A harcsa rejtőzködő életmódját, ugyanakkor néha különös viselkedését ismerve egy idő után az ember már nem lepődik meg semmin. Életmódját már jóformán az ikrából való kikelés előtt elkezdi gyakorolni, hiszen ősei egy jól védett, bolyhos gyökérzettel benőtt "barlangba" rakják le ikráikat, melyet a hím kitartóan védelmez az ikrák kikelése utáni pár napig. Ekkor az ivadékok már a bolyhos gyökérzetben elkezdik rejtőzködő életmódjukat, ami aztán végigkíséri őket egész életük során. Sokszor könnyen behatárolható az a hely, ami harcsát rejt nagy valószínűséggel de van, amikor hosszas kutakodás, megfigyelés alapján lehet csak a hátrahagyott jeleiből meghatározni, hogy hol is van őkelme, ha épp nem vadászik aktívan. Ez lehet egy számunkra talán jelentéktelennek tűnő helyen egy kisebb-nagyobb mélyedés, törés, de alá illetve ráfekszik egy faágra, természetes és mesterséges tereptárgy takarásába, üregekbe (akár egy üres belsejű fatörzsbe is!), nádasok árnyékába, part alatti üregekbe és sorolhatnám még, miket tapasztaltam de úgy vélem, soha nem érnék a végére. Ja, és akkor még azokat az eseteket nem is említettük, mikor olyan helyet találunk, aminek mindene megvan ahhoz, hogy egy akár kapitális harcsát rejtsen, mégsem lakja senki... Ennél könnyebb táplálkozási helyeket találni, hiszen információk hiányában is van rá lehetőségünk, hogy egy vagy két éjszakát a parton töltsünk és füleljünk, merről szólnak a rablások. Igaz, avatott szem gyorsan talál nagy területen is olyan pontokat, amiket szinte tutira vehetünk, hogy rablási időben halat fognak adni.

A lényeg, hogy általában egy víz partját végigjárva vannak könnyen megtalálható helyek, amik alkalmasak a harcsázásra. DE! A bajszos néha olyan viselkedési formákat tanúsít, amik meglepik még a tapasztalt horgászokat is! Alapvetően elmondható az, hogy fénykerülő és rejtőzködő életmódja miatt passzív időszakában kedveli a fedett, több oldalról védett helyeket. Ezek lehetnek pandalyok, nádasok és az alattuk kifürdött üregek, vízbe dőlt fák, mesterséges tereptárgyak, de akár egy kövezés széle is. Ezek hiányában, tiszta, akadómentes terepen viszont a meder egyenetlenségeit, illetve saját maga által kifürdött gödröket használ fekvőhely gyanánt, amik dolgunkat megnehezítve nagyon akadós terepen is sűrűn szolgálnak lakhelyéül csak, hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgunk és még több potenciális fekvőhelyen kelljen megtalálnunk őket. Gyakran elég egy alámosott part, ami előtt elegendő vízmélység van ahhoz, hogy kényelmesen érezze magát rejtekében és nem is sejtjük sokszor, mekkora halak bújnak meg gyakorlatilag a lábunk alatt! És itt szeretném kiemelni, hogy a fészekhorgászatra még csak véletlen sincs szándékomban kitérni és azok számát gyarapítani, akik ívási időben rabolják le a harcsaállományt, ugyanis az általam elmondott információk alapján sajnos már el lehet indulni ebben az irányba... Csupán fontosnak tartom azokat az információkat közölni, amik alapján megtalálhatjuk a harcsák pihenőhelyeit, mivel gyakran a fő táplálkozási idejükön kívül is jó eredményeket érhetünk el, ha csalinkat a megfelelő módszerekkel ezen helyek közvetlen közelében helyezzük ki. A fészekhorgászat egy etikátlan dolog az én szemszögemből, mivel az ívásra készülő vagy fészkét őrző halakat zavarjuk meg, ha hazavisszük, akkor pusztítjuk el még ráadásul. A mi érdekünk pedig az állomány számának növekedése, ha nem tévedek. Ezt a részt meghagyom Koós Ferencnek. Egyszer én is fogtam harcsát fészekről, pont az Ő videói hatására (már előttük is harcsáztam, de eszembe nem jutott volna fészekről harcsát fogni). Viszont a hal visszaengedése után átgondoltam a dolgot és akkor megfogadtam, hogy soha többé! Ezt azóta is tartom. Rengeteg szép halat köszönhetek viszont a bójás, úsztatós, u-pose módszereknek fényes nappal, amikor is az ismert fekvőhelyek közvetlen közelében próbáltam kapásra ingerelni a harcsákat.

Külön fejezetet tudnék annak szentelni, hogy olyan harcsák, amiknek megszokott nappali tartózkodási helyük van, néha valami oknál fogva időszakosan máshol vernek tanyát. Van, mikor huzamosabb ideig és van, amikor ez a jelenség csak pár óráig, esetleg napig tart. Ennek sokszor a táplálékhalak tartózkodási helye, amiket követ és kiáll rájuk, főleg ívásnál. Ilyen például a küszívás, amikre sokszor meglepően nagy harcsák is kiállnak, de kárász íváson is figyeltem már meg 60 kiló feletti harcsát, ami az ívás befejeztéig naponta többször is a vadul ívó kárászok közé rabolt. A másik évente megismétlődő ilyen jelenség a tavaszi felmelegedés. Tavasszal a felmelegedések után a harcsa zabálásba kezd. És én itt most nem a nagy felmelegedésekre gondolok, hiszen én már az 5-6 fokos vizeken is évről-évre feltűnően sok kapást tudtam kicsikarni, nem csak nappal! Viszont az ominózus esetnél, amikor is a táplálékhalak elkezdenek a gyorsan melegedő, sekély részek felé orientálódni, már általában 2-3 fokkal melegebb vízekre kell gondolnunk és viszonylag sok napsütésre. Ezekben az időszakokban már megfigyelhető, hogy a harcsa táplálékhalai rajokban vannak jelen a számukra kellemes, relatíve meleg vízrészekben, így ő is utánuk ered, hogy kondicionális táplálkozása értelmében minél több táplálékot vegyen magához az ívási idő előtt illetve a "sanyarú" téli hónapok után. Mivel ebben az időszakban mohón táplálkozik és nappal is sűrűbben vesz magához táplálékot, mint például a meleg nyári hónapokban, egész nap számíthatunk a kapásokra és ha jó helyen vagyunk, akkor akár sok kapásra is. Minden folyónak és tónak vannak sekélyebb, laposabb részei. Ezek egyrészt a partközelben terülhetnek el a nádasok alatt, változó mértékben és meredekséggel mélyülve a mélyebb mederrészek felé. Másrészt vannak olyan beljebb eső területek is, ahol a vízszint alacsonyabb az átlagnál. Ha tudomásunk van ezekről a helyekről, nyert ügyünk van. Ha nem, akkor következtethetünk a fehérhalak felszíni mozgásaiból illetve kimérhetjük a vízmélységet egy túlsúlyozott úszóval is. Akár 30-40 centis vízben is tartózkodhatnak ebben az időszakban kapitális harcsák, meglepő módon nappal is! Nem ritka jelenség, hogy ekkor  rablásaik is elárulják őket. Fontos megjegyeznünk, hogy ez nem mindig a klasszikus buffanás. Szürcsölés, hajtás formájában is jelentkezhet. Sekély vízben mozgó nagy testű harcsa jele lehet még a tekintélyes méretű tolóhullám, szintén nagyon gyakori jelenség a tavaszi időszakban. Amikor a harcsa a felszín alatt fordul, farkával gyakran gerjeszt úgynevezett "poharat". Ez két, egymással párhuzamosan mozgó kis örvény. Ha viszont fordulás közben kiveti testét a vízből, az egy semmivel össze nem téveszthető jelenség, a "harcsakerék". Ez gyakorlatilag a testfelépítéséből fakadó jelenség, ugyanis a fordulás következtében testének egy része körívben a víz alá bukik a fejét követve, majd a végén farkával jókorát csap a felszínen. Látványos, nem összekeverhető egyetlen másik hal mozgásával sem még amatőr szemmel sem. Szintén biztos támpont lehet, ha pörsöket látunk. A harcsa esetében én általában két jellemző, könnyen felismerhető válfajával találkoztam: a hosszatni, elnyúló pörssel, ami a mozgó hal hátrahagyott nyoma illetve a dúrás során keletkező, apró buborékokból álló, hirtelen nagy felületen képződő pörssel, ami a fenéken dúró, egy helyben mozgó halat árulja el számunkra. Amikor felfedezünk egy pontosan behatárolható fészket, gyakran látunk apró buborékokat, amik szintén halunk jelei, de nem tartozik az egyértelműen felismerhető harcsajelek közé, nem sajátosak. Bár, én akasztottam már tekintélyes méretű harcsát, amit ez alapján fedeztem fel a part alatt, de akármilyen más halfaj is okozhatta volna... 10 percet megért a próbálkozás minden esetre, mert a hely harcsát sejtetett. Kicsit elkanyarodtunk a témától szándékosan, mivel ahhoz, hogy "rendellenesen viselkedő" harcsákat fedezhessünk fel, bizony fel kell ismernünk őket, akik a víz alatt vannak, mi pedig ugye pont fölötte jobb esetben :)

No, de mivel a legtöbben nem elég elvetemültek ahhoz, hogy teljes mértékben, fanatikusan kiismerjék a harcsa életmódját a teljesség igényével, ezért a legtöbben az éjszakai horgászatot választják. Ekkor ugyanis aktívabb, a sötétben érzi elemében magát és táplálékának jelentősebb részét is (egy-két speciális esetet kivéve) éjszaka veszi magához. Ekkor sikerrel próbálkozhatunk a már eddig említett helyeken de rengeteg harcsát figyeltem már meg, aminek a vadászterülete nagyon messze volt a fekvőhelyétől. Meg kell különböztetnünk két dolgot: azt, amikor jónak vélt vadászterületeken akarunk több harcsából megfogni egyet illetve, a másik esetet, amikor is egy kiszemelt halat akarunk horogvégre keríteni. A nagy különbség a kettő között, hogy míg az első verzióban nagyobb sikerre számíthatunk a jó vadászterületeken az egyszerre ott tartózkodó több harcsa miatt, addig az utóbbinál fenn áll a veszélye annak, hogy napokig nem bírjuk kiszemelt halunkat becsapni, ami alatt talán egy jó nádfal előtt több kisebb példányt is zsákmányolhattunk volna. Ezt legtöbbször a ráfordítható szabadidő alapján döntjük el de egy magamfajta fanatikust sokszor nem érdekel a sikertelenség rizikója, mert azt a kapitális halat akarjuk megfogni, amiről talán addigra már csak azt nem tudjuk, hogy hol kelt ki az ikrából... Maradjunk annyiban, hogy a továbbiakban nem térek ki külön a két válaszút alapján különböző szituációkra, csupán támpontokat adok a jó éjszakai helyválasztáshoz.

A nádas, sásos részek mindig is klasszikus helynek számítottak. Főleg, ha nádcsomók, nádszigetek is tarkítják az összefüggő nádas területet. Ezeken a helyeken gyakran csak a növényzet előtti 1-2 méteres sávban számíthatunk a kapásokra, hiszen halunk itt támad lesből áldozataira az általában sekély vízben a mélyebb részről kifelé támadva (sarokba szorítva sokszor áldozatait, ahogyan ezt a folyami kövezéseknél is megfigyelhetjük). A fás részekre ugyan ez vonatkozik, nagyon ritka eset, amikor jó akadók közelében nem hallunk éjszaka szebbnél szebb rablásokat. Viszont szintén erőteljes buffanások, pukkanások szakítják meg a nyugodt vízfelszínt sokszor a monoton nyílt vízen is, akár a parttól többszáz méteres távolságokban. Egy kapitális harcsa vadászterülete hatalmas is lehet. Ha halunk a parttól távol tanyázik és megfelelő táplálékmennyiség lelhető fel az adott területen éjszaka is, akkor gyakran nem távolodik el, éjszakai portyázásának helyszíne sem tevődik át a külsőbb vízterületekre. Rengeteg kisebb méretű harcsa is horogvégre kerül ezekről a nyílt vízi területekről, általában a behúzós bergmann csöves módszerrel illetve a csónakkal behordott spannolós, u-pose és bójás szerelékekkel. Ha a horgászhelyünk mellett a part bemosott, fás, bokros, akadós, akkor nagy valószínűséggel (megfelelő csend mellett) közvetlen a helyünk előtt is komoly kapásokra számíthatunk, mivel a harcsa általában kiáll a partközelben mozgó táplálékhalakra. Nyílt vízen bár én nem használtam soha, de nagy segítség lehet egy radar. Főleg a külföldi specialistáknál figyelhető meg, hogy nagy folyókon, tározókon a mederviszonyt centire pontosan feltérképezve, s a tevékenység közbeni halmozgásokat is figyelembe véve (amik a kijelzőn remekül látszanak) választják ki a megfelelő helyet és mélységet a csali felkínálásához.

Sok vízen, főleg bányatavakban megfigyelhető jelenség, hogy általában a meder beljebb eső részein de gyakran a partközelben is összefüggő erdő tarkítja a vízterületet, melyek az elárasztás előtti idők maradékai. Remek búvóhelyet nyújtanak a harcsának, mivel akár egyetlen egy faág alatt is kényelmesen érzi magát. Gondoljunk csak bele, micsoda kánaán neki egy komplett erdő... Annál nehezebb viszont számunkra megtalálni Őt. Csónakkal egyszerű dolgunk van, hiszen lassan haladva, oldalát kopogtatva az evezővel könnyen bemozdulásra késztethetjük, s az így keletkező pörsök, burványok megfelelő támpontot nyújtanak helyzetének pontos behatárolásához. Az ilyen terepen ha a Koós Ferenc által is bemutatott fekvőhely horgászatra készülünk, készüljünk fel a szakadásokra, lefordulásokra, mivel ez egy kemény terep! Ha viszont éjszaka szeretnénk az erdős rész közelébe juttatni csalinkat, csupán egy dologra figyeljünk: helyválasztásnál a legfontosabb szempont, hogy kapás után a partról minél hamarabb az akadómentes területre tudjuk erőltetni halunkat! Azt hiszem, ez további magyarázatot nem igényel...

Sok helyen fedezhetünk fel nagy területen tavirózsás, tökleveles részeket. Tökéletes búvóhely és gyakran ívóhely is a harcsák számára. Csalinkat mindig a lehető legközelebb kell elhelyeznünk a növénnyel benőtt és a nyílt víz határához, mert kapásra sokszor csak és kizárólag itt számíthatunk, kivéve persze amikor éjszaka kimozdul halunk a kényelmes és táplálékban is sokszor igencsak dús területről. Ennek vonatkozásában szeretném megemlíteni azokat a harcsákat, melyek beállnak a szívogató életmódra és az ilyen táplálékban gazdag helyeken állnak be egy jól védett helyre, ahonnan csak nagyon-nagyon ritkán mozdulnak ki, kivételes esetekben. Az év legnagyobb részében itt állnak és várják, hogy a táplálék az orruk elé kerüljön, ami sok helyen a fehérhalak nagy populációja miatt elég gyakori. Persze, mivel nagy mennyiségű táplálékot kell magához vennie, azért egész életében nem állhat egy helyben és ragadozó ösztöne is hajtja, így nem esélytelen a megfogása még a pontos fekvőhelyének ismerete nélkül sem. Egy jól felkínált csalihal egyébként minden harcsa érdeklődését fel tudja kelteni. A kérdés, hogy ez mennyi időnkbe fog kerülni. Nem egy helyen láttam már olyat is, hogy a tó legnagyobb harcsái közül néhány olyan nádasokban lévő kis tisztásra áll be, ahonnan egyszerűen nem kell kijönnie. Azon a pár négyzetméteren megvan mindene. Búvóhely, ívóhely és még a táplálékhalak is folyamatosan adottak, mivel szintén imádják az ilyen rejtekhelyeket, ahol biztonságban érezhetik magukat és a nádasokról lehulló rovarok, tetvek, illetve a gyökérzetben élő puhatestűek számukra is terített asztalt nyújtanak. Ezek azok a harcsák, amik a legritkábban indulnak hosszabb útra táplálékot szerezni. Annál látványosabb volt az, amikor legalább 60 méteren keresztül követtem egy ilyen helyen megfigyelt harcsa útját vissza a búvóhelyére. Reggel 6 óra körüli időben lettem figyelmes egy rendkívül széles, lassan haladó pörs megindulására a part melletti nádas és a part határolta keskeny vízrészen, mely "C" alakban nyújtózik el a tó egyik végének jelentős részén. Persze, a nádas is vízben áll, így eszményi búvóhely. A pörs tehát a part és a nádas közti csatornában haladt lomhán, komótosan én pedig csak halkan sétáltam mellette és csodáltam. Ahogyan azt sejtettem, halunk útjának vége az imént említett kis nádas közötti tisztás volt, odaérését a nádszálak diszkrét hajlongása jelezte. A hely bejáratát azóta leradaroztam a kíváncsiságtól hajtva. Egy hatalmas üreget fürdött ki a hal a tisztásig a nádszálak alatt, melyre már következtettem előtte, hiszen a nádas egy 2-3 méter hosszan és befelé is legalább 1,5 méteres szakaszon nem él, elszáradt, tehát gyökerei nem érnek talajt. Na, ez az a hal, amit azóta sem sikerült megakasztanom, csupán egyszer átaludnom a kapást, melynek eredménye egy beszakadt szerelés lett. Nem hiába mondják, hogy okos hal. A legokosabb, ezt nyugodtan higgyék el nekem.

Nem igazán veséztük még ki a folyóvizek ígéretes helyeit. Nos, ezek röviden a következők: kövezések végei, visszaforgók, vízlépcsők alsó része, hullámtörő gátak nyugodt, langós részei és persze klasszikusan az alámosott partok, akadós részek. Árvizek idején az árterek, part közeli sáros részek, felduzzadt patakok és befolyóik... Igazából erről azért nem szeretnék bőven nyilatkozni, mert az egyik általam leginkább elismert horgászunk, Stefan Seuß nagyon részletesen kitér ezekre a jó haltartó és táplálkozási helyekre a Harcsa, az édesvizek óriása című könyvében. Érdemes elolvasni, még számomra is nyújtott új információkat. A harcsákat olyan szemmel nézi a szerző, ahogyan én is, tehát a Koós féle DVD-ken nevelkedettek készüljenek fel, hogy fognak ellentmondásokat találni de nyugodt szívvel mondhatom, hogy Stefan megfigyelései sokkal inkább közel állnak a teljesség igényéhez, ahogyan módszereit is érdemes megfigyelni, átvenni. (Vajon miért jelent meg országunk legismertebb horgásza nevével fémjelezve is az U-Pose, csörgő, speciálisan távoli, szakító zsinóros  horgászatra kifejlesztett horgászbot?) Talán Ő az, aki a leginkább figyelmet szentel annak, hogy a nagy harcsa igen kitanult és érzékei rendkívül magasan fejlettek, így hát minden szavát ittam még én is! És ezúton is szeretném megköszönni neki, hogy ilyen részletesen átadta tudását, megfigyeléseit horgásztársainak. Egy dolgot nem találtam benne, amire én viszont már figyelmes lettem egy ideje: nagyobb árhullám, vízszintemelkedés idején a harcsák sokszor kiállnak a folyók olyan öbleibe, ahol egyébként nem fognak harcsát.

Ezekkel a gondolatokkal zárnám e bejegyzést, kiegészítésként pedig az ezt követőben láthattok egy pár általam készített képet olyan helyekről, amik már adtak nekem harcsákat és amikhez hasonlóakat keresve Ti is sikeresek lehettek és remélhetőleg gazdagabbak sok szép élménnyel.

Általánosságban elmondható, hogy csalihalaim nagy részét feeder bottal segítem partra. Ezzel a könnyű, rezgőspicces fenekező módszerrel horogra csalható az egészen apró keszegféléktől a nagytestű kárászokig és dévérekig bármilyen hal, mivel a módszer legnagyobb előnyéből, a finomított végszerelékből adódóan egy mezei fenekező felszereléshez képest sokkal vékonyabb előkéket és kisebb méretű (akár 12-es, 14-es) horgokat is használhatunk. Ezen túl, ha heavy vagy extra heavy feedereket is használunk, akkor nyert ügyünk van az esetben is, ha a csalihalnak valók nagyon messze vannak a parttól, hiszen ilyen botokkal ma már 100 méter fölötti távok is elérhetővé váltak vékony (nálam 0,12-es) fonott dobóelőkék alkalmazásával. Sokaknak biztos nagy ellentmondás ez az extra heavy feeder plusz fehérhal horgászat, pedig teljesen jól működik a dolog mondjuk egy 12-es horoggal meg 0,16-0,18-as előkével, 0,20-as főzsinór mellett. Nekem erre a célra egy Cormoran GF Pro Extra Heavy 60-180 g, 3,90 m hosszúságú botom van (soha nem cserélném le semmilyen méregdrága felsőbb kategóriásnak kikiáltott botra, bár ez se volt relatíve olcsó...), rajta 6000-es Carp Fighter Feeder by Döme, 0,20-as Carbotex Feeder monofillal feltöltve. Ez a szerelék a harcsázás vonatkozásán túl nálam akkor is előkerül mindig, amikor pontyozok. Ez nálam lekorlátozódik arra az időszakra, amikor a környékünkön lévő legtöbb tóban nagyjából árpilis 1-ig tilos bárminemű csalihalas és pergető horgászat a tilalmak miatt. Bár, nem fogom megérteni soha, miért jelentek veszélyt egy fél kilós kárásszal a süllőkre, csukákra, balinokra, de ez nem számít most.

A szerelék rémesen egyszerűen áll össze nálam állóvízen: egy félbevágott gubancgátlócsüvű távdobó kosár (30-40 g), gumigyöngy, forgó (amit palomar csomóval rögzítek a főzsinórhoz), kb. 20-25 cm hosszúságú 0.16-0.18 mm átmérőjű monofilra kötött 12-14 méretű horog. Ha célzottan kisebb testű csalihalakra megyek, akkor a kosár maximum 20 g önsúlyú és a horog 16-os, vékonyabb húsú. Feeder kosarakat nem sűrűn használok, eddig nem juttattak olyan előnyhöz a hagyományos távdobó kosárhoz képest, ami indokolná részemről. Folyón más a helyzet, ott előkerülnek a nehéz (110 grammos), szögletes feeder kosarak. De, most vissza a történethez...

A lényeg, hogy ha már kedvenceim nem üldözhetem, akkor elkapok pár békéshalat, ha már a vízparton kell lennem elvonási tüneteim enyhítésének érdekében. A pontyhorgászatban hál' Istennek kiemelkedően teljesítek általában, főleg mióta ráálltam a feederes verzióra. Régebben nehéz fenekező szereléssel, később match bottal kergettem őket de a feeder lett nálam az abszolút befutó. Mivel a távdobásban mindig jeleskedtem, ezt ötvözve a modern feeder szerelékek előnyeivel bőven 100 méter fölé tudok horgászni és ami a lényeg, hogy pontosan! Mert egy koncentrált etetés mindig is nagyobb sikerhez fog vezetni, mintha egy nagy területen dobálnánk össze-vissza és szétszórnánk a halakat. Ezért is bátorítok mindenkit és fertőztem már meg sok barátomat a feederes technikával. Univerzális, mindenki megtalálja a magának tetsző hosszúságú, dobósúlyú, akciójú botot, ezt összehangolja a célhalakkal és a szerelés többi részével és az örömpeca garantált. Egy jó hal fárasztása feederrel felejthetetlen élmény.

Ebből nekem halmozottan kijutott két egymást követő peca alkalmával februárban. A pilisszentiváni Slötyi nevezetű tóra vezetett utunk lakó- és egyben hű horgásztársammal. Az idő a lehető legrosszabb volt. Hideg szél, folyamatos eső egész nap. Előtte lévő nap persze 100 ágra sütött a Nap, de már kezdem megszokni. Arról már rég leszoktam, hogy a körülményeket okoljam, ha átlag horgász szerint kevés az esély a halfogásra, inkább alkalmazkodok. Hosszas szemlélődés után kiválasztottam a meghorgászandó helyet, ahonnan szemben olyan 130-140 méterre pontyra és keszegre utaló mozgásokat láttam. Mivel elég koncentrált helyen láttam a jeleket, gondoltam, hogy valószínűleg a tó közepén lévő, a környezeténél sokkal mélyebb bányamederben tartózkodnak a halak a még nagyon hideg vízben. Később kiderült, hogy sikerült elég jól körülhatárolni a vízre ránézve ezt a mély mederrészt, mely a tó közepén, hosszában ovális alakban helyezkedik el. Itt akár 7-8 méter mély részek is előfordulnak, míg azon kívül a 1,5-2 méteres mélység megállítja a vízoszlopot. De vannak határozottan sekély részek is, amik a komoly felmelegedés hullámok célterületei lesznek harcsára! Egyébként a halőrök erősítettek meg abban, hogy jól térképeztem fel a tavat csak hozzá tették, hogy a bányameder körül voltak nádasok, amik azóta elrohadtak de a torzsák akadókat képeztek. Erre rájöttem addigra, mert egy kárászt sikerült belehúzni, de ráengedés utáni kivárásssal és újbóli pumpálással kiugrott belőle. Ebből gondoltam is, hogy természetes, gyengébb akadó lehet a meder szélein. A terep tehát vadas volt, aminek én kifejezetten örültem.

Mivel a meghorgászandó terület messze volt, fenekező botom hanyagoltam és egy darab 4,20 m hosszúságú feeder bottal kezdtem meg a horgászatot. Az etetőanyag epres és folyóvízi vaníliás etetőanyag keverékéből állt össze, amibe csontit és csemegekukoricát szórtam, majd olyan állagúra kevertem, hogy bedobás után hamar oldódjon, had' legyen terített az asztal. A rengeteg megfogott kárász és dévér után úgy döntöttem, hogy ideje váltani egy kicsit és a csonticsokor helyett trágyagiliszta+csemegekukorica kombó került a horogra. Nem kellett sokat várjak, talán 10 perc múlva két kisebb pöccintés után nagyot hajlott a feeder botom, majd bevágásom tompa ellenállásba ütközött. Az itteni pontyok rendkívül harciasak, élmény a fárasztásuk még 5 kiló alatt is. A vízminőség remek, ez látszik a halakon. Ez a hal gyorsan megtalált egy torzsás részt, de nem okozott gondot a kivétele, folytatódott a fárasztás. A parttól számított 20-30 méterig viszonylag egyenesen engedte magát húzni, majd elindult a jobbra-balra menekülés a part menti nádasok irányába. Nem okozott túl nagy fejtörést, pár percen belül a merítőben landolt a gyönyörű, 3,5 kilós tükörponty.

Gyorsan újracsaliztam és visszadobtam. Olyan 20 perc múlva egy, az előzőnél gyengébb kapásra vágtam be, ami szintén a torzsák közé menekült és ott leverte magát... Sajnáltam, mert ellenállásából ítélve minimum az előző testvére volt. Gyorsan csalizás, újradobás és bár már nem dohányzok, horgászat közben néha előkerül 1-1 halidéző cigaretta, aminek a történetét leírom a cikk végén :) A koporsószeget csak félig szívtam még el, mikor is határozottan, folyamatosan görbülő spicc jelezte, hogy be kéne vágnom. A fárasztás közben halamat agresszívan húztam el az akadós résztől, majd hagytam, had tombolja ki magát a parttól 60 méterre. Még a féket is megszólaltatta párszor, hirtelen agresszív kirohanásokkal igyekezett megszabadulni a horogtól. Mivel ez nem sikerült neki, utolsó és kétségbeesett rúgkapálásainak lakótársam rutinos merítése vetett véget, majd megcsodáltuk gyorsan a pontymatracon pihenő, 4 kiló körüli hibátlan spanyolpikkelyest.

Úgy ítéltem meg, hogy a jó kapásidőnek délután 5-re vége lett, így hát pakoltunk és mentünk. Út közben már tervezgettük a következőt, társam akkor is rendkívül lelkes, ha csak én fogok halat. Ő tényleg szórakozni jár ki, nem a halat fogni :D Nem egészen 2 hét múlva újra a parton, ugyanazon a helyen talált minket a reggel. Végre nem a szüntelen, apró szemű ám annál inkább áztató eső, hanem a melengető napsugarak által átölelt tavaszi madárcsicsergés fogadott minket. Mivel addigra eltelt pár melegebb nap, úgy döntöttem, hogy most megpróbálok pontosan a torzsák, s ezáltal a mély mederrész határának felénk eső részére dobni de minél közelebb a láthatatlan akadóhoz. Egyik feederrel a fárasztások közben kitapasztalt torzsás velem szemben lévő, másikkal pedig a jobb szélét céloztam de fontos különbség volt az előző pecához képest, hogy már a sekélyebb részt dobáltam. Az etetőanyag ugyan az volt, a csalizást viszont már a kezdetektől a pontyokhoz igazítottam. Közben a jókedvet megtörte, hogy horgásztársam otthon hagyta a fél felszerelését, így hazaugrott érte. Sebaj, vágtam magamnak 4 bottartó villát gallyakból (az is otthon maradt) és már repültek is a gilisztával és csemegével csalizott horgok a kiszemelt helyre. Nem telt el 10 perc, már egy 80 dkg körüli kis tükröst fárasztottam, s avattam fel vele az új Cormoran feederemet. Útjára engedtem a kis harcost, majd gyorsan visszadobtam a felszerelést. Lakótársam épp, hogy visszaért, már megint kapásom volt de ezúttal egy szebb, 2,5 kg körüli tőpontyot segítettem partra a másik feederrel. Ez után csend következett, ilyenkor már ösztönösen cserélem a csalit, mert ez rajtam mindig segít. Elővettem egy epres CSL dipet, ebbe mártottam bele a csonti+csemege szendvicset, melynek meg is lett az eredménye. Ismét a Cormoran boton az új kapás, ami az az igazi botvivős volt, utolsó pillanatban kaptam el a bivalyerős de rendkívül könnyű botot. Éreztem, hogy sikerült végre egy darabosabb pontyot akasztani. Már bent is folyamatosan tört volna a torzsák felé, melyet hirtelen befelé irányuló rohamokkal tudatott velem. Felszerelésemmel öröm volt megállítani rohamait, túl nagy igénybevételnek nem tettem ki a gerinces extra heavy pálcát, de az gyönyörűen dolgozott mindvégig. A part előtt még megkísérelt egy-két bravúrt, de nem kerülhette el a sorsát. Egy gyönyörű, 4,5 kilós tőponty pihegett előttünk a matracon, melyet a többi halhoz hasonlóan gyors fertőtlenítés után kíméletesen visszahelyeztem éltető elemébe. Még fogtam ezzel a csalival kettő darab tükröst, utána megint kapásszünet. Visszatértem a giliszta+csemege kombóhoz, amit szintén bedippeltem. Erre perceken belül ráfordult egy szép nyurga, olyan 3 kiló körüli szabványméret. Fárasztása gyors volt, engedte magát a partig vontatni, ott is csak amolyan félvállról vette a védekezést. Biztos elmondták neki, hogy ez a hülye ott a parton minden pontyot visszaenged és nem vett komolyan :) A hosszabbik botomra egy fél óra kapásszünet után újra csonti+csemege került. Mikor a másikat tekertem éppen ki újracsalizásra, hirtelen a spicc bekerült a látómezőmbe. Odakaptam tekintetem és látom, hogy a hosszú bot szinte a felétől görbül és már a fék is ciripel (ami nem nyeletős!). Gyorsan bevágtam és éreztem, hogy megjött a nap hala. Méltóságteljesen vonult jobbra, balra, egy ideig nem is engedte magát közelebb húzni. Ez után lomhán elindult a bal oldali öböl felé, ahonnan kemény húzásokkal visszafordítottam. Felbátorodva ezen jobbra indult lomhán, határozottan, néha a féken is húzott egy-két méternyi zsinórt magának. Aztán, mikor a parttól már csak méterekre volt és fel akartam húzni pipáltatni, elszabadult a pokol. Hirtelen tört befelé, s lopott tőlem legalább 10 méternyi zsinórt, majd folyamatosan akadót keresett a part mentén. Kísérleteit rendre kivédtem, majd egy gyönyörű, 7 kilogrammos tükörpontyot merített nekem "segédem". Gyorsan matracra tettem, megcsodáltam amíg lefújtam a száját fertőtlenítővel, majd 2 közös kép után ment vissza a haverjaihoz :) Érdekes dolog történt, már nem kellett a halaknak a finom csali a következő 20 percben. Több sem kellett, hajszálelőkét kötöttem, melyre egy szem mézes cukk kukorica és egy szem mézes midi hungarocell került. A váltás jót tett, mert a következő 3 órában még 3 darab pontyot sikerült kitessékelnem a 2-2,5 kilós méretből. Ezzel 10 darabbal zártam a napot. Közben társamnak is akadt egy dévére, aminek rendkívüli módon örült! Ilyen az igazi horgász, pozitív :) Nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy azon a napon hány öreg, helyi horgászt pakoltattam össze, akik a folyamatos fogásaim láttán mérgükben hazamentek inkább jobb elfoglaltságot keresni. Pedig a magyarázat egyszerű: én vékony zsinórral, még vékonyabb előkével, 12-es vastag húsú ámde pici horoggal horgásztam, távol, célzottan, jó taktikával és rengeteg hittel. Ez a recept :)

És, hogy mi az a halidéző cigaretta? Volt egyszer, hogy elcsalt a már említett lakótársam a kollegáival egy ivós pecára a Heves megyében található Alatkai tóra. Nem túlzottan dobogtatta meg a szívemet, egy ilyen igazi kis kockató, ahol csak az nem fog halat, aki a szántóföldekre dobál. Meg sem tudom számolni, hány pontyot fogtunk ott rövid időn belül, csupán perceket várva a kapásra rövid előkére kötött egy szem hungarocell golyóval. Már untuk. De, mivel volt benne elméletileg harcsa, ezért gondoltam kitartok éjszaka is, hátha beugrik egy üde színfolt is a monoton, telepített pontyfogások után. Csalihalat fogni nem igazán sikerült, mint kiderült nagyon rég volt kárásztelepítés de persze el annál többet hordtak. Azért barátom horgán fennakadt egy jó 80 dekás, amit gondolta visszadob. Én meg gondoltam, jó lesz csalinak úgyhogy nem volt kérdés a sorsa felől. A többiek persze egyből elkezdtek sablonszövegekkel szúrkálódni: "Mit akarsz fogni, bálnát?" Este 21 óra körül már bent lubickolt a méretes csali a 1,5 méteres bambuszból gyárott felszíni stupeken. 22 óra előtt pár perccel odaszóltam társamnak, hogy nem e szívunk el egy halidéző cigarettát? Jót mosolygott, de persze benne volt. Miután meggyújtottuk rákérdezett, hogy honnan látom majd a kapást? Ugye a nagy csalihal folyamatosan felhúzta volna még a nehéz karikát is, így csak kissé oldalra állítottam a botot a bedobás irányára és csörgőt tettem rá. "Barátom, majd ha a bot leugrik a villáról, akkor kapás van", hangzott a válasz. A cigi felénél járhattunk, mikor nagy csapkodásba kezdett a kárász és mintha egy elhibázott rablás hangja törte volna megy a csendet. Ezen éppen, hogy elméláztam, már ugrott is a bot a villáról és kemény, 2 perces fárasztás végén egy 7,5 kg-s harcsát ragadtam állon. Persze, egyből odasereglett a brigád, mindenki fényképezkedni akart vele. A sors fintora, hogy előtte a félrészeg csapat egész nap azt üvöltözte nagyképűen, hogy majd ők kifogják a szürkét! Erre tessék, csak a rutin nyert :) Na, azóta él a halidéző cigaretta fogalma nálunk és úgy tűnik, működik. Talán, csak mert hiszünk benne.

Görbüljön hát mindenkinek, mindenhol! Remélem, hogy ezzel a kis finomszerelékes kitekintővel kedvet csináltam a feederes horgászathoz mind a ragadozó tilalmak alatti ínséges időkre csakúgy, mint a csalihalfogás egy remek módjára.

A harcsa felépítéséből és az ebből adódó táplálkozási szokásaiból kiindulva a felszíni harcsahorgászat, történjen az élő csalihallal vagy wobblerrel pergetve, egy kiemelt fontosságú módszer halmaz. Ha megnézzük a harcsát, akkor a legszembetűnőbb dolog a testéhez képes hatalmas fej, rajta a nagy, felső állású szájjal, melyben milliónyi visszafelé hajló gerebenfog gondoskodik a táplálék megragadásáról. Az esetek 90%-ban a harcsa száján csak befelé vezet az út. A maradék 10% kivétel az a szerencsés hal, ami megmenekül, ezeken fedezhetünk fel néha hatalmas harapásnyomokat. 4-5 kg-os pontyokon, amurokon is találkozhatunk néha ilyenekkel, amik hűen tükrözik a harcsa agresszivitását. Ennek ellenére, a ragadozó halak közül a méretéhez képest a szűk torka miatt a harcsa tud a legkisebb táplálékot lenyelni. Ennek ellenére mindennek nekimegy, ami a közelében van vagy könnyű prédának véli. Ezt az agresszivitását sok esetben, például pergetésnél gyönyörűen ki tudjuk használni. Ezen tulajdonsága miatt támadja meg hamar az ívási időben a fészek közvetlen közelébe juttatott puhatestű csokrot is, de erről a módszerről nem igazán szeretnék írni, mert a már amúgy is nagyon megcsappant magyarországi halbőségnek nem hiszem, hogy ez a módszer túlzottan jót tenne. Ezért etikai okok miatt már én sem űzöm ezt a műfajt, hiszen mindnyájunk érdeke, hogy nem csak a harcsa, de egyéb halfajok is újra olyan bőséggel úszkáljanak vizeinkben, mint ahogyan arról nagyapáink még mesélni tudnának. De például egy pontosan felderített fekvőhelyet meghorgászva is néha meglepően hamar tudunk kapást kicsikarni, mert a tálcán felkínált eledelt néha még a tapasztalt, öreg harcsák sem tudják elengedni a bajszuk mellett. De térjünk vissza a harcsa felépítése és a felszíni módszerek közötti szoros összefüggésre. Tudjuk tehát, hogy a szájának állásából adódóan általában alulról kapja el áldozatát. A táplálkozása rendkívül hatékony, ugyanis a hatalmas pofájának villámgyors nyitásával vákuumot képez, amivel a nagyobb testű halakat is képes egy szemvillanás alatt beszippantani. Mint minden más ragadozóhal, a harcsa is különösen nagy érdeklődést mutat a felszínen vagy a felszín közelében csobogó csalihalak iránt. Azt, hogy ez nem csak a harcsára igaz, a számtalan harcsázás közben megakasztott nagytestű süllő és csuka is bizonyítja, de láttam már 6 kg-s balint is rajtaveszni bergmann csövön felkínált tenyeres kárászon. Adott tehát a halunk, aminek felszíni rablásait gyakran hallhatjuk, ha az éjszakák egy részét éberen töltjük a vízparton. A mi feladatunk, hogy a csalihalat a megfelelő módszerrel és helyen felkínálva kapásra ingereljük aktív táplálkozási idejében.

Mikor lehetünk eredményesek felszínen harcsára?

Nos, ezt a kérdést két felől lehet megközelíteni. Az egyik az évszakok szerinti, a másik a napszakok szerinti bontás. A harcsát felszínen gyakorlatilag attól kezdve, hogy a tavasszal melegedő vizekben brutális zabálásba kezd egészen késő őszig, mikor is elkezdi a passzív téli időszakát remekül lehet fogni felszínen. Igazából azt is mondhatnám, hogy ezek a módszerek kiemelt fogási esélyt biztosítanak, főleg ha a jó helyeken próbálkozunk. Én azt tapasztaltam, hogy tavasszal a 7-8 fokos vízben már jól fogható. DE, és ezt itt nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy már 4-5 fokos vízben is el szoktam kezdeni a tavaszi harcsázást és rendszerint minden évben halat ad ez az időszak is! A szakirodalom nem véletlen tartja a 8 °C vízhőmérsékletet a harcsa intenzív táplálkozásának kezdetének, de ennél 2-3 fokkal hidegebb vízben is léteznek olyan anomáliák, amik már intenzív táplálkozásra ösztönzik. Ezek mind az időjárással összefüggőek, még nem kívánom részletezni, mert egy külön fejezetet megér. Például kevés itthoni horgász ismerte fel, hogy az eső még a hideg vízben is képes kimozdítani, pedig számtalanszor bebizonyosodott már ez a megfigyelés. No, de egyelőre maradjunk a tavaszi sztenderd értéknél, a 7-8 foknál (hiába nem értek vele egyet 100%-osan)... Ekkor még a gyorsabban melegedő, sekély vizeken kell keresnünk, hiszen a táplálékhalak is ezekre a szakaszokra orientálódnak. Egyébként a vizeket figyelve több olyan jelenség is árulkodik a harcsák táplálkozásának kezdetéről, amiket meg kell tanulnunk meglátni. Ha a vermelőhelyek "pezsdülése" elindul és élet költözik a vízbe, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy a harcsa is elindul lassan préda után nézni, mivel a kondicionális táplálkozás értelmében az ívásra (ameddig már nem sok ideje van hátra) nagyon jó formában és erőben kell lennie! A tavaszi nagy mennyiségű, hirtelen táplálékfelvételének ez a fő oka, mert télen a passzív időszakában meglehetősen ritkán és kevés táplálékot vesz magához. Tulajdonképpen éves táplálékának bő 40%-át ebben a tavaszi időszakban fogyasztja el! Nem véletlen ez a harcsások talán legeredményesebb időszaka. Ilyenkor még nappal is nagyon jól fogható. Ez persze az évek alatt felgyülemlett tapasztalat miatt az év többi időszakára is igaz lehet, ha valaki szándékosan megtanul nappal eredményesen harcsát fogni, de tavasszal határozottan nagyobb aktivitást mutat a harcsa, mint például a nyári kánikulában. Ugyan ez sokszor igaz az őszi, vermelés előtti időszakra is, illetve vannak random időpontok, mikor megmagyarázhatatlan okok miatt hirtelen zabálásba kezdenek nappal is. Ellenben vannak olyan események, például frontváltozások, viharok, amikor is köztudott a harcsák beindulása. Utóbbival szoros összefüggésben áll a felszíni táplálkozása (légnyomás csökkenés)! Minden esetre, ha évszakok szerint akarjuk behatárolni, mikor érdemes harcsára felszínen csalizni, akkor rá kell jöjjünk, hogy a téli vermelési időszakot leszámítva gyakorlatilag mindig. Tavasszal és ősszel nappal is sűrűn elragadja a felszíni szerelékünkön felkínált csalihalakat, míg nyáron az esetek döntő többségében az éjszakák lesznek az eredményesebbek. Ez persze végig igaz, mivel éjszakai életmódot folytat, de az arányok változóak. Ellent mond mindennek, hogy ha például egy bemosott, árnyékos partoldal mellé rögzítjük a spannolós szerelékkel csalihalunkat, gyakran érhet minket nappal is támadás. Aranyszabály nincs, a harcsát kiismerni egy élet is kevés, ezért minél több információt kell szerezni és úgy ülni a vízparton, hogy kiélesedett érzékszerveinkkel még a kapástalan napok alatt is új ismereteket szerezzünk, vonjuk le a következtetéseket és tanuljunk! Gondoljuk át, miért történtek vagy miért nem történtek meg bizonyos dolgok és a következő horgászatunk alkalmával feltétlenül használjuk fel új ismereteinket, mert e végtelen tanulási folyamat közben csak így lehetünk "mesterei" e rejtélyes halunk becserkészésének. Summa summarum: felszínen tehát bármikor eredményesek lehetünk kora tavasztól az első éjszakai fagyok beálltáig, de az éjszakák arányaiban mindig is több kapást fognak adni! Viszont a siker érdekében információra van szükségünk a harcsák táplálkozási területeiről, amit vagy megbízható informátorainktól kaphatunk meg vagy a saját fülünkkel győződünk meg róla. Én ez utóbbit választom általában, így nem kapok téves adatokat... Azt fontosnak tartom még leszögezni, hogy a felszíni módszerek között is vannak eltérések az előke hosszát illetően. Egy keljfeljancsis, óriás antennás úszós vagy spannolós cuccnál akár teljesen víztetőre is állíthatjuk a kishalunkat, hogy annak a háta kint legyen a vízből de akár 20-30 centiméterre is leengedhetjük felszín alá, hogy kicsit több tere legyen. Én ez utóbbit preferálom, mivel így életszerűbben mozog a kishal, főleg támadás előtt. Régi megfigyelés, hogy a kishal érzi, amikor a harcsa közeledik és támadni készül, ilyenkor ideges veretésbe kezd, menekülni próbál. Lehet, hogy sokaknak túlmisztifikáltnak tűnik a harcsázásnak az a része, ahol is a harcsa óvatosságát és tanulékonyságát hangoztatom illetve hangoztatják még sokan mások. De tény, hogy egy öreg, sokszor megakasztott harcsa akár az utolsó pillanatban is elállhat a támadástól. Velem is megesett már, hogy láttam a pörsöt, amikor a harcsa reggel már világosban elindult a bergmann cső felé, de csak ment alatta egy kört és visszafeküdt. Valószínűleg megneszelte a turpisságot és biztonságosabb táplálék után nézett. Ha már a bergmann csöves szereléknél tartunk, itt a kishalat mindenképp a felszín alá tudjuk csak beállítani, legalább is a fekvő verziónál bár én a másikat már minden esetben keljfeljancsinak hívom. Mostanában már 120-150 centis csöveket használok, minimum 60 centis előkékkel de a hosszú csövön 120 centiméteresre állítottam azt, hogy a kishal minél nagyobb területet tudjon bejárni. Ugye, a 150 centis cső plusz a 120 centis előke az egy 270 centiméter sugarú kör, ami átmérőjét tekintve már 5,4 méter. Ez azért fontos, mert egy öreg harcsa később fog gyanút, mivel a kishal a nagy bejárt területen túl a vízrétegekben is 120 centi mélyről egészen fel tud jönni a felszínre, miközben próbál szabadulni a szerelékről. Arra viszont minden esetben figyelni kell, hogy a kishal soha ne tudja az előkét visszaakasztani a főzsinórra! Régen 50 centis csövet használtam 20 centis előkével és rengeteget fogtam vele, de 2013-ban rájöttem, hogy kénytelen vagyok hosszabb csöveket gyártani a tanulékony harcsák becsapására. Néha persze voltak esetek, amikor egymástól 30 méterre volt azonos távolságban egy 120 centis és az 50 centis cső, mégis a rövidebb kellett neki. Ez egy 15 kilós harcsa volt, amit egyszer hallottam rabolni és gondoltam, megfogom. Első éjszaka semmi, második semmi, a harmadikat már csak a becsületem miatt ültem ki és a negyediken sikerült végre megfogni. A rablása miatt nagyobbnak hittem, ezért tartottam ki annyira. A négy éjszaka alatt többször hallottam, mégsem fanyalodott rá 3 napon keresztül a kishalaimra, a végén meg a kevésbé óvatos halakra összeállított cuccot vitte el, szóval van ilyen. De ha Bokor Károly kedvelt módszerét, a víz alá állított stupeket vesszük alapul, ez nem is csoda. Az Ő szerkóján gyakorlatilag egy éppen talán 40 centis körben mozog a kishal, mégis eredményes. Főleg azokon a helyeken szerettem én is használni, ahol a sok part menti természetes akadály miatt egy hosszú cső könnyen felakadhat. Ma már ilyen helyeken túlnyomó részt inkább spannolós technikával horgászom, ha van rá lehetőség. Egy kicsit hosszúra nyúlt a bevezető, rengeteg az átadandó információ, de most ezt lezárnám és akkor a már meg-megemlített módszerek után nézzük át a felszíni szerelékeket a teljesség igényével.

Bergmann csöves (egyszerű, de nagyszerű)

Aki még nem jártas a harcsázásban, de elkezd a google keresővel böngészni a témában, az szinte ezer százalék, hogy elsők közt ezzel a szerelékkel találja szembe magát. Ennek oka az egyszerűsége és az a tény, hogy megfelelő helyen és stratégiával a legnagyobb harcsákat is horogra lehet csalni vele. Ezen túl rengeteg kisebb példány is rajtaveszik, az én negatív rekordom egy alig 40 dekás példány, ami 30 dekás (!) kárászra csapott oda és éppen a jobb oldali bajuszának tövében akadt meg a hármas horog egyik ága. Elsőként szeretném leszögezni, hogy én nem bízok a gyári csövekben, minden esetben magam készítem el őket. Rendkívül olcsó alapanyagokra van szükség hozzá. A standard változathoz mindössze egy barkácsáruházban beszerezhető bergmann csőre van szükség, amit villamos vezetékek behúzásához használnak az építőiparban. A két végét le kell zárni, ezt én lábazati hungarocellel szoktam megoldani. Vágok jó 5-10 centi hosszú darabot, amit lefaragok hosszában olyan módon, hogy éppen bele tudjam tuszkolni a cső két végébe. Ez már magában is stabilan áll és teljesen lezárja a csövet, de pluszban rá szoktam folyatni egy kis ömlenyragasztót. Ízléstől függően azt is meg lehet csinálni, hogy a cső két végére ráhúzunk egy-egy nagyobb (kb. 100-150 grammos) úszót, melybe olyan átmérőjű furatot csinálunk előzőleg, hogy azt a csőre tudjuk húzni. Ekkor érdemes előtte a felületet cérnázni és ömlenyragasztózni, mely száradás után biztosan fogja tartani az úszótesteket. Előtte minden esetben már fel kell helyezni a zsinórvezetőt! Egyébként én azt tapasztaltam, hogy ez a két úszótest elhagyható, ezek nélkül is van akkor felhajtóereje a csőnek, hogy a nagyon nagy csalihalakat is megtartsák a felszínen. A következő dolog, amire szükségünk van az 3-4 darab zsinórvezető, ami akár szétdarabolt gubancgátló csőből is készíthető. Ezeket én szintén cérnázom, majd ragasztom, végül szigetelőszalaggal körbetekerem párszor őket, mielőtt még az ömlenyragasztó megszilárdulna. Egyébként az is remek megoldás, ha csak magát a két végén lezárt csövet hordjuk magunkkal, majd a szigetelőszalaggal pár helyen ráragasztjuk a főzsinórt, mert nem szükséges, hogy a cső csússzon a főzsinóron. Ebben az esetben és a ragasztott, fix zsinórvezetőkkel ellátott csőnél is szükségünk lesz forgókapocsra. Utóbbinál a legegyszerűbb, ha vastag monofilból készítünk egy előkét, ami a csőnél legalább 20-30 centivel rövidebb és a cső zsinórozásához pedig egy magas szakítószilárdságú fonottat használunk. A cső két végén erős forgókat kötünk erre a fonott zsinórra és egyik végébe akasztjuk az előkét, másik végén lévő forgóba pedig a főzsinórt kötjük. A másik verziónál nyilván elég egy forgó, amibe a főzsinórt és az előkét is kötjük, miután a főzsinórt felragasztgattuk pár helyen a csőre. Én mindig előre elkészítem a csövet a zsinórvezetőkkel és bezsinórozva, előkével szállítom. Egyrészt a parton nincs vele munka, másrészt amikor nem horgászhatok, mindig barkácsolok, hogy legalább annyi közöm legyen a horgászathoz :) A cső bejuttatására én 4 dolgot próbáltam és alkalmaztam sikerrel. A legegyszerűbb az volt, mikor közelre kellett dobni, ilyenkor vagy behajítottam az egészet hagyományos bedobással vagy a kezembe fogtam a csövet, a bottal belendítettem az ólmot, majd vízre raktam a csövet és az ólom fölé húztam (ez tényleg csak nagyon rövid távolságoknál működik...). A dobásnál vigyázni kell, nehogy leszakadjon a kishal illetve az ólom súlyát is jól kell megválasztani, mert előfordulhat, hogy a csali repül a csővel világgá az ólom meg 20 méterrel előtte esik a vízbe, ahova vissza kell húznunk majd a szereléket. Én, mikor a szükség nagy úr volt így 40 méterre is eldobtam gond nélkül, vigyázva a kishalra is. Ha viszont nagyobb távokat akartam meghorgászni, akkor legtöbbször a két botos behúzást alkalmaztam vagy ha volt csónak, éltem a lehetőséggel és behordtam. A két botos behúzás pofon egyszerű dolog és hál' Istennek videóanyag is van róla (lentebb), ezért feleslegesnek tartom tüzetesen leírni. Létezik még olyan opció, amikor etetőhajóval hordják be a csöves szereléket, illetve van egy 3 botos behúzó technika is, amit "cukros behúzásnak" neveznek de még soha nem próbáltam. A videó szintén lentebb található róla. Régi horgásztársam kipróbálta cukorral, de az mindig kettéroppant neki így kitalált rá valami alternatívát, de nem volt szerencsém látni még, mert a fővárosba költözés elválasztotta horgászútjainkat sajnos. Viszont az vitathatatlan, hogy a "cukros" módszer fogósabb lehet olyan tavakon, ahol nagyon sokan használnak csöveket és a harcsák már kiismerték azokat. Velem is megesett 2 éve, hogy nem ették a csöveken felkínált csalikat az akkori horgásztavamon Békés megyében, így csináltam egyet bambuszból, ami hosszabb volt, mint az addig használt bergmann csövek és a két végén egészen kicsi hungarocell gömbök adták a plusz felhajtóerőt. Első próbára egy 6 kilós harcsa ette meg a rajta felkínált csalit és azóta is ha egy kisebb területre juttatok be két csöves szereléket, akkor ezt többször viszi el a harcsa, mint a sima bergmannt. Az okát sejtem, de nagyon nem szeretnék belemenni, mert a harcsa érzékszervei és tanulékonysága majd egy külön fejezet témája lesz.

Behúzás cukorral

"Keljfeljancsi

Annyiban tér el az előbb említett szereléktől, hogy itt a cső nem a vízen fekszik, hanem kb. 30-45°-os szögben (tetszés szerint) áll ki a vízből oly módon, hogy kb. az 1/3 részénél van egy felhajtótest. Ez azt a célt szolgálja, hogy a zsinórt túlfeszítve a cső ne merüljön el, hanem először csak a rövidebb alsó 1/3-a merüljön, így megbillenjen. A felső 2/3 rész és a felhajtótest fele a víz felett lesz, így az előke hosszát optimálisan beállítva elérhetjük, hogy a kishal egészen a víz tetején vagy az alatt pár centivel csapkodva csalogassa a harcsákat. Vízbe juttatásának módjai ugyanazok, mint a bergmann csöves szereléké. Itt azért megemlíteném, hogy az optimális alapanyaga a csőnek nem feltétlen a bergmann cső, én jobban preferálom a régi, vékony üvegbotokat vagy karboncsöveket. Az enyém egy üvegszálas pickerbotból készült, amivel 2 éves koromban elkezdtem horgászni tanulni. Rettenetesen vékony, hajlékony és erős anyag, így tökéletesen helytáll bármilyen körülmények között. A keljfeljancsit ugyanúgy kell szerelni, mint a csöves szereléket, így erről sem kívánok többet írni. Két vége lezár, zsinórvezetők felragaszt (arra vigyázzunk, hogy a felhajtótestet úgy fúrjuk meg, hogy az egyik zsinórvezetőnek benne kell futnia, így annak is át kell férnie, mikor a ragasztásnál felhúzzuk a csőre).

Bergmanncsöves (bambuszból) és keljfeljancsis szerelékeim:

És a bejuttatásukhoz használt, általam készített behúzó ólom:
(A végleges verziónál az ólom is rögzítve van, hogy ne pöröghessen körbe véletlen sem, a képen lévő ólom készítés alatt áll, az utolsó 2 munkafolyamat előtt. Videókat később készítek az ólom és egyéb szerelékek elkészítéséről)

Óriás antennás úszó

Nos, ezt Koós Ferenc olyan gyönyörűen bemutatta az elkészítéstől kezdve a használaton át a Harcsázás Rejtelmei című filmjében, hogy itt kivételesen tényleg nem tudok semmi új információt közölni a látottakhoz képest. Tehát, nemes egyszerűséggel tessék a lenti videót (és a film többi részét) végignézni és megfogadni az instrukciókat. Ebben a részben az elejétől konkrétan az úszó megépítése is részletesen be van mutatva így erről sem kívánok nagy okosságokat megfogalmazni.

Spannolós

A leghatékonyabb felszíni módszer mind közül, köszönhetően annak, hogy a víz alatt gyakorlatilag nincs szerelék, csak a kishal és benne a két horog. A szerelék többi része a víz felett helyezkedik el, kifeszített állapotban. Találnunk kell egy tereptárgyat vagy ha nincs, magunk is kihelyezhetünk egyet egy rúd vagy bója behelyezésével, amihez majd a szakadózsinórt kötjük. Azért itt megjegyezném, hogy ha több kapásunk van, akkor jó, ha a szakadózsinór elé először egy vastagabb zsinórt kötünk, aminek a végén felhajtótest van. Így ha kapásunk van és elszakad a zsinór, könnyebben megtalálhatjuk az újbóli kikötésnél. Léteznek már külön erre a célra kifejlesztett clip-ek is a harcsás márkák kínálatában. A szakadózsinórt belekötjük a forgóba, amivel az előke és a főzsinór van összekapcsolva. Az előkén semmi egyéb nem szerepel, mint a két horog, melyek közül az egyiket a kishal hátába, másikat a hasi vagy a mellúszója tövébe tűzünk, esetleg hagyjuk lógni alatta. A főzsinór ennél a módszernél, mivel a csavarodás esélye gyakorlatilag nulla jobb, ha fonott zsinór, mert ezen természetesebben mozoghat kishalunk. Én nem vagyok a híve annak, hogy addig feszítsük a zsinórt, míg a kishal háta ki nem látszik a vízből. Így rendellenesen kicsi helyen mozog, a harcsák gyanút foghatnak. Egy jó 20-30 centire is le lehet engedni, mivel körbe-körbe fog úszkálni, szinte folyamatosan a víztetőn pocskol így is. Hál' Istennek erről a módszerről van egy magyar nyelvű videó, tehát nem is szaporítanám a szót, szavak helyett beszéljenek a tettek Ferenczi Csaba előadásában (a videó elején U-Poset készít, de a horgászat spannolós módszerrel történik):

Úsztatós

Egy nagyon egyszerű, alap úszós módszer az úsztatós harcsázás. A szerelék ugyan az, mint bármely más úszós módszernél: ütköző, úszó, átfúrt testű ólom, forgó vagy szelepgumi ötköző (ha nem akarunk előkét kötni), majd a szerelék végén a horgunk. Csupán annyiban különbözik a csukára és süllőre alkalmazottól, hogy itt nagyobb felhajtóerejű úszókat és nehezebb ólmokat használunk a csalihal mérete miatt. Illetve nem feltétlen, hiszen ha egy nadálycsokrot akarunk felkínálni felszín közelében, oda a maximum 20 grammos úszó is elégségesnek bizonyul. Úsztatós szerelékkel általában a harcsa táplálkozási helyein lehetünk sikeresek. Ezt a területet legkönnyebben megfigyelések útján, biztos harcsajeleket látva és rablásokat hallva tudjuk behatárolni. Küszíváson is gyakran fogós az úsztatós szereléken felkínált csali. Nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik, hiszen a szerelék könnyű, ez által a kishal mozgás természetes. A fenék és a csali között nincsen sem zsinór, sem ólom így a rafinált harcsák sem fognak gyanút idő előtt. Tavasszal gyakran eredményes a reggeli, illetve nappali melegebb órákban, mert ekkor a harcsák még gyakran táplálkoznak ebben a napszakban is. A táplálékhalak is ilyenkor élénkülnek meg, mert ekkor még előfordulhatnak 0 fok körüli éjszakák, amik negatívan befolyásolják aktivitásukat. Viszont nappal a táplálékhalakkal együtt a harcsa is elindul, hogy megszedje belőlük a vámot. Tavasszal egyébként is a hal a fő tápláléka. Világosban egyszerű a dolgunk a kapást illetően, éjszaka viszont világítópatront kell használnunk. Érdemes kicsit kivárni bevágás előtt. Nem úgy, mint a csukánál! Csupán pár másodpercről van szó, miután az úszó határozottan eltűnt vagy elindult oldalirányba. Előbbi a gyakoribb jelenség, mivel általában a megszerzett táplálékkal lefele indul. Élő csalihalnál egyetlen dologra nagyon vigyázni kell, hogy könnyedén csinál a körkörös mozgásával gubancot! Oda kell figyelni, hogy a zsinórt ne szedje össze a kishal. Mivel úsztatni fonott zsinórral érdemes, lebegő tulajdonsága miatt, így elég kellemetlen meglepetéseket tud okozni a több méteres gubancokkal szeretett csalihalunk. Ha felénk jön, kicsit vissza kell szedni a zsinórból, viszont ellenkező esetben engedhetjük is. Főleg, ha a terület, amit meg akarunk horgászni távolabb van és ő pont arra igyekszik. Ez a technika jól használható hátszélben vagy sodrásban. Előnye a nagy dobásokkal szemben, hogy a csalihal nem szakad le. Nyilván ha puhatestűt használunk, ez a rizikófaktor megszűnik. Ennél a csalinál viszont előfordul, hogy a harcsa csak a lógó részt kapja el, velem gyakran történt ilyen még nagyobb testű halaknál is. Bár, azért kishallal csalizva sem ismeretlen a jelenség, ezért is kell kivárni kapás után egy kicsit. Főleg, ha lerántásokkal kezdődik, amit általában kisebb harcsák okoznak. Ezzel kapcsolatban gyakori megfigyelés, hogy ha egy helyen fogunk belőlük egyet, ott jönni fog még legalább 1-2 darab. Ezzel kapcsolatban van egy személyes tapasztalatom is. Pörsöket véltem felfedezni és bár láttam, hogy csak 2-3 kilós harcsák lehetnek az elkövetők, a kapástalan éjszaka után gondoltam rápróbálok. Az első harcsára nem kellett sokat várni, az ólom nélküli könnyű úsztatóson felkínált gilisztacsokrot 5 percen belül elvitte. Ez után 1 órán belül további 3 darabot fogtam, 2 rontott kapás mellett. Jó szórakozást nyújtott, bár a kisharcsák fogása általában nem kelti fel érdeklődésem és nem is szívesen zaklatom őket azóta. Akkor még fiatalabb voltam, most már máshogy látok mindent. Mindig is tiszteltem, szerettem a természet lakóit, de ez az érzés az évek során csak tudatosabbá vált, erősebb lett. Ezzel a gondolattal zárnám a felszíni szerelékek bemutatását, folytatás hamarosan. Addig is, görbüljön de ne törjön!

Fogós, tartós és gyakran használt módszer a Koós filmekből csak előkés csúszóúszóként ismert "T" alakú végszerelék, ami a kishalat a főzsinórtól és a fenéktől hivatott eltartani előre beállított magasságban. Egy kisebb időráfordítással, olcsón előállítható. A bolti verziót semmiből sem preferálom, én jobb szeretem, ha magam rakok össze valamit és ezt ajánlom mindenkinek, akinek csak lehetősége van rá. Az imént említett verzió elkészítéséről íme egy írás és egy videó (7:24-től), ezt nem is kívánom részletesebben kifejteni, hiszen már előttem megtették. És íme az általam készített és használt csúszó úszók illetve a következőkben részletezett "könnyített eltartós":

Sokan viszont nem akarnak ennyit bíbelődni ezzel a szerelékkel vagy szimplán nem találják megfelelőnek és könnyebb, finomabb alternatíva után néznek. Erre találtam én ki egy "L" alakú, általam könnyített eltartósnak becézett szereléket, amit sokkal kisebb időráfordítással, kevesebb alapanyagból lehet előállítani. Elsősorban puhatestű csalihoz használtam, de kishallal is remekül működött és harcsát is fogott. De a puhatestű csalival sokszor a kapástalan időszakokban is csodát művelt, rengeteg harcsát fogtam vele és sok volt, ami a lógó giliszták miatt nem akadt meg de a kapások ereje jobb harcsákra engedett következtetni. Nagy vonalakban leírom a szerelék elkészítését de készítettem egy ábrát is (igényesen, Paintben), hogy száz százalékosan érthető legyen az instrukció. A szerelék lelke egy hosszú gubancgátlócső, én általában etetőkosarakét szoktam kihúzni. A leghosszabbak tökéletesen megfelelnek. Ezt olyan 75-20 vagy 80-20 arányban melegítéssel meghajlítom. A melegítés azért fontos, mert ha csak betörjük a csövet, az elveszti ellipszis keresztmetszetét a hajlításnál és a zsinór elakad átfűzésnél. 90 fokban kell meghajlítani. Itt a belső és a külső ívet is egy-egy küllődarabbal kell merevíteni. A belső íven lévő küllődarab két végén kell egy-egy 45°-s, 5-10 mm hosszú hajtást csinálni, míg a külső íven lévő küllődarabot nemes egyszerűséggel a felénél 90°-ban kell hajlítani. Utóbbira a hajtásnál érdemes egy forgót vagy kapcsot akasztani, amibe később az ólomelőkét tudjuk rögzíteni. Ha ezek megvannak, cérnázással és ragasztással kell a küllődarabokat rögzíteni. Természetesen bármilyen merev fém megteszi, de a bicikliküllő olcsó, könnyen beszerezhető és tökéletes megoldás. Én még a végén a gubancgátló két végét szoktam melegítéssel lágyítani, majd fújkálva és kihűlés előtt ujjal nyomogatva simítani, nehogy véletlen maradjon éles felület, ami sértheti a főzsinórt. Ezzel kész is a szerelékünk, már csak annyi a dolgunk, hogy a főzsinórra húzzunk egy legalább 50 grammos (ez bőven megteszi) úszót, amit elég felül ütköztetni. Ez a szereléket hivatott függőlegesen tartani. (Az úszónak egyáltalán nem kell kapásjelző szerepet betölteni, azt egy karika vagy a botspiccre erősített csörgő is elvégzi, nyugodtan el lehet süllyeszteni főleg, ha a mély víz is indokolja bár én 1,5 méteres vízen se úszóról nézem a kapást). Majd a főzsinórt bevezetjük az eltartóba a rövidebb szárán át, a hosszún pedig kihúzzuk. Ez után a legegyszerűbb, ha szelepgumin kétszer átbújtatjuk a zsinórt, majd felkötjük a horgot és az előkehossz beállítása után a szelepgumira rászorítjuk a zsinórt, így ütköztetjük. Az előke nem érhet vissza a főzsinórhoz kifeszített állapotban! Ha valaki élőhallal horgászik, érdemesebb a szelepgumi helyett forgót beiktatni és erre vastag monofilból kötni az előkét a csavarodás veszélyét teljesen kizárva! Fontos, hogy a rövidebb szár fölé is tegyünk ütközőt, ami maximum 15-20 centire legyen kifeszített állapotban a rövidebb szár teteje felett. Ez azért fontos, mert nálam sokszor előfordult, hogy dobásnál a nehéz csali kihúzta a zsinórt hosszan az eltartóból és ez által az vissza tudott vízbe érés előtt csavarodni a főzsinórra vagy az ólomelőkére. Ha ezzel is megvagyunk, már csak egy ólmot kell felkötnünk 0.30-0.50 mm átmérőjű monofilra, majd csatlakoztatni az eltartó forgójához oly' módon, hogy az a csalit 20-30 cm-el a fenék felett tartsa. Az ólom súlya nálam puhatestűnél 100 gramm, de élő csalihalnál akár 200 gramm is lehet.

Továbbá szintén régi találmány és boltokban is kapható (itt szintén ajánlom azért az otthoni elkészítést) változat a kindertojás testű csúszóúszó (a videón bemutatják a felszín alá állított és a segédúszós, fenék közeli szereléket is), amit Bokor Károly is bemutatott és rengeteg írása jelent meg róla, mint sikeres módszer. Ő (és én is egyébként) úgy használja legeredményesebben, hogy egészen a felszín alá állítja be, így nem kell segédúszó csak az ólom, amit egy forgóra köt ólomelőkével. A kishal így végig a felszínen veret és a főzsinórra sem tud feltekeredni. Igaz, csak kis területet jár be de ennek pont akadós, part széli helyeken van jelentősége, ahol a bergmanncső esetleg könnyen felakadhat, miközben a kishal járatja. Én ehelyett már régóta a szakítózsinóros spannolós módszert használom, de ennek is vitathatatlan az eredményessége. Bokor Károly ajánlása már amúgy is egy életbiztosítás :)

A felszíni módszert nádasok szélein, bemosott, gyökeres vagy fás-bokros partoldalak közvetlen közelében illetve akadók mellett érdemes használni. A klasszikus csúszóúszót szintén akadók, fekvőhelyek, törések illetve nyílt vízi táplálkozási helyeken érdemes bevetni. Az általam "kifejlesztett" eltartóst pedig leginkább fészkek közvetlen közelében, nádasok előtti 1-2 méteres területen és olyan helyeken használtam sikerrel, amik a part közelében helyezkedtek el de harcsák jeleinek egyértelmű nyomait véltem felfedezni, akár nappal is! Nyílt vízre vakon bedobva általában nem volt fogós.

Sokat gondolkoztam, hogy érdemes e olyan fogásokról beszélni, amik képi és videó dokumentálás hiányában akár a "messziről jött ember azt mond, amit akar" kategóriába is eshetnének. Persze nem esnek, mivel megtörténtek és ráadásul óriási halak sem szerepelnek bennük. Ennek oka, hogy otthon (Békés megye, Újkígyós) leginkább egy Bánya-tónak elkeresztelt gazdátlan vad vízen horgásztam. Akkor jöttem rá, hogy van benne harcsa, mikor már kb. az ötödik történetet hallottam, miszerint éjszaka halszeletes törpeharcsázás (így lehetett itt anno nagy törpéket fogni) közben beakadt egy csuka (szerintük) és szakított vagy bement az akadóba. Mint később kiderült jól sejtettem, hogy nem csuka volt az. Az első megfogott harcsám után több öreg is mondta, hogy 50-60 éve is volt már ott harcsa, csak akkor lápos-mocsaras volt a tó. Utána a partját feltöltötték, ezzel kb. felére csökkent a területe és eltűntek a helyenként 8-9 méteres mélységek is (homokbányászatot folytattak itt réges-régen). A tó rendkívül vadregényes, óriási nádasok, sások, nádszigetek tarkítják. Az első részben még egy hosszúkás kis sziget is elterül a hatalmas, negyed tavat beterítő nádas mellett egy keskeny folyosót hagyva a sziget és a nádas között. Itt a szélvédettség miatt általában csendes a vízfelület, a fenék viszont szinte tömve van nádsípokkal, csak pár négyzetméteren tiszta és homokos. A szigeten négy darab fűzfa található, mely a harcsáknak kiváló búvó és ívóhelyet biztosít gyökérzetével. Ezek belelógnak a vízbe, de a talaj málós anyagából adódóan a harcsák rendkívül mélyen be is fúrták magukat alájuk.A nádas alá is sok helyen üreget fürödtek. Volt, amelyikből évről-évre fogtam harcsát. A számuk volt talán, ami leginkább meglepett. Én az alatt az 5-6 év alatt, amit ott horgászattal töltöttem évente 25-30 harcsát fogtam júniustól szeptemberig. Akkor még nem foglalkoztam fészekhorgászattal ívási időben és októbertől már szintén nem harcsáztam. A kora tavaszt is kihagytam, mert ekkor általában még inkább apámmal tartottam pontyozni, süllőzni és csukázni. Hiába, magamtól tanultam én a harcsázást, senki nem volt, akitől információkat gyűjthettem volna. Mire a Koós féle DVD-k megjelentek, már gyakorlatilag csak megerősíteni tudtak az azokban elhangzottak, hogy a tapasztalataim és az évek alatt megszerzett tudásom helytálló. Nem volt egyszerű tanulópálya. Azért sem, mert sokszor akasztottak az előbb említett halszeletes törpézés közben jobb harcsákat, néha a tó legjobbjait is. Rengetegszer megszúrták őket, persze elmenekültek de ők is tapasztaltabbak, óvatosabbak lettek. Talán ezért is lehet, hogy az 5 kapitális harcsából, amiket kifigyeltem csak hármat sikerült kapásra bírni. A sors fintora, hogy az egyik lankadt figyelmem miatt (na jó, marhára elaludtam és a harcsa teljesen behúzta a bergmann csövem a sziget alá), míg a másik egy rosszul megkötött vendéghorog által lépett meg... Bevittem egy kis lélekvesztő csónakkal a bójás cuccot a nádfal elé, ahol mindig hallottam a rablásait és hajnal 2 után jött a kapás. A felállított botot szinte kitépte a tartóból, bevágás után viszont csak egy pattanást éreztem. Mint utóbb kiderült, akkor engedhetett el a kötés, szakállas hiba... A harmadik még talán ennél is idegesítőbb szituáció volt. Felfigyeltem rá, hogy nappal rengeteget jár táplálék után. Mivel ilyenkor folyamatos pörsök mutatták, hogy a fenéken járkál és valószínűleg puhatestűek után kutat, egy jó nagy csokor gilisztát kínáltam fel neki eltartós emelt fenekezőn. A kapása reggel 10 felé következett be a rekkenő hőségben egy tavaly augusztusi napon. Három lassú egymást követő emeléssel ragasztotta a karikát a bothoz. Ahogy sejtettem a fészke a lábam alatt volt (addigra már ezt is kifigyeltem). Ezt mi sem mutatta jobban, mint, hogy bevágás után azonnal berohant a lábam elé a part alá. Agresszív fárasztási szokásomhoz méltóan ráfogtam a dobra és karikába hajlott bottal tartottam a halat, ami a fejét próbálta befele nyomni az üregébe és a farkával közben folyamatosan csapkodott. A víz kb. 1,5 méter volt akkor, ebből lehet saccolni a hal hosszára. Gondoltam, az akadással nem lehet gond, ezért keményen bántam vele. Ezt a mutatványt körülbelül 1 percig csinálhatta folyamatosan, majd kivágódott a szerelék a vízből, horog nélkül. Mondom ilyen nincs, ez a fonott nem szakadhatott el. Hát nem is, mert jobban megvizsgálva látszódott, hogy a kötés még mindig ott volt, csak lecsúszott a horogról. Akkor még Palomar-csomóval kötöttem a füles horgaimat néha, ami szépen lecsúszott a fülről, ami nem volt rendesen visszahajtva a horogszárra... Jó lecke volt. Minden esetre, remélem a sors egyszer már végre elkezd a kezemre játszani, miután ennyiszer megtréfált. Vagyis, megtréfáltam magam, mivel mindhárom önhibából volt. :) A másodikat azért megnéztem volna, mert az a harcsa speciális eset. Egy kis nádsziget alatt fekszik és ahogy dúrja ki magának az üreget, évről-évre kifordít belőle kisebb-nagyobb darabokat, amiket a víz kivet valahol a partszélbe majd ott gyökeret fog és újra nád sarjad belőle. Ezek alá néha-néha harcsa is befekszik. Emiatt az agresszív tereprendező szokása miatt ezt a halat én csak Buldózernek hívom és a hátrahagyott jeleiből saccolva 60 kiló felettinek saccoltam már 2 éve is. Volt még egy elég érdekes esetem. A sziget-nád közt él a tó szerintem legnagyobb harcsája. A nádas alatt van egy nagyon mély, nagyon nagy és nagyon határozott esésű gödre kifürödve. Egészen mélyen benyúlik a nádas alá, egy jó 3-4 méter hosszan jó mélyen be is van dőlve az elhalt nád a vízbe, ez valószínűleg az ő munkájának eredménye. Ritkán jár ki messzire erről a kényelmes helyről, hiszen itt tápláléka is akad bőven. Amikor még is, akkor általában egy óriási pörs jelzi útját, ahogy visszatér a szállására. Ez néha nagyon hosszú, egészen a nádas másik feléről is indulhat akár, nem semmi látványt nyújtva ha épp elkapja az ember. A másik jellegzetessége ennek a halnak, hogy imádja a vadkacsát, évente 5-6 darabot rendszeresen láttuk, ahogyan elragad de biztosan volt még ezen kívül bőven kacsavadászaton. 3 éve éjszaka rám is hozta ezzel a frászt rendesen ráadásul egymás után kétszer is egy héten belül. Az első esetnél már majdnem lehunytam a szemem az unalomtól, mikor is a parttól 2 méterre úszó anyakacsát kapott el. Nem kellett kávé, hogy magamhoz térjek, mert a szívem majd' kiugrott a helyéről és amilyen izgalomba jöttem, még tán fel is szúrtam volna a horogra csalinak. Rá 3-4 napra keljfeljancsival a felszínen kínáltam fel egy jó 50 dekás kárászt. Csapkodott becsülettel, vártam is rá a nagy halat. Este 11 óra után az általam jól ismert kacsacsalád úszkált éppen a csalimtól alig egy méterre, amikor a holdfényben mellettem horgászó idősebb horgásztársammal megláttuk, amint hatalmas tolóhullám indul a szerelékem felé. Öreg barátom már felállt a székéből, mert biztosra vette velem együtt, hogy most meglesz. De nem, mert odavert az egyik fiatal kacsának, amivel tele is rakta a gyomrát, mert azután egész éjszaka nem láttam nyomát. A pulzusom szerintem bőven átlépte az egészséges tartományt, hát még amikor nyugtáztam, hogy mi is történt. Pedig de gyönyörű volt látni, ahogyan beindul a felszín alatt és hatalmas robajjal elkapja szegény fiatal szárnyast. No, de a sikertelen óriásvadászatok ellenére rengeteg győztes kimenetelű csatát vívtam a nagybajszúakkal. Ezek zöme 4-8 kg közötti volt. Ezen kívül horogra akadt egy 10,5 kg-s, egy 14 kg-s és sok 3 kg körüli harcsa. Meg persze néha-néha megleptek a rendkívül kis példányok is, amik szinte hihetetlen, hogy bevették a hatalmas kampókat. Hál' Istennek van szaporulat bőven és vigyázok is rá, hogy legyen. Ez sajnos más kapzsi horgászok esetében nem így van, de egy senki taván nincsenek szabályok. Lássunk hát pár visszaemlékezést a megfogott halakból.

Az első

Ahogy már említettem, rengeteg történetet hallottam az éjszaka meglépett halszeletes "csukákról". Addig-addig filóztam és elemeztem az eseteket (akasztás helye, ideje, hal védekezése az elbeszélések szerint), hogy biztos lettem benne, a tó tele van harcsákkal. Szerencsére, ezt a többi horgász még csak nem is sejtette. Egyik éjszaka elhatároztam, hogy barátom egyik akadóba menekült "csukája" akasztási helyszíne előtt verek tábort és felkínálok sima csúszóólmos fenekezőn egy nagy méretű vöröst. Éjfél fele elnyomott az álom, addig nem hallottam a karikára erősített csörgőm jajveszékelését, gondoltam ez az éjszaka eseménytelen lesz. Ekkor még tapasztalatlan voltam, a botot sem kötöttem ki. Egy "V" alakú ágason hevert, ahogyan az süllőzés közben szokás. Reggel a sátorból kimászván érdekes látvány fogadott. A bot a helyén volt, de a karika kb. 2-3 centire a bottesttől hevert, néha-néha pedig kispannolta valaki majd újra visszaengedte 2-3 centire. Nem számítottam igazából halra, fogalmam sem volt mi lehet ez. Azért megemeltem a botot és az meglepetésemre ellenállásba ütközött. Egy nádsziget kellős közepébe húzta valami a szerelékemet. Nem aggódtam, a 60-as fonott magabiztosságra adott okot és a szerelés többi része is kifejezetten harcsára volt tervezve. Elmentem oldalirányba, mivel ez egy kis öbölszerű sarka volt a tónak, mivel a harcsa nem szemből húzta be a cuccot, hanem tett egy félkört a sziget körül és úgy ágyazódott be a sziget sűrűjébe. Szembe kellett hát álljak vele. Beleemeltem egy hatalmasat és meglepetésemre egy nagy burvánnyal mutatta meg magát a hal a sziget kellős közepén. Annyira feltekeredett, hogy egyszerűen képtelen voltam kihúzni. Állóháborúvá nemesedett a harc, bár láttam, hogy a harcsa nem kapitális. Átmentem a túlpartra, hátha onnan ki tudom tépni ha más nem, a nádas egy részével együtt. A tervem bevált. Betámasztottam ágyékomhoz a botot, ráfogtam az orsóra és egy hatalmas emelést követően szinte kipattant a hal a nádból. Kifelé nem igazán védekezett, hagyta magát a vontató erőnek. Erejét már rég kitombolta, tűrte a sorsát. Mérlegelés után a hal 5,6 kg volt én pedig olyan boldog, mintha legalább egy 40 kilóst fogtam volna. Első célzott harcsázásomat siker koronázta, ezzel el is dőlt a sorsom, mert ez a siker a mai napig még akkor is kitartásra ösztönöz, mikor hetekig kapás nélkül ülök mindent elkövetve a harcsákat kergetve. Fanatikus lettem, azt hiszem. Egyébként az eset után pár nappal egy hellyel arrébb ültem le, ekkor már célzottan harcsára készített csúszóúszós szerelékkel egy tenyeres kárásszal csalizva. Este 11 óra előtt pár perccel partra húztam egy 3,5 kg-s harcsát.

A jégeső ajándéka

Mire ez az eset történt már legalább 5-6 db 3-5 kiló közötti harcsát fogtam a tó különböző pontjain. Ezeket azért nem említem, mert túl hosszúra nyúlna a bejegyzés és különösebb izgalommal nem szolgáltak. Meleg, csendes nyári éjszakákon fogtam őket hol bergmanncsővel, hol csúszóúszós szerelékkel. A sikerek láttán ekkora már többen harcsáztak, több-kevesebb sikerrel a továbbra is nevetséges szerelékeknek köszönhetően... Egyik barátom azért kiszedett egy 8 kiló körülit. Velem tartott az ominózus éjszakán. Felhívtam figyelmét a felhők alapján várható hatalmas viharra, de nem szegte kedvét, vígan társult hozzám. Este 8 óra körül kezdett tombolni a szél, ekkor már tudtam, hogy nem ússzuk meg egy sima esővel a fehér, gomolygó felhők jégesőre figyelmeztettek. Bevonultunk a sátorba, az én botjaim a tó túloldalán voltak jó 200 méternyi gyaloglásra, a karikákon csengők. Gondoltam, akkora vihar nem lehet, hogy ne halljam meg őket. Tévedtem. Este 11-re olyan tomboló vihar kerekedett, amit már rég láttunk. Orkán erejű szél tépte a sátrat, mint egy megvadult csataló és a jégeső is próbára tette sátrunkat. Állta a sarat, mi viszont a monoton egyhangúságban éjfélre elszenderültünk. Reggel csodás napsütésre ébredtünk, az éjszakai felhőknek csak foszlányai emlékeztettek a pár órája még javában tartó ítéletidőre. Barátom szerelékei pontosan ugyan úgy álltak, mint amikor bedobta őket. Nem siettem hát az enyémekhez, gondolván azok se keltették fel senki figyelmét. Az egyik botom egy sima fenekező készség volt, rajta egy hatalmas naphal a vélt harcsafészek előtt felkínálva a másikon egy tenyeres kárász veretett az óriás antennás úszós szereléken. Mikor odaértem, hirtelen megfagyott bennem a vér. A fenekezős bot a földön, a zsinór feszesen a fészek közepébe mutat. A pányva, amivel a botot kikötöttem olyan feszes volt, hogy egy jobb gitáros játszani kezdhetett volna rajta. Az órás antennás szerelékkel bevetett bot ugyanebben a helyzetben feküdt a földön, csak a zsinórom mutatott másik irányba. Egyensen a fűzfás sziget és a nád közötti folyosó akadói közé... A fenekezős botom reménytelenül behúzta a hal a fészekbe, elszakadt az erőltetésre a 35-s fonott. A másik szerelékbe mikor beleemeltem viszont egy hatalmas rúgással tudatta, hal van a horgon. Egy bokor közepén nyomott egy emberes burványt a hal. Nekem több se kellett, bíztam a 60-s fonottban, beleemeltem. Jobbanmondva hátra lépkedve téptem bokrostól a halat, ami bokrostól is jött kifelé. Egész az akadókból kiérve akadt csak le a bokor ágairól a szerelék, de ekkora már a hal elkészült erejével és csak pihegett előttem. A szájába nyúltam és a partra húztam. Barátom eddigre odaért a locsogás hangjára és nyugtázta, a halam nagyobb, mint az ő 8 kilósa volt. Igazat beszélt, mérlegelésnél 10,55 kg-t mutatott a mérleg. Az első 10 kiló feletti harcsám volt, nem csak ezen a kis tavon. :)

Duplázás

Egy gyulai barátom felhívott, hogy kijönne velem egy harcsázásra, mert izgalmas beszámolóim hatására szeretett volna része lenni egy sikeres harcsahorgászatomnak. Ő csak pontyozott, igazából látni szerette volna, amint egy jobb harcsát fogok. Eljött hozzám, bepakoltunk a kocsiba és indultunk is. Az időjárás előrejelzés viharral kecsegetetett. Ekkorra már kitapasztaltam, hogy a vihar előtti időszak szinte 100%, hogy kapást ígér. Este 10 körül kezdett el dörögni és villámlani, közvetlen felettünk. Hatalmas esővel jött a vihar, így behúzódtunk a kocsiba. A karikák nem mozdultak. Mindkét botomon bergmanncsövön felkínált 30 dkg körüli kárász várta végzetét. Az eső elálltával kiszálltunk a kocsival és rágyújtottunk. Alig szívtam bele 2-3 slukkot a cigarettámba, mikor a bothoz ragadt a karikám és a bot megindult a víz felé. A pányva szerencsére visszafogta én pedig besuhintottam egy embereset. Pár jobb rugdalózás után magam felé pumpáltam a halat, ami még a part mellett párszor a mélybe tört és jókat rúgott a zsinórra. A hal kereken 8 kg volt. Mivel újabb vihar közeledett, nem akartam a két botos behúzással ügyködni. Csak úgy bottal, mindenestől bedobtam a 200 grammos ólmot a stupekkal és rajta az újabb 30 dekás kárásszal olyan 25-30 méterre. Bentebbről jött a halam, olyan 50 méterre egy sásos elől de gondoltam, vízbe van tehát jó lesz. Ebben a viharos időben amúgy is megvesznek a harcsák, hátha megtalálják kishalam. A vihar elálltáig szintén kocsiba ültünk. Vihar után a szokásos azonnali kiszállás, rágyújtás. Szinte el sem hittem, de épp, hogy rágyújtottam egy hangos locsogás hallatszott a bergmann csövem irányából majd bothoz vágódott a karika. Bevágtam és parthoz kényszerítettem nem túl nagy csatában egy 3,5 kilós harcsát. