Egészen októberig kellett várnom idén az első olyan harcsázásra, amelyre azt tudom mondani, hogy végre elegendő időt tudtam szentelni egy horgászatra. A körülményekkel már rég nem törődöm és ez most is így volt. A hidegfrontok, az erős északi szél, a szinte nappali világosságot adó telihold már csak annyit jelentett, hogy összegeztem a hasonló időjárási körülmények között eddig eltöltött, legtöbbször sikertelen horgászataimat és igyekeztem mindent úgy kialakítani, olyan stratégiát kitalálni, ami ebben a rendkívül hátrányos időjárásban is harcsát fog adni. Mert mozogniuk kellett, ez benne volt a levegőben. Már nappal éreztem a víz illatán, az égre felnézve, hogy enni fognak. Ezt az írást annak is fogom szentelni, hogy végre ki merem jelenteni, átlag harcsás számára előnytelen időjárási körülményeket is sikerrel tudok a rajtam múló tényezőkkel kompenzálni. Sűrűn olvasok mostanában olyan bejegyzéseket és kommenteket harcsás csoportokban, melyek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a magyarországi harcsások nagy részének ősszel vége van a szezonnak, szerintük a harcsa már nem és ha ritkán mégis fogható, akkor kizárólag a mély vízekben, fenék közelben. Ezen megállapításokban már a pályafutásom legelején sem hittem, de a mostani horgászat alatt is olyan konkrét páldát láttam a hideg vízi, felszíni táplálkozásra, mely sokak számára csak mesének tűnhet. Bő lére kell hát eresszem az írásomat, mert a horgászat alatt történtek leírása közben olyan dolgokra is ki kell térnem, melyek hiánypótlóak lehetnek a harcsázásban, hiába áll rendelkezésre rengeteg információ manapság. Egyedül a végszerelékek hajszálpontos bemutatását nem szeretném publikálni, mert azért minden kemény munkával megszerzett tapasztalatot nem szeretnék tálcán kínálni :) Hol lenne így a kihívás, a legszebb ebben az egészben?!

Bevezetésként tehát nézzük, mi állt rendelkezésünkre: előzőleg egy 24 órás peca alatt felderítettem a meghorgászni kívánt helyet. Ekkor direkt olyan helyekre raktam le egy bergmann csövet és egy keljfeljancsit, ahol csak akkor lehetett volna kapás, ha a hely körül hemzsegnek a harcsák és szétszéledve, nagy területen táplálkoznak. Tudtam persze, hogy ez nem így lesz, de fontos lépés volt a több napos túra stratégiájának kidolgozásában. A halőrök nagyon készségesek voltak velem már az első ott töltött napomtól kezdve, így a legstabilabb, óriási fémcsónakot biztosították ismételten. A mederviszonyok pontos felmérésének céljából egy halradart is magammal vittem. Ami még nagyon fontos volt a horgászat alatt, az a remek horgásztárs, aki óriási segítséget nyújtott többek között a viharos szélben történő szerelék kihelyezés közben, mert így csak a csónak navigálásával kellett törődnöm. Meg ugye, csak az ökör iszik magában, hát nekem ettől nem kellett tartanom :)

Az idő már az elején sem fogadott minket kegyeibe. Szél, hűvös, folyamatosan felhős égbolt, hidegfronti hatás. A víz is hideg volt, 13-14 fokosra saccoltam érzésre. Szerencsére volt nálunk 52 fokos pálinka :) De nem csüggedtem, sőt, titokban örültem. Mert ez egy kihívás volt, amit sikerült jó eredménnyel teljesíteni. Társamnak még nem sikerült harcsát fognia, ezért külön hajtóerő volt az is, hogy ezt megtörjük és segítségemmel megtörjön a jég. Igazság szerint kis híja volt háromszor is, hogy ez megtörténjen, de a szerencse a halak pártjára állt.

