot szállítanak a tóba. Ez általában nem a harcsa számára fontos táplálék, hanem a táplálékát képző apróbb halak részére szolgál terített asztalként, melyek, ha tömegesen jelennek meg, a harcsák is nyilván megneszelik ezt és kiállnak rájuk. De tovább megyek. Nem csak kiállnak rájuk, hanem ha huzamos ideig tapasztalják ott a táplálékhalak jelenlétét, tanyát is vernek. Nem voltam még olyan nagy kiterjedésű vízen, ahol ezeken a sekély részeken ne találtam volna meg legalább az egyik legnagyobb példányát a tónak. A pataknak ráadásul a tó fenekén ott húzódik valahol a medre is, melyben még a duzzasztás előtt csordogált. Ez a meder szinte kivétel nélkül helyenként bokrokkal, de akár fákkal tarkított is lehet. Ráadásul, még ha az évek során fel is töltődik, mindig maradnak pontjai, hosszabb szakaszai, melyek egy határozott, hosszanti irányú, a környezetüknél mélyebb árkot képeznek. A patakmedrek körül ráadásul megjelennek rendre a harcsa táplálékhalai is, így a videokon látottakat kicsit érdemes átértékelni, amennyiben tudomásunk van a tavat vízzel ellátó patak/ok régi medrének pontos helyéről. Érdemes végigvonulni felette csónakkal, amennyiben lehetséges és figyelni a pörsöket, fordulásokat, illetve minden harcsára utaló jelet, mert lesz. Megfigyeltem már több helyen, hogy a sekély tórész és a patakmeder együttese szinte borítékolhatóvá teszi, hogy ott nem kis példányok vannak jelen. Általában sokkal nagyobbak, mint amiket a videokban látunk.

Az előbbi állításom kapcsán és a korrektség miatt is fontosnak tartom kiemelni még egyszer, hogy a legnagyobb halak ebben a vízben a videók rögzítésekor 170 centiméteresek voltak (+/- pár centi). Azok a példányok, melyek engem a legjobban érdekelnek és melyek miatt fontosnak tartottam kielemezni ezt a komplett anyagot, inkább 2 méteresek vagy annál hosszabbak. Miért van mégis értelme megnézni ennek a tónak a legnagyobbjait, miközben természetes közegükben mozognak? Mert ők a legnagyobbak. És határozottan ugyanolyan viselkedésformákat tanúsítanak többször is egy-egy videon belül, mintha mondjuk 2 méteres testhosszal rendelkeznének. Elmondok egy fontos megfigyelést. A harcsa egészen addig, míg valóban matuzsálemi életkort meg nem él, társas lény marad. Ezt, a videokban látottakon és a saját tapasztalataimon túl jó barátom, Takács Tibor is alátámasztotta már többször, radarozás során. A 2 méter körüli példányok is egy kisebb területen fekszenek, miután elkezdődik a nyár végi tömörülés. Általában 4-es, 5-ös csoportokban, bár azért ezek már ügyelnek egy bizonyos mértékű intim szféra kialakítására. És együtt mozdulnak el tavasszal a sekélyebb részek felé, illetve együtt kezdenek el szeptember környékén elhúzódni a mélyebb rétegek fölé. És bebizonyosodott az animációk által az a feltevés is, hogy télen egyáltalán nem passzívak és még véletlenül sem a tó legmélyebb pontjai a nagy harcsák leginkább preferált fekvőhelyei. Hogy miért? Talán, mert fontosabb számukra az a takarás, amit a szélvizek növénytársulásai nyújtanak és szerintem azért is, mert az apróhalak télen, a jég alatt is mozognak, és gyakran kilátogatnak a part menti részekre is. Egy relatíve sekélyebb vízrétegben sokkalta könnyebb dolga van a harcsának vadászat során és kevesebbet kell vertikálisan elmozdulnia. Bár, nem tudom, mennyire közelíthetjük meg energiaminimumra való törekvés felől ezt a dolgot, ha megnézzük, mennyire aktívan úsznak át nagy területeket is télen. A lényegen viszont ez mit sem változtat.

Beszéltünk tehát a 2 méter körüli példányokról, de a már említett matuzsálemekről még nem. Érdekes, hogy mennyire stabil tud lenni egy víz egyedszáma, ami a nagy harcsákat illeti. 20 hektáros tavakon általában van 4-6 darab 2 méter körüli és kettő, amit mindenki szeretne megfogni, ha egyáltalán kiszúrják az egyszeri pontyhorgászok őket. Amíg ez a két harcsa betölti a legnagyobb szerepét, érdekes módon ez a méretbeli egyensúly fennmarad, ami a két nagyot és a pár 2 méter körülit illeti, vagyis azoknak méretarányát. A két legnagyobb hal ritkán fekszik egy helyen, azok már inkább magányosak és a tó két eltérő pontján, egymástól általában több száz méterre van állandósított fekhelyük. És gyakran nem is gondolná az ember, de bizony a part közvetlen közelében. Egy nagyon jó példát fel is tudok hozni erre, ami egy 20 hektáros víz és stimmel a nagy harcsák egyedszáma is az eddig említett adatokkal. Pedig itt aztán nem volt megtizedelve az állomány és bőven került is bele anno harcsa Úriból, a TSZ időkben, így lett volna lehetőségük túlszaporodni, mégsem ez történt. Ez a víz a Felsőfarkasdi tó, becenevén Farkasd. Itt a két legnagyobb harcsa határozottan közel fekszik a parthoz, bár mindkettő alig megközelíthető és még kevésbé sikerrel meghorgászható helyen. Az egyik konkrétan egy part alatti, nagyon tekintélyes pandalyban vert tanyát, mely több beborult fával és vastag gyökerekkel van védve. Tehát a hal ott van a lábunk alatt. A másik egy régen elsüllyedt, alig kilátszó stég alatt van, melyet nagy kiterjedésű nádas övez. De, ha a parttól mért távolságot nézzük, akkor ez a hal sem egy benti, mederben lévő fekhelyet választott. Miért is tette volna?

Nézzük meg, mik ezeknek a partszéli helyeknek az előnyei. Egyrészt, hogy jól fedettek. Másrészt, kevesen zaklatják őket itt, mert a legtöbb harcsás valamiért nincsen tisztában ezeknek a helyeknek a jelentőségével és folyamatosan távoli helyeken próbálnak sikert elérni. Ezen túl itt folyamatosan jelen van a táplálék, hát még, ha küszívás is van például. Egyébiránt, ezek a nagy halak együtt fognak ívni. Ezen helyek bármelyike alkalmas arra, hogy minimális beavatkozással jó ívóhelyet hozzanak létre. Ha őrjáratra indulnak, akkor pedig ketten hamar körbe tudják úszni akár az egész tavat. Mert akármennyire is hihetetlen, de több megfigyelés alapján is ezek a halak kapcsolatban vannak egymással és jól tudják, merre mozognak társaik. Vegyük alapul azt, amikor üregről harcsát fogunk és egy másik, közelben tartózkodó példány elkezd forogni. Mit akarhat? Nem menekül el, csak zaklatottan forgolódik, míg társa küzd a horgon. Láttatok már ilyet egyéb, nagyméretű halfajoknál is? Mert én nem.

Nem beszéltünk még a kicsikről. Melyek minden esetben tiszteletben tartják a nagyobb példányok méretét, erejét és nagyszámú csoportokba tömörülve fekszenek, általában a mély részeken. Ők is kiveszik részüket természetesen a part menti táplálkozásból és tavasszal az ívás és kondicionális táplálkozás miatt ugyanúgy igyekszenek beállni egy jó, partszéli üregbe, mint nagyobb társaik. Azonban ha megnézzük a nyári, őszi és téli időszakot, akkor az látható, hogy ők mindig egy csoportba tömörülnek. Ez egy hibátlan védekezési stratégia, nem más fajok, hanem a saját nagyjaik ellen. Kevesen tudják, de a harcsában erősen dúl a kannibalizmus ösztöne és igencsak önfenntartó, ami saját állományát illeti. Ezért is alaptalan a begyepesedett, pontyorientált tógazdák és őskommunista egyesületi tagok azon felvetése, hogy a harcsát tűzzel-vassal kell irtani, mert túlszaporodik és kizabálja a pontyot. Nos, egyrészt csak akkor lesz a ponty a fő tápláléka, ha elfogy az apró- és fehérhal (amiről az egyesület tehet), másrészt pedig a süllőt sokkal jobban szereti például, mint az oly’ nagy becsben tartott (számomra érthetetlenül) pontyaikat. Bár, amíg az a hozzáállás a hazai horgászoknak sajnos még mindig mondhatom, hogy zöménél, hogy az engedély árát vissza kell fogni, addig a ponty a könnyen foghatóságával sajnos sokáig a legnépszerűbb lesz a palettán.

Remélem, hogy a cikk végigolvasása közben senki nem száradt ki és, ha kibírta a végéig, akkor hasznosnak és elgondolkodtatónak bizonyult. Természetesen, szívesen venném mások megfigyeléseit is, ha kiszúrtok valami apró részletet, ne tartsátok magatokban. Ezzel tudjátok leginkább megköszönni, hogy időt és fáradtságot nem sajnálva megírtam ezt a kisregényt.

Egészen októberig kellett várnom idén az első olyan harcsázásra, amelyre azt tudom mondani, hogy végre elegendő időt tudtam szentelni egy horgászatra. A körülményekkel már rég nem törődöm és ez most is így volt. A hidegfrontok, az erős északi szél, a szinte nappali világosságot adó telihold már csak annyit jelentett, hogy összegeztem a hasonló időjárási körülmények között eddig eltöltött, legtöbbször sikertelen horgászataimat és igyekeztem mindent úgy kialakítani, olyan stratégiát kitalálni, ami ebben a rendkívül hátrányos időjárásban is harcsát fog adni. Mert mozogniuk kellett, ez benne volt a levegőben. Már nappal éreztem a víz illatán, az égre felnézve, hogy enni fognak. Ezt az írást annak is fogom szentelni, hogy végre ki merem jelenteni, átlag harcsás számára előnytelen időjárási körülményeket is sikerrel tudok a rajtam múló tényezőkkel kompenzálni. Sűrűn olvasok mostanában olyan bejegyzéseket és kommenteket harcsás csoportokban, melyek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a magyarországi harcsások nagy részének ősszel vége van a szezonnak, szerintük a harcsa már nem és ha ritkán mégis fogható, akkor kizárólag a mély vízekben, fenék közelben. Ezen megállapításokban már a pályafutásom legelején sem hittem, de a mostani horgászat alatt is olyan konkrét páldát láttam a hideg vízi, felszíni táplálkozásra, mely sokak számára csak mesének tűnhet. Bő lére kell hát eresszem az írásomat, mert a horgászat alatt történtek leírása közben olyan dolgokra is ki kell térnem, melyek hiánypótlóak lehetnek a harcsázásban, hiába áll rendelkezésre rengeteg információ manapság. Egyedül a végszerelékek hajszálpontos bemutatását nem szeretném publikálni, mert azért minden kemény munkával megszerzett tapasztalatot nem szeretnék tálcán kínálni :) Hol lenne így a kihívás, a legszebb ebben az egészben?!

Bevezetésként tehát nézzük, mi állt rendelkezésünkre: előzőleg egy 24 órás peca alatt felderítettem a meghorgászni kívánt helyet. Ekkor direkt olyan helyekre raktam le egy bergmann csövet és egy keljfeljancsit, ahol csak akkor lehetett volna kapás, ha a hely körül hemzsegnek a harcsák és szétszéledve, nagy területen táplálkoznak. Tudtam persze, hogy ez nem így lesz, de fontos lépés volt a több napos túra stratégiájának kidolgozásában. A halőrök nagyon készségesek voltak velem már az első ott töltött napomtól kezdve, így a legstabilabb, óriási fémcsónakot biztosították ismételten. A mederviszonyok pontos felmérésének céljából egy halradart is magammal vittem. Ami még nagyon fontos volt a horgászat alatt, az a remek horgásztárs, aki óriási segítséget nyújtott többek között a viharos szélben történő szerelék kihelyezés közben, mert így csak a csónak navigálásával kellett törődnöm. Meg ugye, csak az ökör iszik magában, hát nekem ettől nem kellett tartanom :)

Az idő már az elején sem fogadott minket kegyeibe. Szél, hűvös, folyamatosan felhős égbolt, hidegfronti hatás. A víz is hideg volt, 13-14 fokosra saccoltam érzésre. Szerencsére volt nálunk 52 fokos pálinka :) De nem csüggedtem, sőt, titokban örültem. Mert ez egy kihívás volt, amit sikerült jó eredménnyel teljesíteni. Társamnak még nem sikerült harcsát fognia, ezért külön hajtóerő volt az is, hogy ezt megtörjük és segítségemmel megtörjön a jég. Igazság szerint kis híja volt háromszor is, hogy ez megtörténjen, de a szerencse a halak pártjára állt.

Miután áteveztem a csónakkal, gyorsan nekiláttam a csalihalak fogásának. Hál' Istennek, a feederes technikával eddig egy vizen sem vallottam szégyent, így hamar megfogtam a napi 10 darabot, ami elégségesnek szokott bizonyulni. Meg hát nem árt minden nap újabb adagot fogni, hogy frissek legyenek csalijaink és életerősen vergődve csalogassák a harcsákat. Ezt követően beeveztem, a csónak farában pedig társam figyelte a radart, illetve, hogy ne menjünk üresen, bevittük egyk u-pose-al szerelt cuccát is, hogy kifelé majd behelyezzük. Nem hittem el, amit a radaron láttam. Egyrészt megtaláltuk az elárasztott szőlősort, amiről sok helyi beszélt és pont ott, ahol mondták. De azon a szőlősön kívül ott a víz alatt milliónyi akadó sorakozott, szerintem egy komplett gyümölcsös vagy egy kert került ott a víz alá elég nagy területen. A szőlős egy határozott gödörben feküldt, ami hosszanti irányban nyúlt el a fenéken. De a környéke is olyan változatosságot mutatott, amit talán először el sem hittünk igazán. A 2 méter körüli mélység hirtelen váltott 4, majd 5 méterre. Ezt követően újra 2 méter, majd hirtelen 5,7, 8, 9... Majd ismét egy nagy padka és újabb 4-5-6 méteres törések. Akár 50 méteren belül is, egy vonalban! Ezen a helyen a harcsákról tudni kell, hogy nem kelnek fel a zörgésre. Mi is csupán egyszer mozdítottunk be harcsát, mikor gyakorlatilag a fejére dobtuk az upose szerelék kövét. Egy ilyen változatos mederben a harcsákat igazi kánaán veszi körbe. A hatalmas kagylók és kagylótelepek a víz alatti tereptárgyakon már csak hab a tortán. Az elméletem az volt, hogy mivel a szőlős egy kiemelten frekventált hely lehet akár több, 2 méter fölötti harcsa számára is, valószínűleg nem cikáznak éjszaka oda-vissza, hanem a gödör vonalát követve úsznak be a helyünket körbevévő öböl sekélyebb részeibe, ahol a táplálékhalak tartózkodnak éjjelente. Kevesen figyelik meg a harcsa vonulását, pedig nagyon fontos szempont az, hogy a mederviszonyokhoz mérten vajon hogyan mozog, mennyire mélyen, merre, mihez igazítja útját és van e egyáltalán bejáratott útvonala? Én úgy gondolom, hogy ezen szempontok alapján egy olyan stratégiát lehet kidolgozni, melyek hátrányos légköri viszonyok közt is folyamatosan kapásokat hozhatnak, s erre egy remek példa volt ez a horgászat, melynek minden egyes nappalán és éjjelén is több kapásunk volt, az összes botot sikerült olyan helyre behúzni, ahol elhúzták őket a harcsák! Ha pedig azt is számításba veszem, hogy társamnak egy 20 körüli akadóba ugrás miatt lelépett, engem pedig egy rossz akadás választott el életem halától, akkor ez tényleg egy igazi örömpeca volt. Egy örömpeca, ami a kemény munka és a gondolkodás gyümölcsében öltött alakot.

A radarozás és az upose szerelék behelyezése után kikötöttünk, majd sorban hordtuk be a további szerelékeket. először is behelyeztük a két bólyát, majd kifelé menet leraktunk még egy upose-os szereléket. Az én bólyámat a hosszanti gödör felénk eső végébe raktam le direkt oda, ahol sejtésem szerint a harcsák kiúsznak az árokból, miután végigjárták azt. Társamét kicsit kijjebb, egy akadó és egy határozott törés vonalába, amit unszolásomra a második éjszakára sem vittünk beljebb, s ez hozta meg majdnem élete első, szép harcsáját. Készen álltunk tehát 17:00-ra a botok behordásával. 20:00-kor már el is sült társam upose-os szerkója, határozott, dinamikus bólogatás kíséretében. A kapás azonban abba maradt, a harcsa letépte a csalihalat. A kapásból ítélve olyan 15-20 kiló körüli lehetett a tettes, sajnos nem akadt neki egyik horog sem, ami a harcsázásban egyre gyakoribb, a vizekre mért nagy nyomás miatt szerintem. A kapást követően 2 órán belül szakadó eső és szél érkezett, így behúzódtunk a kényelmet adó sátorba. Nomád vagyok a parton és jól bírom a zord időt, de a brutális mennyiségű étel kiterített, jobbnak láttam, ha bemegyek és nem ellenkezem a testem akaratával. Hajnalban, már pirkadt majdnem, mikor megcsörrent a Passion Prom csörgője. Kimentem, ám a bot gyenge bólogatásán, az úszó kissé fura mozgásán kívül nem láttam gyanúsat, a szakítózsinór sem csattant el. De a gyanú miatt behúztam egyet és kihúztam egy 3,5 kg körüli, szép és egészséges harcsát. A horgok gyönyörűen akadtak neki, rendkívül falánk volt. Azt nem tudni, mióta lehetett már a horgon, minden esetre gyorsan elúszott szerencsére, nem kellett élesztgetni.

Kivettem hát upose-os szerelésemet is, mely a szakítózsinór eltépése után azonnal leakadt. Csak erősen nekifutva sikerült kiszabadítani az akadóból, nem szakadt sem a 100-as mono, sem a 0.50-es fonott főzsinór. Az Unicat upose is nagyon jól bírta a strapát, csupán egy milliméteres darabka pattant le a testéről. Ezt követően Miki is megnézte botjait, csalihal egyiken sem volt. Talán mélyebben aludtunk a kelleténél? :) Gyors csalihalfogás következett, majd újra behúzás 12 óra tájban. A szél brutális volt, keményen kellett küzdenem, dehát ki sajnál meg egy erőemelőt? Naná, hogy senki, tehát nem volt sírás, csak evezés és korrigálás, kemény küzdelem az elemekkel, természetesen elsöprő győzelemmel nyertünk. Azért meglepő volt, ahogyan a szél egyből forgatni kezdte a több mázsás vascsónakot, ha nem dolgoztam ellen egy pillanatra. Kicsit megnyugodtam, mikor estére sem állt el a szél, mert az azért bosszantó lett volna. Na, azért kissé csillapodott így bosszús voltam, mert ha ezt tudom, ráérünk este behúzgálni a sötétedés alatt. Mindegy, így legalább a fő kapásidőszakra már rég be voltak éleítve botjaink.

Az egyetlen dolog, amiben szeretem a luxust a parton, az az étel. Bő 3,5 kg csirkét és 1,5 kg tarját már jó előre bepácolva vittem magammal, aminek már készítése közben is éreztük szinte a szánkban az ízét. A nyálcsorgatást óriási zabálás követte, természetesen fertőtlenítettük gyomrunkat a megfelelő védőitalokkal. Kint ültünk egy félsátor alatt, amikor is társam upose szerelékén a kishal egyre erőteljesebben kezdett menekülni egy ismeretlen vadász elől. Aztán egyszer csak határozott bólogatásba kezdett a Delphin Snow fehér botteste, de mire odaértünk, abbamaradt. Kis idő múlva újra lejátszódott ugyanez, de ismét nem jutottunk el akasztásig, és már a csalihal sem vergődött többé. Már sötét volt, a bot újra behúzását nem vállaltuk be. Úgy beszéltük meg, a sötétben nem zavarjuk a víz nyugalmát, ehhez mindig ragaszkodom. Az éjszaka első fele a továbbiakban csendben telt, a szél tombolt. Az étel és ital álomba szenderítő kombinációja elnyomta társam, kicsit én is befeküdtem a sátorba. Hamar megébredtem azonban, egyrészt, mert számomra magas volt a hőmérséklet a sátorban, másrészt pedig, mert észrevettem, hogy a szél elállt teljesen. Kimentem és feszített, tükörsima vízfelszín fogadott. Hallgatóztam hát, mert tudtam, a felszíni táplálkozáshoz eszményi feltételek vannak, a front elvonult, az időjárás csillapodott, a közérzetem is teljesen kellemes lett a hűvös ellenére.

Ahogyan titkon reméltem, hogy sejtésem beigazolódik, egy hangos rablásra lettem figyelmes, nem messze a bólyás szerelékemtől. Majd egy újabb, a tőlünk balra található kis öbölből, ez igaz, kisebb példány lehetett. Ahogy telt az idő, a sekély szélvizek környékén több rablás is követte egymást egészen hajnal 3-ig, a kicsiktől az egészen óriási dögökig. Volt, amelyik mély, pukkanó rablásával még egy kicsit rám is ijesztett. Visszamentem botjaim mellé, gondoltam, hátha... A Passion Pro spiccét nézegettem, reménykedtem. Hirtelen, rendkívül vehemens kapás következett a semmiből, bevallom, egyáltalán nem voltam rá felkészülve. A bot C alakba hajlott, egészen a toldás alól indult az íve, s ebbe a helyzetbe szinte bevágódott, nem dinamikusan, folyamatosan húzta a harcsa. Valósággal megrohamozta a csalihalat. Ahogy a bot elérte ezt a helyzetet, azonnal felvisított a fék. Mire a botot kivettem a tartóból, csak egy pattanást éreztem és óriási csalódást. A fékerő jó 6-7 kilóra volt belőve, mégis visított, ahogyan rohant vele a hal. Sajnáltam, mert minden bizonnyal kapitális példánnyal bírkózhattam volna, ha normálisan akad, de feldolgoztam a sikertelenséget, nem lejátszott kör ez még.

Reggel, miután társam felkelt, megbeszéltük a történteket. Ő átaludta az eseményeket, pedig szívesen megmutattam volna neki, mik a harcsarablások jellegzetességei. Megfertőzte a harcsázás, csak úgy szívja magába a tudást. Igyekszem minél hamarabb, a teljesség igényével felruházni őt minden eddigi, lassan 15 év alatt felgyülemlett tapasztalatommal. Érdekes ötlettel álltunk elő, ezért 2018-tól már lehet, hogy csak video blogok formájában folytatjuk azt, amit a blogommal elkezdtem, egy hiánypótló tevékenységgel karöltve, amivel sokaknak nyújtunk majd segítséget remélhetőleg. Blogom címét ezért változtattam meg, ugyanis ezen csapatnév alatt futunk majd. A csapat ne tévesszen meg senkit, ugyanis versenyzésen nem gondolkozunk egyáltalán. Nem vagyunk hívei annak, hogy súlyos tízezreket költsünk egy nevezési díjra, majd egy rossz helyhúzással eltemessük magunkat és végignézzük, ahogyan a harcsák által kedvelt helyekről sorban húzzák őket. Ez nem finomszerelékes verseny, itt nem áll rá az etetésre a hal. A harcsás közösség építése persze egy pozitív dolog egy verseny során, de az én olvasatomban nem feltétlen viszi jó irányba a harcsázást az, hogy lassan minden tavon rendeznek egy versenyt. A túlzott popularitás megöli a varázst, amit a harcsázás magában hordozott ezidáig. A titkolózás, a szűk hozzáértő kör, az információcserék egymás közt, a két harcsás közt kialakult szoros barátság, a csoda, ami a harcsásokat körül lengte... Meg alapból eltűnnek lassan azok a tavak, melyek gyöngyszemként várták, hogy a harcsások közül pár darab felfedezze. Mert csak kevés ember volt annyira kitartó és rátermett, hogy évekig tartó rapszodikusság, sokszor hónapokig tartó sikertelenségek után is tovább menjen ezen a rögös úton és kitanulja a horgászat magasiskoláját, kutassa a legjobb vizeket. Manapság a legkönnyebben, különösebb tapasztalatok nélkül is alkalmazható módszereket ragadták ki, hogy a bojlizáshoz és feederezéshez hasonlóan még egy módszerre iparágat építhessenek a gyártók.

A harcsás közösség hígulása pedig magával hozta a bojlizásból ismert rongyrázást illetve azt, hogy sokszor a harcsások miatt nem lehet harcsázni. Nem tanulták meg, mennyire fontos a csend, a környezet nyugalmának megőrzése és sokszor még éjszaka is lámpáznak, részegen zajonganak, csónakban csörömpölnek a kollégák. Az pedig, hogy 2-3 éve harcsázó emberek próbálják magukat héroszi magasságokba emelni a kizárólagosan szakítózsinóros harcsázás űzésével, számomra elfogadhatatlan. Ennek a módszernek mindig is az volt a lelke, hogy megtanultunk a harcsa fejével gondolkozni, kiismertük életmódját. Ez volt maga a rosta, amin kevesen jutottunk csak át és ez így volt jó. Ha a harcsázás tovább halad a populárissá válás útján, akkor ez csak egy horgászmódszer lesz a sok közül és nem az a legendákkal övezett, nagyra becsült és más horgászok által annyira tisztelt, különleges horgásztevékenység, amibe anno beleszerettem. Ezért is szeretném, vagyis mostantól már szeretnénk, ha mindenki, aki már esetleg belekóstolt a harcsázásba, vagy még csak játszik a gondolattal, kezdje el a harcsázást a hal megismerésével, életének kiismerésével és aktív horgászattal, folyamatos megfigyeléssel. Mert higyjétek el, olyan dolgokat láthattok, a természet olyan csodás arcát, ami hálássá fog titeket tenni azért, hogy egy napon elhatároztátok, hogy harcsára fogtok horgászni. Minden háttérbe fog szorulni, mégis mindenben profik lesztek. Mert a harcsa a csúcsragadozó, a harcsán kívül minden csalihal. Ismernetek kell minden egyéb halfajt és meg kell tudjátok fogni őket, kiváltképp a csalihalnak valót. Ezek jelenlétéből következtethettek sokszor a harcsák táplálkozási helyeire, ezért ezeknek is ismernetek kell minden apró tulajdonságát. Értitek már, miért neveztem előzőleg a harcsázást a horgászat magasiskolájának? Tegyünk azért, hogy az is maradjon. Minden erőnkkel ezen leszünk a jövőben is és már közös erővel, videók formájában, közvetlenebb módon fogunk jelentkezni. A célomat megvalósítottam, mert azt az alapvető tudásanyagot, amit szerettem volna már átadtam, archiváltam ebben a blogban. Ez itt lesz mindig, mindenkinek segítséget és egy kezdőcsomagot nyújtva.

Szóval jövőre jelentkezem másodmagammal, és egy kicsit más irányból megközelítve folytatom a munkásságom, egy hiánypótló témát feszegetve. Addig is télen tegyétek, amit én, hogy kibírjátok eme ínséges időszakot a harcsanyálkás tavaszig. Tartsátok karban felszereléseiteket, tervezzetek előre, dolgozzatok ki stratégiákat, gondoljátok át a sikertelenségeket és vonjátok le a tanulságokat. Vásároljatok meg apránként mindent, hogy tavasszal már csak a csalihal fogáshoz etetőanyagot és horogravalót kelljen beszereznetek. Én így töltöm a telet, meg persze csapattársammal való sörözéssel, s közben ötleteléssel. Utóbbit főként javaslom minden sorstársamnak :) Ja, és zárszónak meg kell említenem valamit: ajánlottam a Passion Pro II-t, mint botot egy előző postomban. Nos, azóta többször hallottam, hogy tört a bot. Valakinek 3 kilós harcsának bevágásnál, valakinek meg csónakból fárasztásnál. Erről persze kiderült, hogy beszorított fék és égnek álló bot mellett tört a harcsa a csónak alá, ami tipikusan bottörő mutatvány... Lehetséges, hogy a botnak volt olyan szériája, amiben sok volt az anyaghibás, de egy dolgot elmondhatok: az enyém bizony az Istenért nem törik! Ezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert nem szeretném, ha bárki rámhúzná az "okoskodó" jelzőt. A bot a mai napig remekül szuperál és bitang keményen tűri a kemény kezem meg, hogy néha sikerül oda-odaverni valahova.

Szóval, végszóként szeretnék előre is mindenkinek Kellemes Ünnepeket kívánni!

Jövőre pedig újra harcba szállunk, újra jelentkezünk.

Addig is mindenkinek szép napot, kellemes olvasást, nyugodt téli napokat!

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Instagrammon rámszólt egy olvasóm (ezúton is köszönöm neki), hogy jó lenne folytatnom a blogomat. Ezek szerint nem haszontalan. Mentségemre szóljon, hogy rendkívül elfoglalt voltam, több munkahelyváltás, a jogsi megszerzéséért folytatott "harc" és még sorolhatnám, mi minden közbejött az utóbbi időben, ami miatt sem horgászni, sem blogolni nem volt időm. Azért történt egy-két dolog, az idei első harcsázásomon is túl vagyok (igen, mostanában már ez is érték számomra, míg mások hetente akár több napot is simán híres harcsás vizeinken tudnak tölteni). Közben szert tettem pár új tapasztalatra, felszerelésre, egy este alatt több lemaradt kapásra bójás cuccról Nagyrédén, új ismerősökre, szóval éppen van mit írnom. Ezért nem is késlekedek tovább, így is több hónapja nem osztottam meg semmilyen érdemleges információt, ami pedig pont a célom volt, amikor elkezdtem írni ezt a blogot.

A tél hosszú volt és kemény. Végre. Régóta hiányzott már egy igazi tél, ami alatt a halak is pihenhetnek, még folyóinkon is. Most meg lesz a 4 évszak, hiszen a tavasz sem csapott át korai nyárba, bár az áprilisi villámhavakkal rendesen megviccelt minket, illetve sorra húznak el felettünk a kemény hidegfrontok. Ezek első horgászatomat is negatívan befolyásolták, de ebbe sajnos nincs beleszólásunk.

Mivel faterék átköltöztek Nagyrédére (ejj de rosszat tettek velem, 20 kilométeres körzetben annyi tó, hogy alig győzöm kitalálni, melyiket nézzük meg legközelebb), gondoltam, a híres nagyrédei tavat illő lenne meglátogatnom, ha már bringával, öregesen 10 perc alatt kiérek otthonról. Első alkalommal csak egy nappalra és egy éjszakára mentem, kapásom egyetlen egy darab volt éjszaka, a kilós dévérre, de csak megcsípte. Kicsi lehetett minden bizonnyal. Viszont olyan reggel 10 körül értünk a 7-es számú helyre (a gát melletti első hely, a kifolyó mellett közvetlen), majd nem telt el 20 perc és mellettünk jobbra a nádasban az ottani nagy harcsa lehúzott egy szárcsát. Már hallottam többször erről a halról, állítólag már sokan próbálták kiülni, de nem jön ki. Ezzel a viselkedéssel sokszor találkoztam már, általában egy adott víz legnagyobb halai állnak be ennyire egy táplálékban bővelkedő, megközelíthetetlen területre, ahol védve vannak és mozogniuk sem nagyon kell. Azért egyszer-kétszer forgolódott a sekély vízben éjszaka, borzolva az idegeimet. Nem mernék rá mérget venni, mert fáradt voltam, de mintha a kifolyó melletti dzsungelből is hallottam volna félálomban harcsát szürcsölni az ívó dévérek között. Mellettem egy bojlis kolléga ült, akivel miután szóba elegyedtünk megerősített benne, hogy a nádasban tényleg van egy nagy dög, ami nem jár ki (jobban mondva ilyen nincs, csupán nagyon ritkán és általában teljesen észrevétlen), ellenben már előző nap is leszippantott egy récét. Aktív volt, na. Egyébként szerencsére tudott infóval szolgálni a mellette lévő, 9-es helyről is, ami szemre is nagyon jónak tűnt, ő pedig akasztott is ott elmondása szerint nagyot tavaly illetve éjszaka hallottam is, ahogy veri a nádfalat. Most a 3 napos hétvége alatt keszegívás volt a helyen, amin elidőztem pár percre (csak sétáltam) és saját szememmel is volt alkalmam látni, ahogyan odabuffant az ívó keszegek közé. Közben dél körül segítséget kért a halőr és a CatGear csapat, mert a 12-es helyről át kellett vinni a komplett beülőt hátra (most nem emlékszem pontosan, de talán a 17-esre), mert a 12-es elé befújta az úszó sziget egy becsületes darabját a szél, így a hely megszűnt. Az én hetesemet is átrendezte elég rendesen egy jobb darab nádas. Vagy 8-an összegyűltünk, beülő fel a platóra, kalandos út a helyig (a faházat fogtuk ketten le ne essen, a plató keresztvasát, hogy le ne essünk, amikor komolyra fordulnak a talajviszonyok :D) Közben persze beszélgettünk és mi más lehetett volna a téma, mint a harcsázás. Gyorsan ahány hely mellett elmentünk, elmondták, merre hány méter, hova érdemes húzni, mit kell figyelni és még rengeteg hasznos infót. Nem mellesleg a srácok aznap hajnal 4-kor, mikor én kimentem, fogtak egy gyönyörű, 58 kilós harcsát, amihez innen is gratulálok! És még Jägerrel is megkínáltak, aminek sosem vagyok ellene. Egyébként csalihalat rengeteget tudtam fogni és még válogathattam is a méreteket tekintve, ez igaz volt az ezt követő 48 órás pecámra is, úgyhogy ott már meg sem említem. Bár ezzel mások koránt sem így voltak, pedig semmi különös trükköt nem vetettem be. Nem baj, a szlovák cimboráknak is megfogtam pár óra alatt a csalimennyiséget. Method kosár+csonti vagy rövid előkén oldódó-lebegő ananászos pellett volt a legnyerőbb, bár a vaníliás smoke ballt is elhúzta a dévér és a nagy kárász (utóbbiból 1,70 kg volt a legnagyobb fogás). Egyedül az SP6 ízesítésű, 12 mm-es Smoke Ball-t hagyták meg a pontyoknak, ha nyakon öntöttem Tenger Kincsei aromával (gusztustalan bűzt alkotott így a kettő egyvelege). Igazából az itteni dévérek annyira hozzá vannak szokva a bojlihoz, hogy nem okoz nekik gondot a darabosabb csali sem. Nyugodtan mehet a gumikukorica is csalitüskén, ezek hamarabb felveszik néha, mint a csontit. Bár azért u-posera a tenyeres méretet csak élő csalival tudtam megfogni, ez is igaz. Kemény szájuk van az itteni dévéreknek, a kifolyónál kagyló is van, gondolom ez is közre játszik ebben. Apropo, kifolyó. Gyönyörű látvány, ahogyan a vashíd alatt a tó vize, mint egy vízesés, zúdul bele a patakba és folyik tovább a mezőkön és a településen át. Ebben a zúgóban, a következő lépcső előtt valósággal megáll a víz, mintha visszafelé fordulna. Gondolkoztam is, hogy külföldön az ilyen vizeket pergetik a harcsások, de ahogy gondolkoztam, egy pukkanó rablás ébresztett rá, hogy ebben is megvetették a lábukat a bajszosok. Igaz, ezt megelőzően elolvastam Szepesi Zsolt és Harka Ákos "A Mátra és környéke halfaunája" című írását, melyben említést tettek róla, hogy a patakok tározók körüli szakaszain a tározók halfaunája maradéktalanul megtalálható a patakokban is. Megközelíteni nem igen lehet, meredek kőfal vezet lefelé de hegyikecskék megpróbálkozhatnak vele. A tó maga egyébként véleményem szerint az ország egyik gyöngyszeme. Elfogult vagyok a harcsa maitt és előnyben részesítem azokat a vizeket, melyek kánaánként szolgálnak számukra, de ettől elvonatkoztatva is egy kiemelkedően vad és gyönyörű tavat és környezetét ismerhettem meg, amikor betettem oda a lábam. A 16-18 helyek mögött egy hatalmas mocsár, a patak árterülete található erdős, mezős tájjal a háttérben. Hallottam szarvast bőgni és a róka riogatta a szlovák csapat hölgy tagjait, de vaddisznó nyomokat is találtam a környéken. A szinte végtelen nádas a tisztásaival, melyekben sok helyen fák meredeznek, ezzel eszményi helyet nyújtva a harcsáknak, a sodronnyal lestoppolt úszó nádszigetek az őket tartó karók között mind-mind megdobogtatták a szívemet. A part mellett sorban vízben álló és bedőlt fák mellett pedig ha nem figyelek oda magamra, talán még egy könnycseppet is elmorzsoltam volna, annyira kedves volt számomra a látvány. (Ennek ellenére még mindig egy túlértékelt tónak tartom harcsafogás szempontjából, mert ha nem tud az ember elég időre kiülni, vagy heti több éjszakát is a parton tölteni, ugyanúgy nem lesz eredményes, mint egy átlag magyarországi tavon. A front itt is front, a harcsák egyáltalán nem esznek jobban, mint bárhol máshol, ráadásul legtöbbjük már sokszor meg is lett ütve.)

Üröm az örömben a sok bojlis, akik itt is felsőbbrendűnek képzelik magukat és eszetlen módon húzgálnak keresztül mindenki előtt, akár a nádasokon át is! A 14-esről az egész úszó nádsziget mellett, a 18-as hely elé, majdnem a haverék bójája mellé húztak, ez volt a csúcs. Az, hogy egész éjjel a szerelékemtől 10 méterre szerencsétlenkedtek a csónakkal, bevilágítva a fél tavat, zörögve, csattogva, az már csak a hab volt a tortán. Ez már a második, 48 órás horgászat alatt történt de rátette bélyegét a két napra elég rendesen. Sajnos egyre több felé tapasztalom, hogy a bojlisoktól nem fér meg a normális horgász, és ez nem csak a harcsásokra értendő. A nagyképű mentalitásukkal sosem tudtam azonosulni, az ebből fakadó viselkedésük pedig több, mint bicskanyitogató. Én szívem szerint a Szűcsi Völgy tóhoz hasonló helyeken engedném csak a bojlizást, az például tipikusan bojlis víz. Ott egymás kedvére szórakozhatnak, túráztathatják egész éjjel az etetőhajójukat (a félrészeg fater úgyse szól rá a kölökre), lámpázhatnak, húzhathnak keresztbe-kasul egymásnak. Tisztelet a kivételnek persze. Nyilván nekik is megvan a helyük a horgász társadalomban, a gyártók például nevetve húzzák le őket, hiszen ami bojlis, az már 4x annyiba kerül :)

De ez persze nem árnyékolhatta be annyira az itt eltöltött időt, hogy negatív érzéssel távozzak. Amúgy is hosszú hétvégén mentem, ilyenkor a szokásosnál is nagyobb a tömeg a partokon, ez logikus. A táj tökéletességén túl azért egyéb tapasztalatokkal is gazdagodtam, rögtön megemlíteném, hogy beigazolódott egy sejtésem. Tavaly már sokat beszélgettünk egy somogyi cimborával arról, hogy rengeteg olyan kapásunk van, amikor a hal egyenesre húzza a felállított botot vagy már az orsóról tépi a zsinórt és a földön rángatja a botot, mégsincs meg. Sokszor volt, hogy a kishal túlélte az esetet és a horgon maradt, viszont a hármashorgot valósággal belepaszírozta a harcsa. Azóta, amikor csak lehet, én vagy kengyelbe rakom a kishalat vagy a hármashorog fülébe nagy méretű egyágú pontyozóhorgot akasztok kulcskarikával, és ezt szúrom a kishal melluszonyába, hogy a hármas horog szabadon maradjon. Igen ám, de abból ítélve, hogy a horog a kishalba fordul nekem az a logikus következtetésem, hogy a harcsa nem szívja mélyre, hiszen ahhoz, hogy a horgot belenyomja a kishalba, annak a két fogsora között kell elhelyezkednie. Így akadni sem igazán tud a horog, maximum ha a tartóhorog pont be tud fordulni, ha ki nem köpi addigra. És itt már át is tértünk a másik érdekes jelenségre, amikor harcsa csak rányúl a csalira. Többször is sejtettem már, hogy nagy méretű, többször megakasztott harcsáknál kialakulhat az a szokás, hogy messziről szívnak rá a gyanúsnak vélt csalihalra. Ha szabadon van, akkor akár 1 méterről is be tudja szívni, ha viszont szerelékünkön felkínálva úszkál, akkor valószínűleg megakad és a harcsa már abban a pillanatban észleli is a veszélyt és sarkon fordul. Erre most tökéletes megfigyelést tettem. A tőlem jobbra horgászó ismerőseim nádfalra bekötött spannolós cuccán az első éjszaka, olyan éjfél és egy óra között nyúlt rá egy jobb harcsa. Hallottam, ahogy a kishal menekülni kezd, a harcsa rászív, majd megfordul és egy hatalmasat csap a farkával, ahogyan ezt a fordulások végén szokta testfelépítése miatt. A szívás pillanatában a csörgő is hangosan csillingelni kezdett, hiszen ekkor komoly szívóerőt fejtett ki, de mivel a kishalat a szerelék feszessége megállásra késztette, a harcsa rájött a turpisságra és búcsút intett. Nem sokkal ezután ugyanígy megjártam a bójásommal is, pedig direkt úgy raktam be a cuccot, hogy a kishalnak jó 70-80 centiméternyi zsinórt hagytam, amin szabadon mozoghat azon túl, amit a nehéz ólom és az előke hossza enged neki. Mégis csak rányúlt a harcsa, akasztásig sem jutottam el. A u-pose szerelékemen nappal ugyanez a szituáció játszódott le, pedig kapásjelzővel vártam a kapást. Majd második éjszaka megint csak a jobb oldali haveroknak volt egy olyan esete, hogy a bot már a földön volt, mégsem akadt a hal. Félreértés ne essék. Én nem állítom, hogy a sokszor megakasztott, kitanult harcsák egy állandó táplálkozási szokást alakítanak ki a negatív tapasztalataik miatt. Csupán azt, hogy ha egy gyanúsnak vélt táplálékot támadnak meg, megtanulhatják a védekezés ezen formáját. Továbbá az sem mindegy, mennyire kell nekik a táplálék, mennyire gyors a víz hőfokával összefüggésben az emésztésük és az időjárási tényezők miatt mennyire táplálkoznak agresszíven. Az viszont tény, hogy a sajátomnál elfogadhatóbb magyarázatot nem találtam erre a jelenségre, pedig már sok harcsahorgásszal kiveséztük a témát. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a harcsa ugyanolyan erősen köp, mint ahogy szív, már meg is világosodunk a brutális kapásokat követő üres bevágások (ha eljutunk odáig) miértjéről.

A második dolog, amit végleg megtanultam, hogy hinnünk kell a saját megérzéseinknek! Ha már éveket töltöttünk el a harcsa horgászatával és nem csak a modern, trendi vonalat követjük, emiatt teljesen kiismertük a harcsák életmódját, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyértelmű jeleket figyelmen kívül hagyjunk a helyi szokások, mások tanácsai miatt. Történt ugyanis, hogy az első este, olyan 20 óra tájban, a parttól 5-8 méterre, az 50 centis vízben álló ritkás nádasban ívó dévérekre, olyan mély hanggal buffantott oda egy harcsa, amit már rég hallottam. Ekkorra szerelékeim már az úszó szigethez kötve várták a bajszosokat. Biztos voltam benne, tudtam, hogy ez a harcsa egész nap ott pihent a dévérívás közvetlen közelében és észrevétlenül szívott le pár darabot, az éjszaka leple alatt adott magáról csak jeleket hangosabb rablásaival. Második éjszaka mégsem próbáltam ráhorgászni a területre, továbbra is a bentebbi úszó szigetet erőltettem. És azon az éjszakán is ugyanott, ugyanazzal a hanggal, ugyanaz a hal buffantott többször is az ívó keszegek közé. Ez egy olyan hiba volt, ami utólag átgondolva szégyen rám nézve. Vegyük sorra: bent a sziget alatt egy éjszaka alatt semmi, hiába kéne sorban feküdniük alatta. A dévérek tömegesen ívnak a lábam alatt, terített asztalt nyújtva. Bent a bojlisok hülyére csápolják, világítják a vizet, kint síri csend van és nyugalom. A harcsának egyértelmű jeleit hallom, ismerős a szituáció. Egy nagy eséllyel horogra csalható, 60 kilogramm feletti hal megfogásának esélyét vettem el magamtól azon az éjszakán, bár nappal is elképzelhető, hogyhorogra tudtam volna csalni. De ugyan ez vonatkozik arra, ha nappal pörsöt látunk, tolóhullámot veszünk észre, dévér vagy küszívást találunk, vagy a vízparti fák, pandalyok mellett sétálva meghalljuk a harcsa "muppogását". Hülyén hangzik, de azt hiszem ezt Koós Ferenc is így hívta filmjeiben. Ez az a jelenség, mikor a harcsa már fészket őriz, minket pedig betolakodónak vél és próbál ezzel a lábdob szerű, tompa hanggal elriasztani. Ha pedig rablásokat tapasztalunk egy kis adott helyen, ne hagyjuk figyelmen kívül, ahogy nekem sem kellett volna.

Még egy érdekes jelenség: tudtuk, hogy a harcsák a tisztásokkal tarkított nádasban heverésznek, legalább is a legnagyobbak. Mégis elenyésző volt éjszaka azoknak a rablásoknak a száma, amik ezekben a tisztásokban hangzottak. Ezek a halak valószínűleg nem jönnek vagy csak akkor nem jöttek ki a dzsungelből. A legtöbb nagyméretű harcsára utaló rablás teljesen jelentéktelen mederviszonyú, nyílt vízi helyszíneken durrantak. Igazából ezen is sokat agyaltam már, mert nem először tapasztaltam, hogy a nagy harcsák néha messze vadásznak fekvőhelyüktől. Többször figyeltem már meg (többek közt itt, Nagyrédén is) a kiindulásukkor keletkezett tolóhullámokat, melyek minden esetben egyenest a nagy, nyílt víz felé indultak. Több esetben pirkadatkor a visszafelé útjukon hátrahagyott jeleiket is megfigyeltem. Nem feltétlen kell tehát az akadók, nádasok mellé orientálódni, bár azt leszögezném, hogy nyílt vízi harcsafogásaim általában akkor voltak, mikor megengedhettem magamnak, hogy heti 3-4 éjszakát is kint töltsek. Így van ez rédén is, aki sokat van kint, az fog sokat. Ez sem egy csodató, csupán eszményi életteret biztosít a harcsáknak.

Ezek voltak tehát az év első horgászatai, kapásai, tapasztalatai. Időközben "kidobtam" a Tierrát és beszereztem helyette a régóta kiszemelt Tica Cyberneticet, amit a tavaly nagyon nehezen megszerzett Vantage Catfish bottal (utolsó darab) párosítottam, így összeállt a másik tuti kombó. Majd mesélek ezekről is, ha valaki szemezgetett volna velük.

Addig is karikába hajló botokat kívánok!

Szomorú hírt kaptam a múlt héten. Amíg Békés megyében laktam, az utolsó 2 évben néha-néha kilátogattam egy otthoni kis maszek tóra, amit mindenki csak homokbányaként emleget a mai napig. Egy egyesületé a víz, horgászni rajta csak taggal lehet, én a harcsázás miatt kaptam azért tiszteletjegyet, mert fater náluk volt tag. Azt hitték, ha kifogom a "nagyot", hazaviszem levágni, de csalódniuk kellett volna. Nem csak egy nagy lakja azt a tavat, de ők csak egyet ismertek, amit többször láttak. Ezt a halat próbáltam én is megfogni párszor, de csak kisebbet sikerült horogra csalni. Minden este pontban hat órakor elindult egy nagy tolóhullám kíséretében fészkéből a nagyfeszültségű vezetékek alá, és éjszaka ott szedte áldozatait (a harcsák általában vonzódnak az ilyen vezetékekhez).

Múlt héten történt, hogy szegény pára egy egyszerű fenekező szerelésen felkínált nadálycsokorra kapott, majd csónakból háromnegyed óra alatt kifárasztották. 93 kilós volt, azóta több portál is hírt adott róla. Arról azonban nem szól a fáma, hogy a halat eladták egy konyhára. Ami annyira nem is lenne meglepő, tekintve a magyar mentalitást, de ha azt is hozzávesszük, hogy egy lőkösházi tógazda ugyanannyit ajánlott érte, ha elviheti élve a saját tavába... Ugye, mennyivel másabb így a történet? A hal tehát elpusztult. Egy matuzsálem. Ezért fogyatkoztak meg nálunk a nagy harcsák, szinte már csak nagy folyóinkban bújkál pár darab illetve azokon a tavakon, ahol a terepviszonyok miatt nem tudják kiszedni őket vagy egyszerűen nem jönnek ki táplálkozni ágas-bogas fészkükből. Továbbá ott, ahol ezeket a halakat vissza kell engedni egy megadott súlykorlát felett.

Sajnálom szegényt, több, mint kétszer idősebb lehetett nálam és sok legenda keringett róla. Nem ezt a véget érdemelte, de az elmaradott magyar gondolkodás nem kegyelmezett neki. Azon a tavon egyébként is üldözték a harcsákat, mert az öregek aggódnak, hogy megeszi a pontyukat, amit ők egész évben százával LOPNAK, fittyet hányva a darabszám és méretkorlátra. Csak egy átlagos egyesületi víz Magyarországon, semmi több, az öreg harcsát viszont sajnálom nagyon.

Véleményem szerint a harcsa régebb óta itt van vizeinkben, mint mi az ország területén, ezért senkinek nincs joga eldönteni, hogy van e helye a Magyar vizekben. A természet őt tette a legnagyobb, legtökéletesebb ragadozóvá vizeinkben, tehát szerepe és keresnivalója egy egészséges ökoszisztémában megkérdőjelezhetetlen! De még a XXI. században vége felé járva sem tudott a magyar horgászok java elrugaszkodni a régi, agyatlan beidegződéstől, miszerint a harcsát el kell pusztítani. Emiatt egy igazi legenda halt értelmetlen halált, akinek szinte már köszöntem minden este pontban hatkor, amikor épp a parton vártam, hátha elragadja csalihalamat és egy fotó erejéig ölbe vehetem.

Idén úgy tűnik nem elég, hogy minden eddiginél kevesebbet tölthetek a vízparton, még a halak is szórakoznak velem :) Sajnos a harcsahorgászatban hatványozottan igaz, hogy a sikerben döntő szerepe van a vízparton töltött órák számának. Meg egyre inkább a pénznek, hiszen ha van csónak, radar, akkor egy harcsákat alig ismerő horgász is sikeresen kihelyezhet egy szereléket egy leradarozott törés fölött. Persze ezek mit sem érnek, ha nincsen tudatosság a helyválasztásunkban, csalinkban és módszereinkben de régi igazság, hogy a harcsázáshoz legfőképpen időre van szükség. Nekem utóbbiból egyre kevesebb adatik meg, de amikor mégis lenne, akkor olyan fronthatások, légköri viszonyok vannak, amik teljes mértékben ellenem dolgoznak. Azt már nem is számolom, hogy számomra mennyire kellemetlen egy folyamatos, hideg és szeles esőzés, mert a halfogás a lényeg és nem a komfortérzet. Igazából ennek az időhiánynak döntő szerepe van abban, hogy elkezdtem a blogolást, hiszen így legalább eddig megszerzett tapasztalataimat át tudom adni, addig is kedvenc szabadidős tevékenységemnek tudok ezzel hódolni, csak éppen írás formájában, visszaemlékezések közepette. Össze sem lehet jóformán hasonlítani azokat az időket, amikor szülőfalumban laktam és 3 km-es körzetben kettő darab remek, harcsás bányató is tárt karokkal várt esténként és én heti átlag 4 éjszakát lent töltöttem a parton március elejétől egészen akár novemberig. Ez munka mellett is simán ment. Egyrészt ismertem a vizeket, mint a tenyerem, a halak szokásait is beleértve illetve a nagy számok törvénye is nekem dolgozott. A Budapestre költözés után aztán ez leredukálódott egy kicsit, mivel 2 havonta jutottam haza 5-7 napra, így ezeket a napokat tudtam csak kihasználni de mivel gyakran ilyenkor dolgaim végeztével minden éjszakát a harcsáknak szenteltem, még mindig elég sok halat kikapkodtam egy évre levetítve és nem volt okom panaszra. Aztán a munkahely váltást követően most havi 2-3 alkalomnál tartok, de idén márciusban például ez sem adatott meg. Február közepe táján voltam lent egy nappali harcsázásra, amikor is U-Pose módszerrel több kapást és egy part mellett leakadt, hetes forma harcsát könyvelhettem el illetve árpilisban is volt néhány lemaradásom, ami nekem ennél a módszernél sokkal gyakoribb a többihez viszonyítva. Most pedig egy 5 kg-os csuka tette tiszteletét 80 dkg súlyú kárász csalimra, bójás módszeren felkínálva. A kapás vehemens volt és látványos, mivel kora délután történt az eset, a hal is gyönyörű volt, csupán a fajtája okozott kissé csalódást. A tógazdának annál inkább, csillogó szemekkel gratulált a kisebbfajta krokodilhoz és örömmel nyugtázta, hogy visszahelyeztem a lehető leggyorsabban, sértetlenül. A felkínálás helyszínén egyébként biztos vagyok benne, hogy tartózkodott harcsa, mégsem sikerült kapásra ingerelni a jól mozgó, testes csalihallal. Klasszikus, alámosott part egy tó közepéig benyúló, elszáradt bedőlt fával volt a célterület, a fa gyökereitől olyan 5 méterre rögzített végszerelékkel. Az öröm mindenesetre nagy volt, hiszen csukából ez már a szebbek közé tartozik :) Legközelebb május 14. este 19:00 órától egészen május 16. reggel 07:00 óráig teszem próbára kitartásomat és szerencsémet ugyanezen vízterületen és reménykedem benne, hogy végre kedvenc halaimból is zsákmányolhatok és lesz miről élménybeszámolót tartanom, megtörve a régóta tartó csendet.

Ui.: Közben a fővárosi Duna közelsége miatt tettem próbákat harcsapergetésre. Volt, amikor pont elkaptam az áradás pezsdülő szakaszát, mégis betliztem sajnos. Pedig a helyválasztásom minden esetben kiváló és tökéletes között volt valahol félúton. :) Közben folyamatosan jönnek a hírek áramozásról az öblökben, mérgező anyagok folyóba jutásáról, lehálózásról, nyugdíjasok hallopásairól illetve az ellenőrzés teljes hiányáról. Amikor ellenőriznek, akkor sem azokat, akiket kéne... Szóval sajnos az egyetlen közeli nagy víz sem kecsegtet túl jó reményekkel, legalább is fővárosi szakasza biztosan nem. Pedig a külföldi városi folyószakaszok mennyire gazdagok harcsában... Nálunk ez sem működik, úgy tűnik. És sajnálatos, hogy egyre több vizünkre kell ilyen keserű, szomorkás hangulattal gondolnom. Kis hazánkban sem a vezető pozícióban lévő, döntéshozó emberek sem pedig a horgászok nem képesek elég következetességgel, felelősséggel és tisztelettel bánni természetes vizeinkkel, sajnos ezt kell leszűrnöm időről időre és ez évek óta csak romlik, ki tudja még meddig.

Ez itt nem a reklám helye, szimplán csak érdekességként osztom meg!

Mivel másik hobbim, az erőemelés miatt nem tehetem meg, hogy minden fillérem csak és kizárólag a horgászatra fordítom, ezért horgászcuccaim egy része keveset használt vagy egyáltalán nem használt állapotban, első gazdájától került hozzám (nevezetesen a Black Cat FD 770 és a Tica Cybernetic orsóm). Nem vagyok híve a méregdrága cuccoknak, mert nem egyenesen arányos egy esetlegesen olcsóbb orsó vagy bot az általa képviselt minőséggel és teljesítménnyel. Van például egy Nevis Vantage Catfish botom, amit ráadásul már kicsit át is alakítottam. A botról tudni kell, hogy kevlárszövettel van bevonva a carbon blank, ami egy az egyben a Spro Triple XXX blankja. A bot a végletekig terhelhető, de rendkívül dinamikus, érzékeny a dobósúlyához képest. Ha dobni kell vele, dobásnál teljesen máshogy viselkedik a hirtelen fellépő erőhatás miatt, mint fárasztásnál, amikor is folyamatosan terhelődik a bottest. Egy rendkívül erős, végletekig terhelhető, gerinces de egyben érzékeny bot, aminek a dizájnja ráadásul magasan a legszebb, ezt elfogulatlanság nélkül mondatom. 20 ezer Forintos kategóriában, egy 60 ezres bot tulajdonságaival felvértezve. Szóval ésszel kell vásárolni, ráadásul nem feltétlen idehaza. Ugyanis az itthoni kereskedőket elég sok adónem terheli, plusz mire ideér egy termék, akár több nagykeren is átjut, mindenki rárakja a saját hasznát, a Magyar boltos meg ugye még nyilván még profitálna is egy komolyabb összeget. Így lehet az, hogy egy Warlock NG itthon 90-100 ezer Forint között van, Ausztriából meg bármikor beszerezhető 35-40 ezer Forintért. Nem rossz igaz? És a postaköltség is 2000 HUF kb, GLS hozza házhoz a terméket. Érdemes szétnézni, ha már az internettel ennyire kinyílt a világ. Na de lássuk hát, melyek hőn szeretett összeállításaim, melyekkel csatába indulok a nagybajszúak ellen (ui.: idén Karácsonyra meglepem magam egy Warlok Pro Boje 3,40 m bottal, ezzel bővítve arzenálomat):

Botok: Black Cat Passion Pro II 3,20 300-600 g

Bivalyerős bot, elérhető áron (azért azt nem mondanám, hogy olcsó). A dobósúlyt tekintve egy 400 grammos felső határ is bőven elegendő a mai botok alapanyagait tekintve, bármivel megbírkózhatunk velük. Gondoljunk csak bele, mire képesek a pergető botok... A nehéz behúzóólmokkal való 100 méter körüli dobások miatt volt szükségem nagyobb dobósúlyra. Szintén támogatja a dobástávot a Lowrider Sic gyűrűsor. Az alacsonyfutású gyűrűk lényege abban rejlik, hogy míg egy sima gyűrűsornál az orsó és a keverőgyűrű között nagy a zsinór kilengés, így is növelve a súrlódást és csökkentve a dobástávot, a Lowrider gyűrűk keverőgyűrűje teljesen lefojtja ezt. A zsinór ezután a bottesthez közel, teljesen egyenesen csúszik ki a gyűrűk között. Pergetőbotoknál használták, gondoltam biztos előnyös lesz parti pecára is és nem lőttem mellé. Számomra ez a bot jelenti a legjobb ár-érték arányt. Cseh kollégák 27,5 kilóval tesztelték szárazon az elődjét, a Passion Pro-t, ami az istenért nem akart törni. Én is teszteltem kb. 8 kilóval a Sportex Turbo Cat Spin-el egyetemben. Míg utóbbi karikába hajolva dolgozott (bár még közel sem jártam a teherbírása végénél), a Passion Pro II-nek meg sem kottyant. Egyébként a bot spicce érzékeny és a teste is megtartotta karcsúságát. Stefan Seuß neve a garancia a bot megbízhatóságára...

Nevis Vantage Catfish:

Ahogyan már írtam is róla a beharangozóban, ez a bot bizony prémium kategória. Egyetlen pontja, amivel nem értek egyet, az az orsótartó. 1-2 ezer Forinttal drágábban is megvettem volna, ha ez lett volna annak az ára, hogy egy full alumínium orsótartóval szereljék fel. Ez is erős, ez is alu, kivétel a megszorító csavarja. Aki ész nélkül húzza, könnyen megrongálhatja a műanyag meneteket. Én általában külsőm ellenére mindennel óvatosan bánok, ami horgászcucc, így ez a veszély nem fenyeget. Ráadásul ezt a típusu orsótartót sokkal drágább, akár tengeri botokon is alkalmazzák, így nyilván nem egy gagyi alkatrészről van szó, csupán apró fogást próbáltam keresni a boton, ha már másba nem tudok belekötni :) A dizájn káprázatos, a gyűrűbeosztás teljesen egyedi, a blank akciójával tökéletes összhangban van, az egész bot kézzel gyártott és kis példányszámban készült csak. Nekem is már végig kellett telefonálnom az összes boltot, mire találtam egyet, amelyiknek volt raktáron. Ebben a 20-21 ezer Forintos árkategóriában szerintem egy igen komoly értéket képvisel. Beszéltem olyan pecással, aki azért adta el az övét, mert egy 6 kilós harcsát úgy húzott ki, hogy nem is érezte, hogy hal van a horgon. Az enyémet ezzel szemben, amikor megmutattam neki, úgy jellemezte, hogy ez még csak nem is hasonlít arra, ami neki volt. Sem akcióban, sem külalakban. Tehát nem tartom kizártnak, hogy mivel egy limitált példányszámban, kézzel készült botról beszélünk, akár az is előfordulhat, hogy tulajdonságaikban eltér az első pár darab és az utolsó. Vagy összekeverte a Whisper vagy Legacy Catfish botokkal, amik hasonlítanak rá és szintén magas minőséget képviselnek ugyanabban az árkategóriában. Bónuszként azért még egy kis plusz tuningot rányomtam a botra: téli terepmintásra festettem egy speciális festékkel a nyelét, és lekezeltem egy selyemfényű, szintén kopás- és vízálló bevonattal.

Facebook profilomon elérhető pár kép a botról: https://www.facebook.com/devoidofface/media_set?set=a.1060883314004061.1073741827.100002472086905&type=3

Egy hat kilós emelőteszt: https://www.facebook.com/devoidofface/videos/vb.100002472086905/1061519357273790/?type=3&theater

És ilyen lett a nyél:

Orsók: Black Cat 770 FD

Egy igazi, full fém erőmű. 600 méter/0.40 mm zsinórkapacitás, brutális fékerő és minden részletében óriásokra lett tervezve. Egy percig sem fogok aggódni, ha álmaim halát kell fárasztanom vele. Nem mai modell, de találkoztam vele még Stefan Seuß könyvében is. Életreszóló darab. Szerencsém volt, mert használtan vettem, de gyakorlatilag patika állapotban, alig volt benne 3-4 peca. Régi gazdája multiorsóra váltott, ezért bocsátotta áruba ezt a gyöngyszemet, bár annyira nem akart megválni tőle minden áron. Az új ára 60000,- Forint körül mozog, nekem 28000-be került... Ezért is érdemes néha nézelődni a használt cuccok közt is, viszont nagyon körültekintően kell kéz alól vásárolni!

Tica Cybernetic GG100:

Egy hazánkban méltatlanul lenézett igazi nagyhalas orsó. Magyarországon valamiért elterjedt az a dogma, hogy az orsó az vagy Fin-Nor, vagy Penn SSV. Esetleg még egy párszázezer Forintos Shimano-t még orsóként emlegetnek "nagy" harcsásaink. A Tica Cybernetic után kutatva rengeteg olyan külföldi fórumot találtam, amelyben a TENGERI pecások a Shimano orsókkal emlegetik egy szinten, olcsóbb ára mellett, ami miatt kifejezetten kedvelik. A Tica minden szabadalmát belerakta: halálpontos illesztések, zárt ház, minden alkatrésze kiváló minőségű, precíz, zsinórkapacitása több, mint elegendő (300 méter 0.55-ös zsinórral van kényelmesen tele a dob). Kevesen tudják, de rengeteg szabadalom a Tica nevéhez köthető, mely mai napig egy gyáregységben gyártja orsóit, szigorú ellenőrzések mellett. Ellenben sok nagy, nálunk túlértékelt márkával. Fel kéne már nőni és belátani: akinek buta keze van, az bármit szét tud berhelni! Az orsót tehermentes zsinórfelszedésre találták ki, nyilván egy harcsázó vagy tengeri orsó toleranciája azért nagyobb ilyen téren. De láttam én már Fin-Nor-t is utolsót kattanni... A fárasztás nem arról szól, hogy próbáljuk az orsóval erőszakkal felcsévélni a zsinórt, miközben a bot C alakban a törés határán nyöszörög... Fárasztani igen is tudni kell, bármi legyen a horgunk végén! Egy Penn SSV-t itthon az orsók isteneként tartanak számon, tengeren meg sokáig tartó, valóban komoly erőhatás alatt deformálódnak a menetek a tengelyén. Nyilván idehaza ezt az erőhatást nem fogja megkapni, és számunkra teljesen mindegy, hogy egy Tica, egy Fin-Nor, egy Penn, egy Unicat vagy éppen egy Shimano van a botunkon, mind élethosszig kiszolgálhat minket még ha sok és nagytestű harcsát is fogunk velük. A Cybernetic GG100 egy Magyarországon alulértékelt csúcsminőségű orsó! Ezek a száraz tények.

A másik általam imádott összeállítás az a harcsapergető kombó, aminél álmodni sem tudtam volna jobbat és szinte hihetetlen volt, hogy pont összejött a bot árának leakciózása a hal.hu-n és egy megbízható úriember eladási szándéka az orsót illetően, amit rendszeresen karban tartott és alig használta, mivel neki túl nehéz volt. Lentebb linkelek egy videót, amin egy 127 kilós olasz harcsát tép fel a mélyből ugyan ezzel a bottal Dino Ferrari.

Bot: Sportex Turbo Cat Spin 2,70 m 90-160 g

Talán a legszívósabb harcsapergető bot, minden túlzás és elfogultság nélkül. Karcsú bottest, osztott neoprem markolat és nyél, fém orsótartó, a nyél és a markolatok végeinél fém díszítőgyűrű, beágyazott bivalyerős gyűrűk és magas minőségű karbon bottest. Az apró részletekben is látszik, hogy ezt a botot rendkívüli odafigyeléssel tervezték. Az akcióját látni és érezni kell, rajzolni sem lehetne szebbet. A rendkívül erős és nagy dobósúlyú bottest megtartotta érzékenységét és dobásnál, kapásérzékelésnél és csalivezetésnél is támogatja használóját. Mindezek mellett szemet gyönyörködtető látvány, adtak a design-ra is. Egyáltalán nem olcsó, viszont valószínűleg soha nem kell lecserélnem. A botra a gyártó 10 éves "élethossz garanciát" adott.

Orsó: Penn Sargus 5000

Ezt senkinek nem kell bemutatni, aki jártas a harcsapergetésben. Nem könnyű, viszont a bothoz pont passzol, egyensúlyban tartja. Zárt fémház, 9 kg-os rendkívül precíz és letapadásmentes elsőfék, sósvízálló alkatrészek, brutálisan vastag tengely, magas minőségű csapágyak a kívánt helyeken és minden, amit egy jó harcsapergető orsónál el tudunk képzelni. Azért azt hozzá tenném, hogy ez a felszerelés nem mindenkinek megfelelő több órás vagy egész napos dobálásra. Én a fizikumomból adódóan abszolút nem érzem megterhelőnek a huzamos horgászatot vele, de a legtöbb embernek ennél könnyebb összeállításra van szüksége. Tulajdonképpen hazai vizekre túlméretezett szett, de nem akarok aggódni, ha egyszer majd műcsalira érkezik meg a Big-One.

Dino Ferrari 127 kg-s olasz harcsája a Turbo Cat Spin-el.

A két bot tesztje azonos, kb. 8 kg-s súllyal. Első képen a Sportex, másodikon a Black Cat bot:

A pergetőbot tesztjének videója. Nem véletlen szólt egyszerre a láncfűrész az emelés ütemével, fater vicces kedvében volt favágási munkálataink közben :)

https://drive.google.com/file/d/0B4gZKTfnw1eKb0xmejVfNWYxMUU/view?usp=sharing

Az időpont talán egy kicsit korainak is tűnhet, de az időjárást figyelve bennem már nem volt kétség, hogy a harcsák aktívabb táplálkozási ideje már javában zajlik. A horgászatot nappalra terveztem, bár ha tudtam volna, hogy a tavon már van éjszakai pecára is lehetőség, nem haboztam volna kint maradni. Azt már megszoktam, hogy mikor szabadidőm engedi a horgászatot, ítéletidő van. Előtte és utána is ragyogó napsütés, tavaszi dalokat csicsergő madarak. Ez az idill elkerült a nap első felében, hideg szél és folyamatos eső nehezítette a dolgom. Furcsán hangozhat de én örültem ennek, mivel a nagy esőzések kimozdítják a harcsát az év minden szakában. Mivel a tó egy patak felduzzasztásával keletkezett és partja agyagos, a sok csapadék miatt hamar besárosodott a víz, aminek szintén örültem. Reggel csalihalfogással múlattam az időt, ami elég nyögve nyelősen ment. A harcsázókat így csak 10 óra tájékán tudtam bevetni, jobban mondva az egyiket, mivel a másikra még csalihalat kellett fognom.

Ezen az összeállításon volt a több kapás, köztük a megakadt hal is. Sajnos "kisebb" harcsáknál nem igazán lehet kiaknázni a Black Cat eme két kiváló darabjának erőtartalékait, de a várható nagyobb harcsák miatt kompromisszumot kell kötni. Ez nem egy finom ágazata a horgászatnak...

Ekkor még javában tartott az esőzés. Behúztam hát az U-Pose szereléken a tökéletes méretű bodorkát, felraktam a csörgőt, behelyeztem a bottartóba a bivalyerős pálcát, közben pedig a feeder bottal próbáltam csalihalat fogni a másik cuccra is. Amíg a rezgőspiccet figyeltem, nagy csörrenés törte meg a kapucnimon kopogó eső hangját de mire odakaptam a fejem a harcsázóra, már csak azt láttam, hogy vészesen lazul a zsinór, felém jön a hal a szerelékkel. Megfeszítettem gyorsan a zsinórt, majd egymás után két bevágás következett a biztos akadásért. Hát, sajnos fárasztásnak nem lehetett nevezni a hal kivontatását, így élmény nem igazán származott belőle. Azért egyszer-kétszer megpróbált jobbra-balra húzni, hátha menedéket talál de a mázsás halakra összeállított cuccnak nem volt ellenfél. Halam viszont szerencsés volt, éppen csak a szája szélén egy vékony bőrt fogott a hármas horog, melytől egy bukfenccel meg is szabadult. Olyan 5-6 kg körüli volt a tettes, mely ha tudta volna, hogy egy fotó után visszanyeri szabadságát, talán hagyja, hogy megcsodálhassam pár perc erejéig a parton is. Sebaj, ezalatt apám és egy másik horgásztársam 2 hellyel odébb sikerrel fogott nekem egy dévért és két kárászt, tehát a csaliutánpótlás megvolt. Így a feedert kiiktattam és mindkét botot behúztam U-Pose végszerelékkel. Sajnos a csalik nem éppen az ennél a módszernél előnyös kisebb darabok voltak de nem válogathattam. Ennek hamarosan meg is lett az átka...

Ez pedig a másik összeállítás, rövidebb bot és kevésbé márkás orsó, amit pénz szűkében kellett hirtelen megvásárolnom. Sajnos olcsó húsnak híg a leve, ez a tekerő nem harcsára való és remélem imáim hatására nem erre a cájgra megy majd életem harcsája... A bot viszont maga az őserő, pedig nem került 8000,- Forintba sem! De ez a ritkább eset, a minőséget általában meg kell fizetni...

Körülbelül olyan 11:20-11:30 között ismét ugyanazon a boton szólalt meg a csengő. A bot mellett álltam, de a 2 nagy rántás után abbamaradt az akció. Mivel már tudom, hogy ilyenkor nagy valószínűséggel a kishalnak lőttek, kihúztam a szerelést. Jól tippeltem... Újracsaliztam, majd behúztam a szereléket ugyanarra a helyre. Nem telt el 10 perc és ismét egy jó húzással jelentkezett a következő próbálkozó, melyre sikerült időben reagálni, mégsem akadt meg. Nem mondhatom, hogy bosszús voltam, mert az adott időben a naptár szerint abszolút nem kellett volna tudnom ennyi kapást kicsikarni. Erre felfigyelt a halőr, a tógazda és pár helyi is, aki csodájára jártak, hogy ennyi kapásom és egy majdnem partra került harcsám is volt, pedig még csak épp, hogy elmúlt dél. Biztosítottak róla, hogy a legnagyobb szeretettel várnak vissza, aminek hamarosan eleget is teszek egy 24 órás pecával.

A szereléket ismét visszajuttattam a helyére, de ezután csend következett 2 órán keresztül. Már a pakolás gondolata járta át apámék agyát, láttam rajtuk már dél körül, hogy a sok eső és kellemetlen szél megkoptatta kitartásukat. Még azért rábírtam őket fél óra hosszabbításra :) Miután ez megtörtént, olyan negyed óra telhetett el és a másik botom spicce gyönyörűen begörbült, de mire odaértem, visszaállt eredeti állapotába. - Ezt nem hiszem el... - gondoltam magamban. Mivel menni készültünk, nem volt mire várnom, kitekertem a szerelést. A kishal még éppen rajta volt, de a mellúszójából kitépte a harcsa a hármashorgot és a tartóhorog is éppen csak, hogy benne maradt a farokalatti úszója mögött. Ügyesek ezek a harcsák, ha 5 horog lenne a kishalban, akkor is le tudnák lopni. Bár itt nagyban hozzájárult a sok lemaradáshoz halhoz az, hogy túl nagyok voltak ehhez a módszerhez a csalihalak.

Állóvízen ritkának számító, óriási alámosások a túlparti fák alatt... Mondhatni, "a levegőben állnak". Igazi ínyenc falat a magamfajtának!

Összességében azt mondhatom, hogy ritka jó eredménnyel zártam a napot, hiszen február végén ennyi kapást kicsikarni nem rossz eredmény. Ahogy telnek az évek érzem, hogy egyre több tapasztalatot szerzek és lassan már nem érdekel az időpont, mert tudom, mikor mit és hogyan kell tennem ahhoz, hogy harcsát fogjak. Azért még pár szót ejtenék a meghorgászott területről. Ugye az elején már említettem, hogy ez a tó egy patak (Tápió) felduzzasztásával jött létre. Az ilyen tavakon mindig van egy vagy több árok, ami a régi patakmeder maradványa. Ezeknek külön figyelmet kell szentelni minden esetben, mert legtöbbször a harcsák is előszeretettel fekszenek le ebben a hosszú és általában tiszta aljzatú mélyedésben. Ezen a tavon hamar észrevettem, hogy a szemközti, nehezen meghorgászható parton lévő erdő (nagyrészt nyárfa) part széli fái alatt gyakorlatilag már nincsen talaj. Valószínűsítettem, hogy ott húzódhat a patak medre. A part amúgy is omladozó végig, tehát minden adott volt ahhoz, hogy ott hosszú és nagyon mély pandalyok lehessenek. Ezt a feltevésemet hamar nyugtázta a halőr, aki meg is dicsért, amiért ilyen ügyesen felmértem a terepet mindenféle információ nélkül. Bár azt nem gondoltam, hogy helyenként 2-3 méter mélyek a part alatti alámosások. Így már teljesen világos volt, hogy miért volt ennyi kapásom és biztos, hogy ennél jobb helyet keresve sem találhattam volna. Legközelebbi horgászatomat ennek a hosszanti, alámosott partoldal legmélyebben kimosott részére tervezem, mert tekintélyes méretű halakat is sejtek itt a sok kisebb mellett. Külön emeli a hely értékét, hogy beljebb viszont a sekélyebb víz miatt rengeteg fehérhal tanyázik, amire ilyenkor kiállnak a harcsák nappal is, éjszaka meg pláne. Tehát még olyan harcsák megfogására is van esélyem, amik távolabb laknak, de táplálék után kutatnak a melegedő vizekben. Ráadásul az üregek gyökeres szélei is terített asztalt nyújtanak a harcsának, mert a táplálékhalaik előszeretettel bújnak meg a biztonságot nyújtó növényzet között és valószínűleg ívásukra is ezeken a területeken kerítenek majd sort.

Remélem az itt eltöltött következő napom után megfogott halakkal, szép fotókkal és történetekkel is büszkélkedhetek de ha nem, akkor sem csüggedek. Mert ez egy nehéz műfaj, ahol soha nem szabad elkeseredni és feladni!

Nem új keletű dolog a harcsát emelt fenekezős szerelékkel megkínálni egy jó adag puhatestűvel vagy kishallal a horgon. Erre pár éve van egy remek módszer, aminek a lelke egy víz alatti úszótest (őt hívja a szakzsargon U-Pose-nak). A működését megértve először általában mindenki egy csak folyóvízen használható szereléknek tartja, pedig élő kishallal remekül működik tavakon is. A dolog lényege, hogy a kishalat a farka felől tűzzük meg, így mindig előre felé tör és a vastag monofilból (1.00-1.20 mm) kötött előkét nem tudja feltekerni ily módon a főzsinórra.

Nagy előnye még, hogy alkalmazható szakítózsinórral kombinálva nagyobb kőhöz rögzítve a fenéken, így fárasztás során nem lesz ólomsúly a zsinóron. Viszont a felszíni szerelékek bemutatásánál említett behúzó ólommal ugyanúgy bevontatható, mint egy egyszerű bergmanncső.

A szerelék kötése semmi féle rendkívüli alapanyagot nem igényel, csupán egy darab nagy méretű és teherbírású forgót, 1.00-1.20 mm átmérőjű monofil zsinórt vagy erős, nagy kopásállóságú fonott zsinórt ha folyón puhatestűvel szeretnénk vele horgászni, egy U-Pose úszót, kötésvédő szelepgumit, horgokat és esetleg csörgőt kell beszereznünk egy darab szerelék elkészítéséhez. Van, aki külön köti a horogelőkét, én legtöbbször nem variálok, csomó nélkül kötöm egybe az egészet, kivételt képez ez előre megszerelt U-Pose előke, amit 1.00 mm-es monofilra kötöttem viszont az úszótest után egy nagyméretű és teherbírású karabineres forgó van. Ezt az egyet azért szereltem így, hogy folyóvízen horgászva attól függően, milyen csali kerül a horogra, változtathassam az előke típusát.

Első lépésként a monofil egyik végét gyújtó lángjánál megolvasztom és egy kis gömböt formálok a végére, amit majd beakasztok a hármashorog ágainak találkozásába. Ez után egy csomómentes kötéssel rögzítem, majd kötésvédő gumival levédem a kötést. Ugyan ezt megteszem a tartóhoroggal (egyágú, puhatestűnél lehet háromágú is). Ezt követően ha használok, akkor felhúzom a csörgőt, amiben nem hittem igazán, de tényleg rendkívüli módon ingerli a harcsákat. Majd következik az úszótest és a végén felkötjük a forgót (én a the eye nevű csomót alkalmazom). Végül az úszótest két végéhez és a csörgő fölé és alá ütközőket helyezünk és meghatározzuk az úszótest és a horog távolságát, ez nálam olyan 20 cm szokott lenni és nagyjából fél úton de a horoghoz egy kissé közelebb fixálom a csörgőt. Az egész előke hossza 100-120 centiméter.

Az ólmot, forgókapcsot, clips-et mindig csúszóra hagyom, had fusson át rajta a főzsinór. A botot leszúrható bottartóba helyezve felfelé állítom és megfeszítem a zsinórt. Kapásnál a feszes zsinór miatt az akadás azonnali, amit zsinórfeszítés után két kemény behúzással nyugtázok a biztos akadás érdekében.

Ezzel a módszerrel sikeresen horgászhatunk célzottan nagy harcsákra is. Amire érdemes odafigyelni, hogy folyón a zsinórunk a sodrásra a lehető legkisebb mértékben legyen merőleges. Sajnos a nagy harcsák rendkívül óvatosak és megérzik, ahogyan a hosszanti zsinórdarabon megtörik a sodrás, belekap és remegteti. Ne használjunk soha túl nagy horgokat, mert azok természetellenessé teszik a kishal mozgását. Puhatestűnél nyugodtan mehet a fonott zsinór, hiszen ezek nem tudják összegubancolni az előkénket viszont a puhább zsinór miatt előnyösebben lebegteti őket az áramlat. Egy jó harmatgiliszta csokornak még a kapitális példányok sem tudnak ellenállni ezen a szereléken felkínálva.

Milyen helyeken is érdemes bevetni? Nos, folyókon töréseknél, visszaforgóknál, akadók előtt, mederben... Tavakon a visszaforgók kivételével (ha-ha) minden előbb felsorolt helyen. Sokszor nappal is fogós, mivel ez fenék közeli módszer, tehát nem szükséges a harcsának felszínen táplálkoznia ahhoz, hogy felkínált csalinkat elragadja. És mivel a harcsánk nem csak éjszaka éhes, a csalink ha jó helyen és jó időben van, akkor nappal is kellemes meglepetés érhet minket! Nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy a nagy csukák is imádják ezt a fajta felkínálási módot. Tavaly ezt többször is megtapasztaltam de ahogy az interneten láttam pár helyen, nem csak én.

Következzék hát pár videó, melyben a U-Pose szerelék kötését, behordását, felcsalizását és fogósságát demonstrálták nagyobb nevű "kollégáim":

Az alsó videón jól látszik a fárasztások végén, hogy az összes harcsa szájából U-Pose szerelék lóg ki...