Sziasztok.

Most, hogy télvíz idején kissé háttérbe szorult a harcsahorgászat gyakorlati része, van ideje az embernek szerelgetni, agyalni, összegeznie a tapasztalatait és esetleg új szempontok alapján, teljesen más felől megközelítenie magát a harcsát. Azon belül is, annak viselkedését. Rengeteg tapasztalatot szereztem az évek alatt és nagyon sok olyan különleges viselkedésformáját tapasztaltam a harcsáknak, amikre gondolni sem mertem volna még anno, amikor zöldfülűként belevágtam ebbe az egészbe és csekély tudásommal, leginkább mások elmondásaira támaszkodva próbáltam kialakítani magamban egy képet vadászataim célpontjáról. Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy a harcsa télen is aktív és nem feltétlen a mély részeken kell keresni, vagy, hogy fejlettek a szociális képességei és az ösztönökön túlmutató, magas intelligenciára utaló viselkedésformákat fogok tapasztalni, akkor valószínűleg hitetlenkedtem volna. Mert ezek olyan dolgok, amiket az embernek a saját szemével kell látnia. Főleg, mivel ezek közül sok tapasztalat teljesen szembe megy olyan alapigazságként kezelt, nagyöregek általi megfigyelésekkel, melyeket akár híres, harcsázásról írt könyvekben olvashatunk.

Forrás, ahol minden egyéb infót megtaláltok nem csak a harcsákról, és rengeteg halbiológiai kutatásba belefuthattok, ami hasznos lehet számotokra: www.ifishman.de

Mivel én mindig is a harcsázás alappillérének tartottam a tanulásra való hajlamot, a mások nézőpontjainak való elfogadását és átgondolását, illetve a halbiológusok kutatásainak folyamatos követését és tanulmányozását, ezért nagy örömmel töltött el, mikor Miki belinkelt nekem egy olyan video formájában lementett animációt (valamelyik facebook csoportban találta), mely chip-el ellátott harcsák mozgását mutatja egy 25 hektáros tóban, melynek partja természetes, nádasokkal és egyéb növénytársulásokkal szabdalt. Legmélyebb része 7 méter, de átlagban 2,5-3 méter mélységűnek mondanám. Szűkebb keleti végén egy kiterjedtebb nádas található. Tehát azt lehet mondani, hogy nagyobb hazai tavaink, tározóink merőben hasonlítanak erre a természetes állóvízre. A legnagyobb különbség, hogy ez a tó Németországban van, egy kutatóközpont részeként, mely a halak biológiájával, viselkedésével, illetve a horgászat és halászat társadalmi szerepével, környezet befolyásoló tényezőivel és fenntarthatóságával foglalkozik. Nem csak harcsák kaptak chip-eket, hanem pontyok, pisztrángok, csukák, süllők és sügerek is, így ezeket összességében is lehetőségünk van nyomon követni vagy csak fajonként. A tó egy úgynevezett akkusztikus 3D telemetria rendszerrel van megfigyelve. Sajnos a videók nem aktuálisak időpontjukat tekintve, mert 2015-ben készültek, ám ezek nem elévülő dolgok, tehát nyugodt szívvel merem állítani, hogy örökérvényű következtetések vonhatóak le belőlük. Főként, mert a szélirány, szélerősség, holdállás, vízhőmérséklet, a levegő hőmérséklete, vízállás, légnyomás, percre pontosan az idő és a nappal-éjszaka váltakozása tökéletesen látható, követhető. Számunkra pedig a hónap, a napszak és az időjárási anomáliák miatti halmozgásokban bekövetkező drasztikus változások azok a tényezők, melyek hozzájárulhatnak sikereink maximalizálásához.

Nem lehet elmenni azonban a tény mellett, hogy mivel nálunk rengeteg a patakok felduzzasztásával létrehozott tározó, ezért azokon pluszban számolnunk kell a befolyók és azoknak terülőinek haltartó tulajdonságával, ezen kívül a patakmedreknek is figyelmet kell szentelnünk. Továbbá, az animációk készítésének időpontjában 166-170 cm (a leírás szerint a legnagyobbak 170 centiméteresek voltak akkor) volt a harcsák méretének felső határa a kísérleti tóban. Viszont úgy gondolom, hogy ez már talán az a méret, ami elkezd kissé elkülönülni és a saját méretével megegyező fajtársaival kisebb csapatokba verődni. Illetve, ezek a méretű halak azért már törekszenek valamelyest az energiaveszteség csökkentésére és a hatékony vadászatra, tehát mindenképp érdekes lehet a viselkedésük. Nem kevésbé a szociális viselkedésük a kisebb egyedekkel szemben, melyet szintén remekül leolvashatunk a videókon látottakból. Nem utolsó sorban, ez az egyetlen ilyen támpontunk. Nem tudok róla, hogy az országban működne hasonló, ultrahangos megfigyelő rendszer, ami fajokra bontva tudná modellezni, hogy merre mozog az adott példány, milyen vízmélységben tartózkodik és mekkora a mérete. Úgyhogy, kezdjük is el kielemezni a látottakat, hónapokra bontva. A február és a március hiányzik.

Először is, engedjétek meg, hogy egy pár olyan dologról szót ejtsek, ami hónaptól és napszaktól függetlenül megbolondítja a harcsákat, melyek ezen anomáliák hatására hirtelen mozgásba kezdenek és nagy területet bejárva (akár a komplett, 25 hektáros tavat) zabálásba kezdenek, ráadásul még vegyülnek is, ami a halak méretét illeti. Ezek közül rengeteget kitapasztaltam már én is, illetve sokan mások, de tudományosan alátámasztva talán elfogadhatóbbak ezen megfigyelések. Első ilyen a viharoknál is tapasztalt hirtelen légnyomás zuhanás. Ennek tudományos magyarázatát nem szeretném ismét kifejteni, mert rengeteg helyen szó volt már róla, hogy a víz alsó és felső rétegében hogyan változik az oxigénszint. A másik ilyen a légnyomás zuhanás utáni légnyomás emelkedés. Ez akkor is megmozdítja a harcsákat, ha csak az eredeti, zuhanás előtti állapotra áll vissza a nyomás. A harmadik a huzamosan, több napja tartó, nagyjából azonos légnyomás utáni jelentős emelkedés. Utolsó pedig a nyugati (akár dél-, akár észak-nyugati is) szél. Azonban, ha a légnyomásban bekövetkezik valamelyik az előbb említett három változásból, akkor a szélirány teljesen lényegtelen. Továbbá a napszak is, ha ezek a változások hirtelen következnek be a nap folyamán.

Most viszont én úgy gondolom, hogy vágjunk bele és kezdjük egységesen a téli hónapokkal, ugyanis merőben hasonló és szerintem a hazai horgászoknak meglepő viselkedést tanúsítottak a tó harcsái decemberben és januárban.

December:
https://youtu.be/qn24Y8pCWq0

Január:
https://youtu.be/jdVP_tNtLeE

Jól látható, hogy a harcsák aktívak. Mozognak, nagy területeket járnak be és sokszor felemelkednek a felső vízrétegekbe. És meglepő módon a tó legmélyebb, 6-8 méteres részének szűkebb sarkában a kicsi egyedek tömörülnek össze és fekszenek a fenék közelében, míg a nagyok a szélvizeken tartózkodnak nappal és éjszaka is, innen indulnak el vadászni. De ezek a példányok, egy kivételével a tó nyugati, szélesebb oldalát foglalják el, egymástól tisztes távolságra tartózkodva, néha-néha egy helyre beúszva. Talán csak véletlen, de a 3 legnagyobb példány egy háromszög alakban foglal helyet a tó nyugati oldalán. Ami meglepő, hogy a mozgásuk alapján bizony táplálkoznak, és nagy utakat tesznek meg még a fagyos víz ellenére is. Kiváltképp, ha a már említett időjárási anomáliák valamelyike is bejön a képbe. Van viszont egy nagyon furcsa jelenség, ami igen fejlett érzékelésre enged következtetni, már ami a fajtársakat illeti. Ez pedig az, hogy amint egy kisebb méretű példány beúszik a nagy harcsák által elfoglalt nyugati részre, azok közül általában a déli oldalon fekvő kettő közül valamelyik azonnal elvágja az útját, majd a kisebb példány gyorsan visszatér a csapatához. Nem sokkal ezután a nagy harcsák valamelyike mintha ellenőrizné a kicsiket, úszik egy kört. A jelek alapján a legnagyobbnak tűnő harcsa a vizsgált napok egyikében konkrétan körbeúszta pár óra alatt az egész tavat, követve a 3 méteres mederrészt, szinte teljesen párhuzamosan a parttal. A nagy harcsák tehát egyáltalán nem a tó legmélyebb részén vészelik át a telet és egyáltalán nem passzívak. Ugyanúgy kint vannak a szélvizeken és táplálkozásra utaló magatartást tanúsítanak, viszont be-beúsznak a mélyebb részekre, főleg éjszakánként, gondolom a csapatban vermelő táplálékhalak után. Viszont azonnal visszatérnek a sekélyebb vízi, téli fekvőhelyükre. A legfontosabb viszont, amit már én is sokszor megfogalmaztam az az, hogy a nagy példányok ebben az időszakban (továbbá a telet megelőző, drasztikus lehűlés időszakában) nem össze-vissza úszkálnak, hanem célirányosan, egy teljesen egyenes vonalon mennek nagy távokat. Vonalzóval lehetne meghúzni az útvonalukat, annyira egyenes. Amikor vissza fordulnak, egy éles nagyon kis szögben elindulnak a sekély, nyugati part felé, majd egy háromszög harmadik oldalát mintegy megrajzolva visszatérnek eredeti fekvőhelyükre. De nagyon sokszor hajszálpontosan ugyanazon az útvonalon térnek vissza fekvőhelyükre, amin elhagyták azt. Amikor a mélyebb rész felé indulnak az is rendre nyílegyenes útvonalon történik. Két esetben nem. Egyik, amikor ellenőrzik a kicsiket, másik, mikor körbeússza a legnagyobb példány az egész tavat. Elmondható tehát, hogy a téli hónapok animációinak kielemzése alapján a harcsa igen aktív a hideg víz ellenére is és a hierarchia alapján egy nagyon fejlett közösségi viselkedésről tesznek tanúbizonyságot. A kis példányokról nem beszéltem és nem is sűrűn fogok, mert személy szerint engem csak a nagyok viselkedésének viszonylatában érdekelnek, meg az ő viselkedésüket amúgy sem érdemes elemezni, mivel megfogásuk nem okoz túl nagy fejtörést egy tapasztalatlan harcsásnak sem. Egyébként télen ők is határozottan aktívak és sokszor indulnak el nagy távokra, a nagy harcsák által elfoglalt terület felé. Tehát ott biztos, hogy fellelhető a táplálék, különben nem hiszem, hogy a nagyok ellenséges viselkedése ellenére kockáztatnák az amúgy is hosszú utat. És ez megmagyarázná, hogy miért ott vannak a nagyok, ahol. Kis kiegészítésként megjegyezném, hogy van egy január végi plusz videó is, amin nem látszik a halak mérete. Az viszont igen, hogy a mély meder nyugati részében tömörül az összes példány. Ott nincsenek egyéb adatok, így nem tudni, hogy a két januári videó között mik a különbségek az időjárás tekintetében. Vagy, hogy egyáltalán egy azon évben készültek e. Bár, ha megnézzük a decemberi és január közepi aktivitást, lehetséges, hogy január végén és február elején következik egy rövid, passzívabb időszak. Rabolgatni itt is elindulnak az animáció alapján, de egy helyre tömörülve töltik napjuk nagy részét és innen indulnak el rövid utakra, egyenes vonalban.

Április:
https://youtu.be/NEUZkQWVvfI

Május:
https://youtu.be/p5N_MLwNrXM

Következzen tehát az április és a május. Azért nem különítem el őket, mert, mint tudjuk, ekkor már tudatosan készülnek az ívásra sőt, májusban már meg is kezdhetik azt bőven. Főleg, amilyen hirtelen kapjuk egy pár éve a meleget tavasszal. Személyes megjegyzésem, hogy szerintem nyugodtan ráhúzhatjuk ezeket a megfigyeléseket már a márciusi meleg betörésével az áprilisi időszakot megelőző 1-2 hétre is. Az áprilisi videón világosan látszódik, hogy a harcsák, mérettől függetlenül, a szélvizekbe igyekeznek. Ennek magyarázata az ott hamarabb melegedő víz és a tömegesen megjelenő táplálékhalak. Április derekán már bőven előfordulnak küszívások is, ezt tavaly is tapasztaltuk már április közepe előtt. Az ívóhely keresésével karöltve tehát ezeken a helyeken megtalálják a táplálékot is, nagy mennyiségben, így nem csoda, ha ezekre a pontokra orientálódnak. A kondícionális táplálkozás ugyanis kéz a kézben jár az ívással, az arra való felkészüléssel. Több legyet egy csapásra. No, de mi a helyzet a harcsák mozgásával? Rengetegszer tűnnek el a jelek. Ez azért van, mert a harcsa vagy akadó alá feküdt, vagy túl sűrű a nád, ami körülveszi, ezért nem találja az ultrahangos vevőegység. Ezt gondolom szükségtelen kifejtenem, hiszen ismerjük a harcsák rejtőzködő képességét. Amikor előkerülnek, akkor azonban legtöbbször felszín közelében mozognak, nem a mély vízrétegekben. Sokszor az eltűnés helyén jelenik meg újra az adott nagy példány a felszínen. Ez számomra egyértelműen azt jelenti, hogy befekszik egy tereptárgy alá, majd onnan rabol, de csak a feje fölött elhaladó táplálékhalakra. Majd újra visszafekszik, a jel eltűnik ismét. És ez többször is megismétlődik adott napon, napszaktól függetlenül. Áprilisban és májusban időjárási anomáliától függetlenül is sokszor bemozdulnak és ekkor cikázva haladnak a nagy példányok is. Egyébként ezt leszámítva a télihez tapasztalt, egyenes vonalú mozgás a jellemző rájuk, amikor partszéli búvóhelyüket elhagyják 50-100 méteres távolságra. Ekkor gyakran találkoznak szemmel láthatóan másik példánnyal is. És érdekes módon, nem csak az azonos méretűekkel, hanem jóval kisebbekkel is. Ezek a találkozások azonban rövidek és a halak gyorsan visszatérnek eredeti helyükre azokat követően. Talán ez arra utalhat, hogy keresik a megfelelő párt, akivel sikeresen ívni tudnak majd? Hiszen a harcsáknak a sikeres íváshoz nagyjából egyforma méretűeknek kell lenniük. Azt nem hiszem, hogy a kisebb egyed betolakodó lenne és a nagy az útját állná, mivel gyakorlatilag egyszerre indulnak el és félúton találkoznak. De ugyanez igaz azokra az esetekre, mikor megegyező méretű példánnyal történik ugyanez. Rengetegszer átgondoltam, de szerintem ilyenkor már tudatosan keresik a leendő párt. Az is látható, hogy megnézik egymás helyeit, akár többet is körbejárva. Külön feltűnő a jelenség, mikor egy kisebb példány végigjárja több nagy üregét is, de rendre sietve távozik. Gondolom, nem a szívélyes fogadtatás miatt, de ezt a viselkedést szintén jól ismerjük már. Ami fontos még az az, hogy ezekben a hónapokban egyáltalán nem kell félni a nappali horgászattól. A harcsák egyértelmű jelekkel árulják el magukat a partszéli üregeikben és jól láthatóan nappal is nagy területen mozognak, táplálkoznak. A napsütés ellenére, leginkább a fenti vízrétegekben, így számomra nem kérdéses, hogy a pandalyozás mellett több figyelmet kell szentelni a maximum félvízig leengedett kishallal való úsztatásra, melyet pár éve igencsak hanyagoltam. Érdemes még megfigyelni, hogy a harcsákat megbolondító időjárási anomáliák milyen hirtelen káoszt okoz a társadalmukban. Mérettől függetlenül, egymás útjait keresztezve eszeveszett és gyors úszásba és zabálásba kezdenek. Tavasszal pedig bőven kijut ezekből a változásokból, így tényleg elmondhatjuk, hogy érdemes ezeket a hónapokat meghúzni kicsit és több időt szentelni a harcsázásnak főleg, ha figyeljük az időjárást is és van lehetőségünk rapid horgászatok megejtésére.

Egy nagyon fontos észrevételem van az április és május közti leglényegesebb eltérést tekintve: májusban szemmel láthatóan nő az agressziójuk, többször találkoznak és a jelek alapján a nagy példányok elűzik a kicsiket nagyon gyorsan, melyek viszont mintha direkt próbálnának „betörni” a nagyobb egyedek üregébe, fészkébe. Érdemes megfigyelni a jobb felső sarokban található, narancsszínnel jelzett nagy példányt. A későbbiekben, nyár közepéig sem hagyja el ezt a helyet és innen indul táplálék után. Tehát ez nem csak ívóhely, ez egy fekvőhelyként is funkcionál ennek az egyednek, mely kitart rezidenciája mellett egészen sokáig. És a későbbiekben azt is érdemes figyelni, hogy mi lesz leve, miután elhagyja és ki lesz az új lakó? Májusban egyébként sokkal sűrűbben járnak be nagyobb területeket a harcsák és legtöbbször csak 1-1,5 méter mélyen mozognak a felszín alatt, nem a fenékhez lapulva közlekednek.

Június:
https://youtu.be/93fY_RtVrno

Tovább haladva a júniusra azt láthatjuk, hogy a nagyobb egyedek még mindig inkább a tó keleti, keskenyebb végében tanyáznak és innen indulnak táplálkozni. Júniusban már kezdődnek a nyári viharok, ezeknek jeleit megfigyelhetjük legalább egyszer az animáción is. Ekkor természetesen fokozódik a harcsák agresszivitása és rohamszerűen táplálkozni kezdenek. Júniusban a tó hőhatárának (termoklin réteg) tekinthető 4 méteres mélysége alatt az oxigénszint a kutatólabor szerint nagyon alacsony. Így a harcsák 2-3 méter mélyen tartózkodnak a passzív időszakban és elkezdenek a tó nyugati része felé orientálódni, de még mindig nem kezdődik el az a nyári időszak, mikor a meder mélyebb része felett töltik napjaik jelentős részét. Továbbra is sűrűn úsznak a felszín közvetlen közelében, akárcsak májusban. Egyébként ezen a tavon egészen szeptember elejéig eltart, mire a komplett vízréteg ismételten oxigénnel telítődik. Így a nyári hónapokban ezt mindenképp figyelembe kell venni. Júniusban még gyakran, sőt, gyakorlatilag minden éjjel kilátogatnak a harcsák a tó keleti végében található nagy kiterjedésű nádashoz táplálkozni. Tisztán látszik, hogy az a kiindulási pont és onnan rabolják végig a tó északi és déli nádasait. A már említett narancsszínű jel nem igen mozdul nap közben a fekvőhelyről, de amikor igen, akkor a felszínig emelkedő halat jelez. Tehát megállapítható, hogy a harcsa nappal valószínűleg táplálkozik a feje felett elhaladó táplálékhalakból csipegetve. De nem ez az egyetlen példány, ami produkál ilyen mozgást ebben a hónapban, viszont talán a legszembetűnőbb.

Július:
https://youtu.be/gr-f2p2yEBw

Júliusra tovább haladva azt láthatjuk, hogy nappal a harcsák a 2,5-3 méteres mélységet preferálják. Már sokkal inkább eltolódnak a tó mély pontjai felé és ezzel együtt gyakrabban indulnak el a tó eddig mellőzött, nyugati partja felé. És mi az, ami még lényeges lehet számunkra? Hogy gyakorlatilag mértani pontossággal a tó közepe felett lebegnek és éjszakánként is sűrűn szelik át a tavat ezen a ponton, illetve táplálkoznak is a nyílt vízen. Eddig ez egyáltalán nem volt jellemző rájuk, sőt… Az eddig a tó keleti végében fekvő harcsánk narancsszínű jele egy pár nap után már a tó déli partján lesz fellelhető és érdekes módon a továbbiakban, még télen is ragaszkodik ehhez a helyhez. Ezen a helyen eddig egy sötétebb narancsszínnel jelzett harcsa feküdt, aki, miután nagyobb társa elfoglalta helyét, áttelepíti állandó helyét a nagyobb egyed addigi fekvőhelyére. Ez megint csak érdekes és tanulságos eset. Tehát ezeknek a halaknak nem egy, hanem eddig látszólag kettő, de később ki fog derülni, hogy három darab bejáratott, állandó fekhelyük van a 25 hektáros tóban, amit cserélgetnek. Ráadásul nagyon messze egymástól. Júliusban nagyon befolyásolja a halakat a nyugati szél. Mintha eltolná őket a keleti part felé. Bár, még mindig látható, hogy szinte az összes példány legalább egyszer egy éjszaka végigveri a keleti nádast. Viszont nyugati szél alkalmával tömegesen támadják a keleti part sekély részeit. Azonban már elkezdenek nyugatabbra orientálódni, mivel mindinkább birtokba veszik a tó közepén lévő mély mederrész feletti területet. És megfigyelhető, hogy éjszakánként iszonyatosan aktív mozgásba kezdenek, azonban már gyakran 2-3 méteres mélységben úsznak és a téli, egyenes irány helyett cikázva és logikátlanul, össze-vissza haladnak a nagyok is. Ami még fontos lehet számunkra, hogy rendre átszelik a tó mértani közepét, akár többször is egy éjszaka és a 25 hektáros tó két legtávolabbi pontját rövid időn belül is simán meglátogatja 1-1 példány, mérettől függetlenül.

Augusztus:
https://youtu.be/3080ZV2FkD8

Augusztusban a legkevésbé aktívak a nyári hónapok közül. A tó közepe felett lebegnek 3 méterre a felszín alatt. A 4 méter alatti rétegek még mindig oxigénhiányosak. A világos narancs egyed elhagyta az eddig nagyon stabilnak tűnő második fekvőhelyét és az ahhoz legközelebb eső, mély mederben lévő részre települ át. Pár nap múlva ezt megneszelve a sötét narancs egyed visszatér. Ez megint csak arról árulkodik, hogy tisztában vannak egymás helyzetével és azt ellenőrzik is. Ezért emelem ki ezt a két egyedet, mert fontos következtetéseket vonhatunk le belőlük, ami a rejtőzködő, szélvizeken fekvő egyedeket illeti. Augusztusban sűrűn tűnnek el a jelek, ez azt jelenti, hogy tereptárgyak alá fekszenek a nyílt vízen a harcsák, illetve a tó keleti végében a nádasba. Itt engedjetek meg egy kis kitérőt. Érdekes, hogy ez a rész mennyire népszerű a harcsák egyedei közt, mind a kis, mind pedig a nagyméretűeket tekintve. Táplálkozási- és fekvőhely gyanánt is. És az is elmondható, hogy legtöbb tavunk, tározónk bizony rendelkezik ezzel a lapos, nádas, keskeny tóvéggel. Ismertebb tavak közül ott van például a Leveleki tó, melynek ezen lapos részén tavaly nyáron konkrétan jó, ha 40-60 cm vízmélység volt, a tó vélhetően legnagyobb példányát mégis ebben a sekély vízben találtam meg (nekimentem konkrétan a csónakkal), ráadásul fényes nappal. De több, 30-40 kilósra saccolt példány is tekintélyes pörssel jelezte, hogy nem kívánatos a jelenlétünk. Éjszakánként pedig a stégek alatti sűrű nádasban raboltak, ahol nem viccelek, helyenként alig volt 30 cm-es vízmélység! Szó szerint a talpunk alatt. De a Deli-tavon is furcsálltam, hogy a helyi harcsahorgászok szinte kizárólag a mély, 150-200 méterre lévő mederrészeket vallatják ahelyett, hogy a tó lapos, ősnádasos végében helyeznék ki szerelékeiket. Unszolásomra egy alkalommal egyikük csatlakozott hozzám és nem akarta elhinni, amit hall. A tó legnagyobb egyedét már rég kinéztem, tudtam, hogy ott van a sekély vízen (ahol ráadásul 2 db befolyó is csatlakozik a tóhoz) és ezt brutális rablásokkal tudatta. De rengeteg kisebb, 5 és körülbelül 60-70 kilós harcsa is részt vett az éjszakai koncertben, egész nyáron át, szinte minden egyes éjszaka. Nappal pedig a sekély vízek jelentéktelennek tűnő, ámde jól kitapogatható és kemény fenekű gödreiben hűsöltek, nem törődve a világossággal. De térjünk vissza az augusztushoz és értékeljük a látottakat. Elmondható összességében, hogy a harcsák 2-3 méter mélyen mozognak, táplálkozásuk közben is és gyakran megtalálhatóak éjszaka is a mély mederrészek feletti területeken. Éjszaka még mindig aktívak és azok a példányok, amik ragaszkodnak fekvőhelyükhöz, gyakran táplálkoznak annak közvetlen közelében. Viszont a sekély részeken már inkább csak éjszaka találjuk meg őket és mozgásuk valamelyest lomhábbá válik, főleg nappal.

Szeptember:
https://youtu.be/vhO8pLHWqZQ

Térjünk át a szeptemberre, mert ez az a hónap, amikor igen jelentősen változni kezd a harcsák viselkedése. Konkrétan elkezdenek betömörülni a mély mederrészek fölé. Még mindig számításba kell vennünk a 4 méter alatti réteg oxigénhiányosságát. Nappal határozottan a legmélyebb mederrész felett lebegnek 3 méteres mélységben, viszont nagy a nyüzsgés, főleg nyugati szél vagy légnyomás változások idején. De nézzétek meg az első éjszakát. A világosnarancs, nagy egyed óriási köröket tesz meg a tó partjával párhuzamosan. Kétszer is körbeússza a tavat, természetesen a keleti nádast is útbaejtve. A két, helyhez ragaszkodó nagy példány elhagyja part menti fekvőhelyét és a többiekkel együtt tömörül a tó közepe fölé. Éjszakai zsákmányszerzések alkalmával viszont érdemes megnézni, hogy a nagy példányok inkább a nappali tartózkodási helyük környékén táplálkoznak, és gyakran nem emelkednek fel a táplálékért magasabb vízrétegekbe. A kisebb egyedek azok, amik a tó nyugati és keleti részére kilátogatnak a part menti szélvizekre. A keleti nádasnál lévő fekvőhely, ahol „narancsék” váltogatták egymást viszont biztos, hogy egy nagyon frekventált hely lehet, sok táplálékkal, mert két kisebb egyed bevette magát oda és éjszaka sem igen hagyják el azt. Továbbá nagy példányok rendre kilátogatnak arra a területre éjszakai zsákmányszerzés során. Ekkor viszont a két kicsi jele eltűnik, tehát meghúzzák magukat.

Október:
https://youtu.be/WsgxhWn7HGY

November:
https://youtu.be/9CnlYr1D1Z8

 Októberben végre a komplett vízréteg oxigénnel telített, ez látszik a halak vertikális pozícióján is. Nappal 5-6 méter mélyen, gyakran egészen fenékhez lapulva, éjszaka pedig 4 méter mélyen vannak leginkább és ritkán emelkednek fel (a két keleti nádasba fekvő kis egyeden kívül) táplálékért. Már sokkal szétszórtabbak éjszakánként, nem a tó közepe és a keleti rész felé orientálódnak. Gyakran láthatóak, főleg a nagy példányok közül kettő a dél-nyugati és nyugati partszakasz közelében. Érdemes megnézni sötétnarancs barátunkat, aki elkezdi birtokba venni téli, partközeli fekvőhelyét. Októberben ugyanúgy az 5 méteres mélységet preferálják a halak. Megint csak kivétel a keleti, frekventált helyen található 2-3 kisebb példány, melyek folyton egy helyben vannak nap közben is és éjszaka pedig felszínen táplálkoznak, de egy centit sem mozdulnak onnan. A nagyobbak a tó 5 méter mély részén táplálkoznak és tartózkodnak, ritkán emelkednek fel. Éjszaka sem igen hagyják el a 4-5 méter mély részeket és ritkán látogatnak ki a szélvizekre. A keleti nádas lassan teljesen háborítatlan a nagyobb példányoktól, ezt a 3 kisebb szemmel láthatóan élvezi. Nappal a nyugati szél hatására óriási a nyüzsgés a legmélyebb pontok körül, azonban a keleti nádasban fekvő harcsák ilyenkor rendre passzívak. Egy-két kivételtől eltekintve persze, de világosan látszik, hogy a táplálékuk jelentős részét a felszínről éjszaka rabolják össze. Egy érdekes dolog: ha nyugati szél fúj, főleg, ha az erős szél is ráadásul, akkor a sötétnarancs egyed sokszor kiáll a part menti fekvőhelyére a déli részen és a többi nagyobb példány is szívesebben elhagyja a mély vizeket. Inkább maximum a parttól 50 méteres távolságban vagy egészen a nádasok mentén vadásznak. A novemberi hónapot nem tudom élesen elválasztani az októbertől, mert ugyanúgy a 4-5 méteres mélységben való tartózkodás jellemző a halakra, viszont azért van pár lényeges különbség. Egyik, hogy a tó legnagyobb példánya kisajátította a mély meder nyugati sarkát és nem mozdul, csak éjszakánként nagy ritkán elmozdul kicsit nyugatra a part felé. De ezt is megfontoltan, lomhán és egyenes vonalban teszi. A narancsszínű egyed kezdi birtokba venni déli fekvőhelyét. A kicsit közül ritkán látható bármelyik jele, eszerint takarásban vannak és ha télen nem is, de novemberben elég passzívak. 2-3 példány járkál rendszeresen táplálék után (valószínűleg), de ezek sem mozognak órákon át. Lehet, hogy novemberben lenne inkább a passzív időszak? Ezek szerint igen. De ez csak a kicsikre húzható rá, mert a nagyok még nappal is elég szépen mozgolódnak a mély, tó közepén terülő meder felett, a mélyebb vízrétegekben. Érdemes megnézni, hogy a keleti nádasba betelepült kisebb narancssárga jelet kibocsátó hal még mindig ott van és nem mozdul. Kíváncsi lennék arra a helyre. Viszont egy dolog van, amit már többször tapasztaltam én is novemberi pecáim alkalmával. Ha felerősödik a szél, megindulnak. És ekkor a tó mostanra tőlük távolabb eső, keleti nádasát is végigverik. De ennek ellenére szinte minden odalátogató példány a déli-dél-nyugati parton is tiszteletét teszi, tehát ismételten nagy területet járnak be. A légnyomás változás pedig csak tetézi ezt az aktivitást, még ha novemberben csak kis mértékűek is ezek a változások. Saját tapasztalat, hogy ha erős, tartós szél után éjszaka hirtelen megáll a légmozgás, kitisztul az égbolt és kisimul a vízfelszín, akkor elindul egy, a nyárihoz hasonló felszíni rablásroham a szélvizek nádasai környékén, melyben mérettől függetlenül minden harcsa részt vesz. Ez volt tehát a november és decemberről nem szeretnék külön beszélni, mert irományomat a téli hónapokkal kezdtem, melyekre ráhúzható ugyanaz a vizes lepedő.

Mivel tisztába vagyok vele, hogy ez csak egy bizonyos állóvíz kutatási anyaga, szeretnék azért pár saját észrevételt hozzáfűzni az általam horgászott vizek tulajdonságait is számításba véve. Illetve, a kutatás tárgyát képező tóban látottak függvényében pár olyan következtetést levonni, ami főleg az egy helyben fekvőnek titulált hazai példányok esetében talán kicsit közelebb vihet az igazsághoz.

Az első és legfontosabb különbség a kísérleti tó és mondjuk a hazai tavak közt, hogy tavaink nagy része, mint ezt már említettem, rendelkezik befolyóval vagy befolyókkal, ezáltal legalább egy kifolyóval is. A befolyóknak vannak terülői is és általában a befolyók előtti akár több hektáros terület sekély. Hogy ez mit jelent? Nem feltétlen azt, hogy 40 centis víz van ezeken a részeken, de általában 1,5-2 méter maximum az átlagmélység. Ezen tározók, tavak legmélyebb pontjai pedig gyakran haladják meg az 5 méteres mélységet. Ehhez képest tehát egy sekély, jelentősen hamarabb melegedő és általában növényzettel tarkított partszakaszú részről beszélhetünk minden esetben. A befolyók ráadásul építhetnek a hordalék által nagyobb dombokat, illetve nem elhanyagolható az a tény sem, hogy nagy mennyiségű szerves anyagot szállítanak a tóba. Ez általában nem a harcsa számára fontos táplálék, hanem a táplálékát képző apróbb halak részére szolgál terített asztalként, melyek, ha tömegesen jelennek meg, a harcsák is nyilván megneszelik ezt és kiállnak rájuk. De tovább megyek. Nem csak kiállnak rájuk, hanem ha huzamos ideig tapasztalják ott a táplálékhalak jelenlétét, tanyát is vernek. Nem voltam még olyan nagy kiterjedésű vízen, ahol ezeken a sekély részeken ne találtam volna meg legalább az egyik legnagyobb példányát a tónak. A pataknak ráadásul a tó fenekén ott húzódik valahol a medre is, melyben még a duzzasztás előtt csordogált. Ez a meder szinte kivétel nélkül helyenként bokrokkal, de akár fákkal tarkított is lehet. Ráadásul, még ha az évek során fel is töltődik, mindig maradnak pontjai, hosszabb szakaszai, melyek egy határozott, hosszanti irányú, a környezetüknél mélyebb árkot képeznek. A patakmedrek körül ráadásul megjelennek rendre a harcsa táplálékhalai is, így a videokon látottakat kicsit érdemes átértékelni, amennyiben tudomásunk van a tavat vízzel ellátó patak/ok régi medrének pontos helyéről. Érdemes végigvonulni felette csónakkal, amennyiben lehetséges és figyelni a pörsöket, fordulásokat, illetve minden harcsára utaló jelet, mert lesz. Megfigyeltem már több helyen, hogy a sekély tórész és a patakmeder együttese szinte borítékolhatóvá teszi, hogy ott nem kis példányok vannak jelen. Általában sokkal nagyobbak, mint amiket a videokban látunk.

Az előbbi állításom kapcsán és a korrektség miatt is fontosnak tartom kiemelni még egyszer, hogy a legnagyobb halak ebben a vízben a videók rögzítésekor 170 centiméteresek voltak (+/- pár centi). Azok a példányok, melyek engem a legjobban érdekelnek és melyek miatt fontosnak tartottam kielemezni ezt a komplett anyagot, inkább 2 méteresek vagy annál hosszabbak. Miért van mégis értelme megnézni ennek a tónak a legnagyobbjait, miközben természetes közegükben mozognak? Mert ők a legnagyobbak. És határozottan ugyanolyan viselkedésformákat tanúsítanak többször is egy-egy videon belül, mintha mondjuk 2 méteres testhosszal rendelkeznének. Elmondok egy fontos megfigyelést. A harcsa egészen addig, míg valóban matuzsálemi életkort meg nem él, társas lény marad. Ezt, a videokban látottakon és a saját tapasztalataimon túl jó barátom, Takács Tibor is alátámasztotta már többször, radarozás során. A 2 méter körüli példányok is egy kisebb területen fekszenek, miután elkezdődik a nyár végi tömörülés. Általában 4-es, 5-ös csoportokban, bár azért ezek már ügyelnek egy bizonyos mértékű intim szféra kialakítására. És együtt mozdulnak el tavasszal a sekélyebb részek felé, illetve együtt kezdenek el szeptember környékén elhúzódni a mélyebb rétegek fölé. És bebizonyosodott az animációk által az a feltevés is, hogy télen egyáltalán nem passzívak és még véletlenül sem a tó legmélyebb pontjai a nagy harcsák leginkább preferált fekvőhelyei. Hogy miért? Talán, mert fontosabb számukra az a takarás, amit a szélvizek növénytársulásai nyújtanak és szerintem azért is, mert az apróhalak télen, a jég alatt is mozognak, és gyakran kilátogatnak a part menti részekre is. Egy relatíve sekélyebb vízrétegben sokkalta könnyebb dolga van a harcsának vadászat során és kevesebbet kell vertikálisan elmozdulnia. Bár, nem tudom, mennyire közelíthetjük meg energiaminimumra való törekvés felől ezt a dolgot, ha megnézzük, mennyire aktívan úsznak át nagy területeket is télen. A lényegen viszont ez mit sem változtat.

Beszéltünk tehát a 2 méter körüli példányokról, de a már említett matuzsálemekről még nem. Érdekes, hogy mennyire stabil tud lenni egy víz egyedszáma, ami a nagy harcsákat illeti. 20 hektáros tavakon általában van 4-6 darab 2 méter körüli és kettő, amit mindenki szeretne megfogni, ha egyáltalán kiszúrják az egyszeri pontyhorgászok őket. Amíg ez a két harcsa betölti a legnagyobb szerepét, érdekes módon ez a méretbeli egyensúly fennmarad, ami a két nagyot és a pár 2 méter körülit illeti, vagyis azoknak méretarányát. A két legnagyobb hal ritkán fekszik egy helyen, azok már inkább magányosak és a tó két eltérő pontján, egymástól általában több száz méterre van állandósított fekhelyük. És gyakran nem is gondolná az ember, de bizony a part közvetlen közelében. Egy nagyon jó példát fel is tudok hozni erre, ami egy 20 hektáros víz és stimmel a nagy harcsák egyedszáma is az eddig említett adatokkal. Pedig itt aztán nem volt megtizedelve az állomány és bőven került is bele anno harcsa Úriból, a TSZ időkben, így lett volna lehetőségük túlszaporodni, mégsem ez történt. Ez a víz a Felsőfarkasdi tó, becenevén Farkasd. Itt a két legnagyobb harcsa határozottan közel fekszik a parthoz, bár mindkettő alig megközelíthető és még kevésbé sikerrel meghorgászható helyen. Az egyik konkrétan egy part alatti, nagyon tekintélyes pandalyban vert tanyát, mely több beborult fával és vastag gyökerekkel van védve. Tehát a hal ott van a lábunk alatt. A másik egy régen elsüllyedt, alig kilátszó stég alatt van, melyet nagy kiterjedésű nádas övez. De, ha a parttól mért távolságot nézzük, akkor ez a hal sem egy benti, mederben lévő fekhelyet választott. Miért is tette volna?

Nézzük meg, mik ezeknek a partszéli helyeknek az előnyei. Egyrészt, hogy jól fedettek. Másrészt, kevesen zaklatják őket itt, mert a legtöbb harcsás valamiért nincsen tisztában ezeknek a helyeknek a jelentőségével és folyamatosan távoli helyeken próbálnak sikert elérni. Ezen túl itt folyamatosan jelen van a táplálék, hát még, ha küszívás is van például. Egyébiránt, ezek a nagy halak együtt fognak ívni. Ezen helyek bármelyike alkalmas arra, hogy minimális beavatkozással jó ívóhelyet hozzanak létre. Ha őrjáratra indulnak, akkor pedig ketten hamar körbe tudják úszni akár az egész tavat. Mert akármennyire is hihetetlen, de több megfigyelés alapján is ezek a halak kapcsolatban vannak egymással és jól tudják, merre mozognak társaik. Vegyük alapul azt, amikor üregről harcsát fogunk és egy másik, közelben tartózkodó példány elkezd forogni. Mit akarhat? Nem menekül el, csak zaklatottan forgolódik, míg társa küzd a horgon. Láttatok már ilyet egyéb, nagyméretű halfajoknál is? Mert én nem.

Nem beszéltünk még a kicsikről. Melyek minden esetben tiszteletben tartják a nagyobb példányok méretét, erejét és nagyszámú csoportokba tömörülve fekszenek, általában a mély részeken. Ők is kiveszik részüket természetesen a part menti táplálkozásból és tavasszal az ívás és kondicionális táplálkozás miatt ugyanúgy igyekszenek beállni egy jó, partszéli üregbe, mint nagyobb társaik. Azonban ha megnézzük a nyári, őszi és téli időszakot, akkor az látható, hogy ők mindig egy csoportba tömörülnek. Ez egy hibátlan védekezési stratégia, nem más fajok, hanem a saját nagyjaik ellen. Kevesen tudják, de a harcsában erősen dúl a kannibalizmus ösztöne és igencsak önfenntartó, ami saját állományát illeti. Ezért is alaptalan a begyepesedett, pontyorientált tógazdák és őskommunista egyesületi tagok azon felvetése, hogy a harcsát tűzzel-vassal kell irtani, mert túlszaporodik és kizabálja a pontyot. Nos, egyrészt csak akkor lesz a ponty a fő tápláléka, ha elfogy az apró- és fehérhal (amiről az egyesület tehet), másrészt pedig a süllőt sokkal jobban szereti például, mint az oly’ nagy becsben tartott (számomra érthetetlenül) pontyaikat. Bár, amíg az a hozzáállás a hazai horgászoknak sajnos még mindig mondhatom, hogy zöménél, hogy az engedély árát vissza kell fogni, addig a ponty a könnyen foghatóságával sajnos sokáig a legnépszerűbb lesz a palettán.

Remélem, hogy a cikk végigolvasása közben senki nem száradt ki és, ha kibírta a végéig, akkor hasznosnak és elgondolkodtatónak bizonyult. Természetesen, szívesen venném mások megfigyeléseit is, ha kiszúrtok valami apró részletet, ne tartsátok magatokban. Ezzel tudjátok leginkább megköszönni, hogy időt és fáradtságot nem sajnálva megírtam ezt a kisregényt.