Miután áteveztem a csónakkal, gyorsan nekiláttam a csalihalak fogásának. Hál' Istennek, a feederes technikával eddig egy vizen sem vallottam szégyent, így hamar megfogtam a napi 10 darabot, ami elégségesnek szokott bizonyulni. Meg hát nem árt minden nap újabb adagot fogni, hogy frissek legyenek csalijaink és életerősen vergődve csalogassák a harcsákat. Ezt követően beeveztem, a csónak farában pedig társam figyelte a radart, illetve, hogy ne menjünk üresen, bevittük egyk u-pose-al szerelt cuccát is, hogy kifelé majd behelyezzük. Nem hittem el, amit a radaron láttam. Egyrészt megtaláltuk az elárasztott szőlősort, amiről sok helyi beszélt és pont ott, ahol mondták. De azon a szőlősön kívül ott a víz alatt milliónyi akadó sorakozott, szerintem egy komplett gyümölcsös vagy egy kert került ott a víz alá elég nagy területen. A szőlős egy határozott gödörben feküldt, ami hosszanti irányban nyúlt el a fenéken. De a környéke is olyan változatosságot mutatott, amit talán először el sem hittünk igazán. A 2 méter körüli mélység hirtelen váltott 4, majd 5 méterre. Ezt követően újra 2 méter, majd hirtelen 5,7, 8, 9... Majd ismét egy nagy padka és újabb 4-5-6 méteres törések. Akár 50 méteren belül is, egy vonalban! Ezen a helyen a harcsákról tudni kell, hogy nem kelnek fel a zörgésre. Mi is csupán egyszer mozdítottunk be harcsát, mikor gyakorlatilag a fejére dobtuk az upose szerelék kövét. Egy ilyen változatos mederben a harcsákat igazi kánaán veszi körbe. A hatalmas kagylók és kagylótelepek a víz alatti tereptárgyakon már csak hab a tortán. Az elméletem az volt, hogy mivel a szőlős egy kiemelten frekventált hely lehet akár több, 2 méter fölötti harcsa számára is, valószínűleg nem cikáznak éjszaka oda-vissza, hanem a gödör vonalát követve úsznak be a helyünket körbevévő öböl sekélyebb részeibe, ahol a táplálékhalak tartózkodnak éjjelente. Kevesen figyelik meg a harcsa vonulását, pedig nagyon fontos szempont az, hogy a mederviszonyokhoz mérten vajon hogyan mozog, mennyire mélyen, merre, mihez igazítja útját és van e egyáltalán bejáratott útvonala? Én úgy gondolom, hogy ezen szempontok alapján egy olyan stratégiát lehet kidolgozni, melyek hátrányos légköri viszonyok közt is folyamatosan kapásokat hozhatnak, s erre egy remek példa volt ez a horgászat, melynek minden egyes nappalán és éjjelén is több kapásunk volt, az összes botot sikerült olyan helyre behúzni, ahol elhúzták őket a harcsák! Ha pedig azt is számításba veszem, hogy társamnak egy 20 körüli akadóba ugrás miatt lelépett, engem pedig egy rossz akadás választott el életem halától, akkor ez tényleg egy igazi örömpeca volt. Egy örömpeca, ami a kemény munka és a gondolkodás gyümölcsében öltött alakot.

A radarozás és az upose szerelék behelyezése után kikötöttünk, majd sorban hordtuk be a további szerelékeket. először is behelyeztük a két bólyát, majd kifelé menet leraktunk még egy upose-os szereléket. Az én bólyámat a hosszanti gödör felénk eső végébe raktam le direkt oda, ahol sejtésem szerint a harcsák kiúsznak az árokból, miután végigjárták azt. Társamét kicsit kijjebb, egy akadó és egy határozott törés vonalába, amit unszolásomra a második éjszakára sem vittünk beljebb, s ez hozta meg majdnem élete első, szép harcsáját. Készen álltunk tehát 17:00-ra a botok behordásával. 20:00-kor már el is sült társam upose-os szerkója, határozott, dinamikus bólogatás kíséretében. A kapás azonban abba maradt, a harcsa letépte a csalihalat. A kapásból ítélve olyan 15-20 kiló körüli lehetett a tettes, sajnos nem akadt neki egyik horog sem, ami a harcsázásban egyre gyakoribb, a vizekre mért nagy nyomás miatt szerintem. A kapást követően 2 órán belül szakadó eső és szél érkezett, így behúzódtunk a kényelmet adó sátorba. Nomád vagyok a parton és jól bírom a zord időt, de a brutális mennyiségű étel kiterített, jobbnak láttam, ha bemegyek és nem ellenkezem a testem akaratával. Hajnalban, már pirkadt majdnem, mikor megcsörrent a Passion Prom csörgője. Kimentem, ám a bot gyenge bólogatásán, az úszó kissé fura mozgásán kívül nem láttam gyanúsat, a szakítózsinór sem csattant el. De a gyanú miatt behúztam egyet és kihúztam egy 3,5 kg körüli, szép és egészséges harcsát. A horgok gyönyörűen akadtak neki, rendkívül falánk volt. Azt nem tudni, mióta lehetett már a horgon, minden esetre gyorsan elúszott szerencsére, nem kellett élesztgetni.

Kivettem hát upose-os szerelésemet is, mely a szakítózsinór eltépése után azonnal leakadt. Csak erősen nekifutva sikerült kiszabadítani az akadóból, nem szakadt sem a 100-as mono, sem a 0.50-es fonott főzsinór. Az Unicat upose is nagyon jól bírta a strapát, csupán egy milliméteres darabka pattant le a testéről. Ezt követően Miki is megnézte botjait, csalihal egyiken sem volt. Talán mélyebben aludtunk a kelleténél? :) Gyors csalihalfogás következett, majd újra behúzás 12 óra tájban. A szél brutális volt, keményen kellett küzdenem, dehát ki sajnál meg egy erőemelőt? Naná, hogy senki, tehát nem volt sírás, csak evezés és korrigálás, kemény küzdelem az elemekkel, természetesen elsöprő győzelemmel nyertünk. Azért meglepő volt, ahogyan a szél egyből forgatni kezdte a több mázsás vascsónakot, ha nem dolgoztam ellen egy pillanatra. Kicsit megnyugodtam, mikor estére sem állt el a szél, mert az azért bosszantó lett volna. Na, azért kissé csillapodott így bosszús voltam, mert ha ezt tudom, ráérünk este behúzgálni a sötétedés alatt. Mindegy, így legalább a fő kapásidőszakra már rég be voltak éleítve botjaink.

Az egyetlen dolog, amiben szeretem a luxust a parton, az az étel. Bő 3,5 kg csirkét és 1,5 kg tarját már jó előre bepácolva vittem magammal, aminek már készítése közben is éreztük szinte a szánkban az ízét. A nyálcsorgatást óriási zabálás követte, természetesen fertőtlenítettük gyomrunkat a megfelelő védőitalokkal. Kint ültünk egy félsátor alatt, amikor is társam upose szerelékén a kishal egyre erőteljesebben kezdett menekülni egy ismeretlen vadász elől. Aztán egyszer csak határozott bólogatásba kezdett a Delphin Snow fehér botteste, de mire odaértünk, abbamaradt. Kis idő múlva újra lejátszódott ugyanez, de ismét nem jutottunk el akasztásig, és már a csalihal sem vergődött többé. Már sötét volt, a bot újra behúzását nem vállaltuk be. Úgy beszéltük meg, a sötétben nem zavarjuk a víz nyugalmát, ehhez mindig ragaszkodom. Az éjszaka első fele a továbbiakban csendben telt, a szél tombolt. Az étel és ital álomba szenderítő kombinációja elnyomta társam, kicsit én is befeküdtem a sátorba. Hamar megébredtem azonban, egyrészt, mert számomra magas volt a hőmérséklet a sátorban, másrészt pedig, mert észrevettem, hogy a szél elállt teljesen. Kimentem és feszített, tükörsima vízfelszín fogadott. Hallgatóztam hát, mert tudtam, a felszíni táplálkozáshoz eszményi feltételek vannak, a front elvonult, az időjárás csillapodott, a közérzetem is teljesen kellemes lett a hűvös ellenére.

Ahogyan titkon reméltem, hogy sejtésem beigazolódik, egy hangos rablásra lettem figyelmes, nem messze a bólyás szerelékemtől. Majd egy újabb, a tőlünk balra található kis öbölből, ez igaz, kisebb példány lehetett. Ahogy telt az idő, a sekély szélvizek környékén több rablás is követte egymást egészen hajnal 3-ig, a kicsiktől az egészen óriási dögökig. Volt, amelyik mély, pukkanó rablásával még egy kicsit rám is ijesztett. Visszamentem botjaim mellé, gondoltam, hátha... A Passion Pro spiccét nézegettem, reménykedtem. Hirtelen, rendkívül vehemens kapás következett a semmiből, bevallom, egyáltalán nem voltam rá felkészülve. A bot C alakba hajlott, egészen a toldás alól indult az íve, s ebbe a helyzetbe szinte bevágódott, nem dinamikusan, folyamatosan húzta a harcsa. Valósággal megrohamozta a csalihalat. Ahogy a bot elérte ezt a helyzetet, azonnal felvisított a fék. Mire a botot kivettem a tartóból, csak egy pattanást éreztem és óriási csalódást. A fékerő jó 6-7 kilóra volt belőve, mégis visított, ahogyan rohant vele a hal. Sajnáltam, mert minden bizonnyal kapitális példánnyal bírkózhattam volna, ha normálisan akad, de feldolgoztam a sikertelenséget, nem lejátszott kör ez még.

Reggel, miután társam felkelt, megbeszéltük a történteket. Ő átaludta az eseményeket, pedig szívesen megmutattam volna neki, mik a harcsarablások jellegzetességei. Megfertőzte a harcsázás, csak úgy szívja magába a tudást. Igyekszem minél hamarabb, a teljesség igényével felruházni őt minden eddigi, lassan 15 év alatt felgyülemlett tapasztalatommal. Érdekes ötlettel álltunk elő, ezért 2018-tól már lehet, hogy csak video blogok formájában folytatjuk azt, amit a blogommal elkezdtem, egy hiánypótló tevékenységgel karöltve, amivel sokaknak nyújtunk majd segítséget remélhetőleg. Blogom címét ezért változtattam meg, ugyanis ezen csapatnév alatt futunk majd. A csapat ne tévesszen meg senkit, ugyanis versenyzésen nem gondolkozunk egyáltalán. Nem vagyunk hívei annak, hogy súlyos tízezreket költsünk egy nevezési díjra, majd egy rossz helyhúzással eltemessük magunkat és végignézzük, ahogyan a harcsák által kedvelt helyekről sorban húzzák őket. Ez nem finomszerelékes verseny, itt nem áll rá az etetésre a hal. A harcsás közösség építése persze egy pozitív dolog egy verseny során, de az én olvasatomban nem feltétlen viszi jó irányba a harcsázást az, hogy lassan minden tavon rendeznek egy versenyt. A túlzott popularitás megöli a varázst, amit a harcsázás magában hordozott ezidáig. A titkolózás, a szűk hozzáértő kör, az információcserék egymás közt, a két harcsás közt kialakult szoros barátság, a csoda, ami a harcsásokat körül lengte... Meg alapból eltűnnek lassan azok a tavak, melyek gyöngyszemként várták, hogy a harcsások közül pár darab felfedezze. Mert csak kevés ember volt annyira kitartó és rátermett, hogy évekig tartó rapszodikusság, sokszor hónapokig tartó sikertelenségek után is tovább menjen ezen a rögös úton és kitanulja a horgászat magasiskoláját, kutassa a legjobb vizeket. Manapság a legkönnyebben, különösebb tapasztalatok nélkül is alkalmazható módszereket ragadták ki, hogy a bojlizáshoz és feederezéshez hasonlóan még egy módszerre iparágat építhessenek a gyártók.

A harcsás közösség hígulása pedig magával hozta a bojlizásból ismert rongyrázást illetve azt, hogy sokszor a harcsások miatt nem lehet harcsázni. Nem tanulták meg, mennyire fontos a csend, a környezet nyugalmának megőrzése és sokszor még éjszaka is lámpáznak, részegen zajonganak, csónakban csörömpölnek a kollégák. Az pedig, hogy 2-3 éve harcsázó emberek próbálják magukat héroszi magasságokba emelni a kizárólagosan szakítózsinóros harcsázás űzésével, számomra elfogadhatatlan. Ennek a módszernek mindig is az volt a lelke, hogy megtanultunk a harcsa fejével gondolkozni, kiismertük életmódját. Ez volt maga a rosta, amin kevesen jutottunk csak át és ez így volt jó. Ha a harcsázás tovább halad a populárissá válás útján, akkor ez csak egy horgászmódszer lesz a sok közül és nem az a legendákkal övezett, nagyra becsült és más horgászok által annyira tisztelt, különleges horgásztevékenység, amibe anno beleszerettem. Ezért is szeretném, vagyis mostantól már szeretnénk, ha mindenki, aki már esetleg belekóstolt a harcsázásba, vagy még csak játszik a gondolattal, kezdje el a harcsázást a hal megismerésével, életének kiismerésével és aktív horgászattal, folyamatos megfigyeléssel. Mert higyjétek el, olyan dolgokat láthattok, a természet olyan csodás arcát, ami hálássá fog titeket tenni azért, hogy egy napon elhatároztátok, hogy harcsára fogtok horgászni. Minden háttérbe fog szorulni, mégis mindenben profik lesztek. Mert a harcsa a csúcsragadozó, a harcsán kívül minden csalihal. Ismernetek kell minden egyéb halfajt és meg kell tudjátok fogni őket, kiváltképp a csalihalnak valót. Ezek jelenlétéből következtethettek sokszor a harcsák táplálkozási helyeire, ezért ezeknek is ismernetek kell minden apró tulajdonságát. Értitek már, miért neveztem előzőleg a harcsázást a horgászat magasiskolájának? Tegyünk azért, hogy az is maradjon. Minden erőnkkel ezen leszünk a jövőben is és már közös erővel, videók formájában, közvetlenebb módon fogunk jelentkezni. A célomat megvalósítottam, mert azt az alapvető tudásanyagot, amit szerettem volna már átadtam, archiváltam ebben a blogban. Ez itt lesz mindig, mindenkinek segítséget és egy kezdőcsomagot nyújtva.

Szóval jövőre jelentkezem másodmagammal, és egy kicsit más irányból megközelítve folytatom a munkásságom, egy hiánypótló témát feszegetve. Addig is télen tegyétek, amit én, hogy kibírjátok eme ínséges időszakot a harcsanyálkás tavaszig. Tartsátok karban felszereléseiteket, tervezzetek előre, dolgozzatok ki stratégiákat, gondoljátok át a sikertelenségeket és vonjátok le a tanulságokat. Vásároljatok meg apránként mindent, hogy tavasszal már csak a csalihal fogáshoz etetőanyagot és horogravalót kelljen beszereznetek. Én így töltöm a telet, meg persze csapattársammal való sörözéssel, s közben ötleteléssel. Utóbbit főként javaslom minden sorstársamnak :) Ja, és zárszónak meg kell említenem valamit: ajánlottam a Passion Pro II-t, mint botot egy előző postomban. Nos, azóta többször hallottam, hogy tört a bot. Valakinek 3 kilós harcsának bevágásnál, valakinek meg csónakból fárasztásnál. Erről persze kiderült, hogy beszorított fék és égnek álló bot mellett tört a harcsa a csónak alá, ami tipikusan bottörő mutatvány... Lehetséges, hogy a botnak volt olyan szériája, amiben sok volt az anyaghibás, de egy dolgot elmondhatok: az enyém bizony az Istenért nem törik! Ezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert nem szeretném, ha bárki rámhúzná az "okoskodó" jelzőt. A bot a mai napig remekül szuperál és bitang keményen tűri a kemény kezem meg, hogy néha sikerül oda-odaverni valahova.

Szóval, végszóként szeretnék előre is mindenkinek Kellemes Ünnepeket kívánni!

Jövőre pedig újra harcba szállunk, újra jelentkezünk.

Addig is mindenkinek szép napot, kellemes olvasást, nyugodt téli napokat!