Általánosságban elmondható, hogy csalihalaim nagy részét feeder bottal segítem partra. Ezzel a könnyű, rezgőspicces fenekező módszerrel horogra csalható az egészen apró keszegféléktől a nagytestű kárászokig és dévérekig bármilyen hal, mivel a módszer legnagyobb előnyéből, a finomított végszerelékből adódóan egy mezei fenekező felszereléshez képest sokkal vékonyabb előkéket és kisebb méretű (akár 12-es, 14-es) horgokat is használhatunk. Ezen túl, ha heavy vagy extra heavy feedereket is használunk, akkor nyert ügyünk van az esetben is, ha a csalihalnak valók nagyon messze vannak a parttól, hiszen ilyen botokkal ma már 100 méter fölötti távok is elérhetővé váltak vékony (nálam 0,12-es) fonott dobóelőkék alkalmazásával. Sokaknak biztos nagy ellentmondás ez az extra heavy feeder plusz fehérhal horgászat, pedig teljesen jól működik a dolog mondjuk egy 12-es horoggal meg 0,16-0,18-as előkével, 0,20-as főzsinór mellett. Nekem erre a célra egy Cormoran GF Pro Extra Heavy 60-180 g, 3,90 m hosszúságú botom van (soha nem cserélném le semmilyen méregdrága felsőbb kategóriásnak kikiáltott botra, bár ez se volt relatíve olcsó...), rajta 6000-es Carp Fighter Feeder by Döme, 0,20-as Carbotex Feeder monofillal feltöltve. Ez a szerelék a harcsázás vonatkozásán túl nálam akkor is előkerül mindig, amikor pontyozok. Ez nálam lekorlátozódik arra az időszakra, amikor a környékünkön lévő legtöbb tóban nagyjából árpilis 1-ig tilos bárminemű csalihalas és pergető horgászat a tilalmak miatt. Bár, nem fogom megérteni soha, miért jelentek veszélyt egy fél kilós kárásszal a süllőkre, csukákra, balinokra, de ez nem számít most.

A szerelék rémesen egyszerűen áll össze nálam állóvízen: egy félbevágott gubancgátlócsüvű távdobó kosár (30-40 g), gumigyöngy, forgó (amit palomar csomóval rögzítek a főzsinórhoz), kb. 20-25 cm hosszúságú 0.16-0.18 mm átmérőjű monofilra kötött 12-14 méretű horog. Ha célzottan kisebb testű csalihalakra megyek, akkor a kosár maximum 20 g önsúlyú és a horog 16-os, vékonyabb húsú. Feeder kosarakat nem sűrűn használok, eddig nem juttattak olyan előnyhöz a hagyományos távdobó kosárhoz képest, ami indokolná részemről. Folyón más a helyzet, ott előkerülnek a nehéz (110 grammos), szögletes feeder kosarak. De, most vissza a történethez...

A lényeg, hogy ha már kedvenceim nem üldözhetem, akkor elkapok pár békéshalat, ha már a vízparton kell lennem elvonási tüneteim enyhítésének érdekében. A pontyhorgászatban hál' Istennek kiemelkedően teljesítek általában, főleg mióta ráálltam a feederes verzióra. Régebben nehéz fenekező szereléssel, később match bottal kergettem őket de a feeder lett nálam az abszolút befutó. Mivel a távdobásban mindig jeleskedtem, ezt ötvözve a modern feeder szerelékek előnyeivel bőven 100 méter fölé tudok horgászni és ami a lényeg, hogy pontosan! Mert egy koncentrált etetés mindig is nagyobb sikerhez fog vezetni, mintha egy nagy területen dobálnánk össze-vissza és szétszórnánk a halakat. Ezért is bátorítok mindenkit és fertőztem már meg sok barátomat a feederes technikával. Univerzális, mindenki megtalálja a magának tetsző hosszúságú, dobósúlyú, akciójú botot, ezt összehangolja a célhalakkal és a szerelés többi részével és az örömpeca garantált. Egy jó hal fárasztása feederrel felejthetetlen élmény.

Ebből nekem halmozottan kijutott két egymást követő peca alkalmával februárban. A pilisszentiváni Slötyi nevezetű tóra vezetett utunk lakó- és egyben hű horgásztársammal. Az idő a lehető legrosszabb volt. Hideg szél, folyamatos eső egész nap. Előtte lévő nap persze 100 ágra sütött a Nap, de már kezdem megszokni. Arról már rég leszoktam, hogy a körülményeket okoljam, ha átlag horgász szerint kevés az esély a halfogásra, inkább alkalmazkodok. Hosszas szemlélődés után kiválasztottam a meghorgászandó helyet, ahonnan szemben olyan 130-140 méterre pontyra és keszegre utaló mozgásokat láttam. Mivel elég koncentrált helyen láttam a jeleket, gondoltam, hogy valószínűleg a tó közepén lévő, a környezeténél sokkal mélyebb bányamederben tartózkodnak a halak a még nagyon hideg vízben. Később kiderült, hogy sikerült elég jól körülhatárolni a vízre ránézve ezt a mély mederrészt, mely a tó közepén, hosszában ovális alakban helyezkedik el. Itt akár 7-8 méter mély részek is előfordulnak, míg azon kívül a 1,5-2 méteres mélység megállítja a vízoszlopot. De vannak határozottan sekély részek is, amik a komoly felmelegedés hullámok célterületei lesznek harcsára! Egyébként a halőrök erősítettek meg abban, hogy jól térképeztem fel a tavat csak hozzá tették, hogy a bányameder körül voltak nádasok, amik azóta elrohadtak de a torzsák akadókat képeztek. Erre rájöttem addigra, mert egy kárászt sikerült belehúzni, de ráengedés utáni kivárásssal és újbóli pumpálással kiugrott belőle. Ebből gondoltam is, hogy természetes, gyengébb akadó lehet a meder szélein. A terep tehát vadas volt, aminek én kifejezetten örültem.

Mivel a meghorgászandó terület messze volt, fenekező botom hanyagoltam és egy darab 4,20 m hosszúságú feeder bottal kezdtem meg a horgászatot. Az etetőanyag epres és folyóvízi vaníliás etetőanyag keverékéből állt össze, amibe csontit és csemegekukoricát szórtam, majd olyan állagúra kevertem, hogy bedobás után hamar oldódjon, had' legyen terített az asztal. A rengeteg megfogott kárász és dévér után úgy döntöttem, hogy ideje váltani egy kicsit és a csonticsokor helyett trágyagiliszta+csemegekukorica kombó került a horogra. Nem kellett sokat várjak, talán 10 perc múlva két kisebb pöccintés után nagyot hajlott a feeder botom, majd bevágásom tompa ellenállásba ütközött. Az itteni pontyok rendkívül harciasak, élmény a fárasztásuk még 5 kiló alatt is. A vízminőség remek, ez látszik a halakon. Ez a hal gyorsan megtalált egy torzsás részt, de nem okozott gondot a kivétele, folytatódott a fárasztás. A parttól számított 20-30 méterig viszonylag egyenesen engedte magát húzni, majd elindult a jobbra-balra menekülés a part menti nádasok irányába. Nem okozott túl nagy fejtörést, pár percen belül a merítőben landolt a gyönyörű, 3,5 kilós tükörponty.

Gyorsan újracsaliztam és visszadobtam. Olyan 20 perc múlva egy, az előzőnél gyengébb kapásra vágtam be, ami szintén a torzsák közé menekült és ott leverte magát... Sajnáltam, mert ellenállásából ítélve minimum az előző testvére volt. Gyorsan csalizás, újradobás és bár már nem dohányzok, horgászat közben néha előkerül 1-1 halidéző cigaretta, aminek a történetét leírom a cikk végén :) A koporsószeget csak félig szívtam még el, mikor is határozottan, folyamatosan görbülő spicc jelezte, hogy be kéne vágnom. A fárasztás közben halamat agresszívan húztam el az akadós résztől, majd hagytam, had tombolja ki magát a parttól 60 méterre. Még a féket is megszólaltatta párszor, hirtelen agresszív kirohanásokkal igyekezett megszabadulni a horogtól. Mivel ez nem sikerült neki, utolsó és kétségbeesett rúgkapálásainak lakótársam rutinos merítése vetett véget, majd megcsodáltuk gyorsan a pontymatracon pihenő, 4 kiló körüli hibátlan spanyolpikkelyest.

Úgy ítéltem meg, hogy a jó kapásidőnek délután 5-re vége lett, így hát pakoltunk és mentünk. Út közben már tervezgettük a következőt, társam akkor is rendkívül lelkes, ha csak én fogok halat. Ő tényleg szórakozni jár ki, nem a halat fogni :D Nem egészen 2 hét múlva újra a parton, ugyanazon a helyen talált minket a reggel. Végre nem a szüntelen, apró szemű ám annál inkább áztató eső, hanem a melengető napsugarak által átölelt tavaszi madárcsicsergés fogadott minket. Mivel addigra eltelt pár melegebb nap, úgy döntöttem, hogy most megpróbálok pontosan a torzsák, s ezáltal a mély mederrész határának felénk eső részére dobni de minél közelebb a láthatatlan akadóhoz. Egyik feederrel a fárasztások közben kitapasztalt torzsás velem szemben lévő, másikkal pedig a jobb szélét céloztam de fontos különbség volt az előző pecához képest, hogy már a sekélyebb részt dobáltam. Az etetőanyag ugyan az volt, a csalizást viszont már a kezdetektől a pontyokhoz igazítottam. Közben a jókedvet megtörte, hogy horgásztársam otthon hagyta a fél felszerelését, így hazaugrott érte. Sebaj, vágtam magamnak 4 bottartó villát gallyakból (az is otthon maradt) és már repültek is a gilisztával és csemegével csalizott horgok a kiszemelt helyre. Nem telt el 10 perc, már egy 80 dkg körüli kis tükröst fárasztottam, s avattam fel vele az új Cormoran feederemet. Útjára engedtem a kis harcost, majd gyorsan visszadobtam a felszerelést. Lakótársam épp, hogy visszaért, már megint kapásom volt de ezúttal egy szebb, 2,5 kg körüli tőpontyot segítettem partra a másik feederrel. Ez után csend következett, ilyenkor már ösztönösen cserélem a csalit, mert ez rajtam mindig segít. Elővettem egy epres CSL dipet, ebbe mártottam bele a csonti+csemege szendvicset, melynek meg is lett az eredménye. Ismét a Cormoran boton az új kapás, ami az az igazi botvivős volt, utolsó pillanatban kaptam el a bivalyerős de rendkívül könnyű botot. Éreztem, hogy sikerült végre egy darabosabb pontyot akasztani. Már bent is folyamatosan tört volna a torzsák felé, melyet hirtelen befelé irányuló rohamokkal tudatott velem. Felszerelésemmel öröm volt megállítani rohamait, túl nagy igénybevételnek nem tettem ki a gerinces extra heavy pálcát, de az gyönyörűen dolgozott mindvégig. A part előtt még megkísérelt egy-két bravúrt, de nem kerülhette el a sorsát. Egy gyönyörű, 4,5 kilós tőponty pihegett előttünk a matracon, melyet a többi halhoz hasonlóan gyors fertőtlenítés után kíméletesen visszahelyeztem éltető elemébe. Még fogtam ezzel a csalival kettő darab tükröst, utána megint kapásszünet. Visszatértem a giliszta+csemege kombóhoz, amit szintén bedippeltem. Erre perceken belül ráfordult egy szép nyurga, olyan 3 kiló körüli szabványméret. Fárasztása gyors volt, engedte magát a partig vontatni, ott is csak amolyan félvállról vette a védekezést. Biztos elmondták neki, hogy ez a hülye ott a parton minden pontyot visszaenged és nem vett komolyan :) A hosszabbik botomra egy fél óra kapásszünet után újra csonti+csemege került. Mikor a másikat tekertem éppen ki újracsalizásra, hirtelen a spicc bekerült a látómezőmbe. Odakaptam tekintetem és látom, hogy a hosszú bot szinte a felétől görbül és már a fék is ciripel (ami nem nyeletős!). Gyorsan bevágtam és éreztem, hogy megjött a nap hala. Méltóságteljesen vonult jobbra, balra, egy ideig nem is engedte magát közelebb húzni. Ez után lomhán elindult a bal oldali öböl felé, ahonnan kemény húzásokkal visszafordítottam. Felbátorodva ezen jobbra indult lomhán, határozottan, néha a féken is húzott egy-két méternyi zsinórt magának. Aztán, mikor a parttól már csak méterekre volt és fel akartam húzni pipáltatni, elszabadult a pokol. Hirtelen tört befelé, s lopott tőlem legalább 10 méternyi zsinórt, majd folyamatosan akadót keresett a part mentén. Kísérleteit rendre kivédtem, majd egy gyönyörű, 7 kilogrammos tükörpontyot merített nekem "segédem". Gyorsan matracra tettem, megcsodáltam amíg lefújtam a száját fertőtlenítővel, majd 2 közös kép után ment vissza a haverjaihoz :) Érdekes dolog történt, már nem kellett a halaknak a finom csali a következő 20 percben. Több sem kellett, hajszálelőkét kötöttem, melyre egy szem mézes cukk kukorica és egy szem mézes midi hungarocell került. A váltás jót tett, mert a következő 3 órában még 3 darab pontyot sikerült kitessékelnem a 2-2,5 kilós méretből. Ezzel 10 darabbal zártam a napot. Közben társamnak is akadt egy dévére, aminek rendkívüli módon örült! Ilyen az igazi horgász, pozitív :) Nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy azon a napon hány öreg, helyi horgászt pakoltattam össze, akik a folyamatos fogásaim láttán mérgükben hazamentek inkább jobb elfoglaltságot keresni. Pedig a magyarázat egyszerű: én vékony zsinórral, még vékonyabb előkével, 12-es vastag húsú ámde pici horoggal horgásztam, távol, célzottan, jó taktikával és rengeteg hittel. Ez a recept :)

És, hogy mi az a halidéző cigaretta? Volt egyszer, hogy elcsalt a már említett lakótársam a kollegáival egy ivós pecára a Heves megyében található Alatkai tóra. Nem túlzottan dobogtatta meg a szívemet, egy ilyen igazi kis kockató, ahol csak az nem fog halat, aki a szántóföldekre dobál. Meg sem tudom számolni, hány pontyot fogtunk ott rövid időn belül, csupán perceket várva a kapásra rövid előkére kötött egy szem hungarocell golyóval. Már untuk. De, mivel volt benne elméletileg harcsa, ezért gondoltam kitartok éjszaka is, hátha beugrik egy üde színfolt is a monoton, telepített pontyfogások után. Csalihalat fogni nem igazán sikerült, mint kiderült nagyon rég volt kárásztelepítés de persze el annál többet hordtak. Azért barátom horgán fennakadt egy jó 80 dekás, amit gondolta visszadob. Én meg gondoltam, jó lesz csalinak úgyhogy nem volt kérdés a sorsa felől. A többiek persze egyből elkezdtek sablonszövegekkel szúrkálódni: "Mit akarsz fogni, bálnát?" Este 21 óra körül már bent lubickolt a méretes csali a 1,5 méteres bambuszból gyárott felszíni stupeken. 22 óra előtt pár perccel odaszóltam társamnak, hogy nem e szívunk el egy halidéző cigarettát? Jót mosolygott, de persze benne volt. Miután meggyújtottuk rákérdezett, hogy honnan látom majd a kapást? Ugye a nagy csalihal folyamatosan felhúzta volna még a nehéz karikát is, így csak kissé oldalra állítottam a botot a bedobás irányára és csörgőt tettem rá. "Barátom, majd ha a bot leugrik a villáról, akkor kapás van", hangzott a válasz. A cigi felénél járhattunk, mikor nagy csapkodásba kezdett a kárász és mintha egy elhibázott rablás hangja törte volna megy a csendet. Ezen éppen, hogy elméláztam, már ugrott is a bot a villáról és kemény, 2 perces fárasztás végén egy 7,5 kg-s harcsát ragadtam állon. Persze, egyből odasereglett a brigád, mindenki fényképezkedni akart vele. A sors fintora, hogy előtte a félrészeg csapat egész nap azt üvöltözte nagyképűen, hogy majd ők kifogják a szürkét! Erre tessék, csak a rutin nyert :) Na, azóta él a halidéző cigaretta fogalma nálunk és úgy tűnik, működik. Talán, csak mert hiszünk benne.

Görbüljön hát mindenkinek, mindenhol! Remélem, hogy ezzel a kis finomszerelékes kitekintővel kedvet csináltam a feederes horgászathoz mind a ragadozó tilalmak alatti ínséges időkre csakúgy, mint a csalihalfogás egy remek módjára.