Szomorú hírt kaptam a múlt héten. Amíg Békés megyében laktam, az utolsó 2 évben néha-néha kilátogattam egy otthoni kis maszek tóra, amit mindenki csak homokbányaként emleget a mai napig. Egy egyesületé a víz, horgászni rajta csak taggal lehet, én a harcsázás miatt kaptam azért tiszteletjegyet, mert fater náluk volt tag. Azt hitték, ha kifogom a "nagyot", hazaviszem levágni, de csalódniuk kellett volna. Nem csak egy nagy lakja azt a tavat, de ők csak egyet ismertek, amit többször láttak. Ezt a halat próbáltam én is megfogni párszor, de csak kisebbet sikerült horogra csalni. Minden este pontban hat órakor elindult egy nagy tolóhullám kíséretében fészkéből a nagyfeszültségű vezetékek alá, és éjszaka ott szedte áldozatait (a harcsák általában vonzódnak az ilyen vezetékekhez).

Múlt héten történt, hogy szegény pára egy egyszerű fenekező szerelésen felkínált nadálycsokorra kapott, majd csónakból háromnegyed óra alatt kifárasztották. 93 kilós volt, azóta több portál is hírt adott róla. Arról azonban nem szól a fáma, hogy a halat eladták egy konyhára. Ami annyira nem is lenne meglepő, tekintve a magyar mentalitást, de ha azt is hozzávesszük, hogy egy lőkösházi tógazda ugyanannyit ajánlott érte, ha elviheti élve a saját tavába... Ugye, mennyivel másabb így a történet? A hal tehát elpusztult. Egy matuzsálem. Ezért fogyatkoztak meg nálunk a nagy harcsák, szinte már csak nagy folyóinkban bújkál pár darab illetve azokon a tavakon, ahol a terepviszonyok miatt nem tudják kiszedni őket vagy egyszerűen nem jönnek ki táplálkozni ágas-bogas fészkükből. Továbbá ott, ahol ezeket a halakat vissza kell engedni egy megadott súlykorlát felett.

Sajnálom szegényt, több, mint kétszer idősebb lehetett nálam és sok legenda keringett róla. Nem ezt a véget érdemelte, de az elmaradott magyar gondolkodás nem kegyelmezett neki. Azon a tavon egyébként is üldözték a harcsákat, mert az öregek aggódnak, hogy megeszi a pontyukat, amit ők egész évben százával LOPNAK, fittyet hányva a darabszám és méretkorlátra. Csak egy átlagos egyesületi víz Magyarországon, semmi több, az öreg harcsát viszont sajnálom nagyon.

Véleményem szerint a harcsa régebb óta itt van vizeinkben, mint mi az ország területén, ezért senkinek nincs joga eldönteni, hogy van e helye a Magyar vizekben. A természet őt tette a legnagyobb, legtökéletesebb ragadozóvá vizeinkben, tehát szerepe és keresnivalója egy egészséges ökoszisztémában megkérdőjelezhetetlen! De még a XXI. században vége felé járva sem tudott a magyar horgászok java elrugaszkodni a régi, agyatlan beidegződéstől, miszerint a harcsát el kell pusztítani. Emiatt egy igazi legenda halt értelmetlen halált, akinek szinte már köszöntem minden este pontban hatkor, amikor épp a parton vártam, hátha elragadja csalihalamat és egy fotó erejéig ölbe vehetem.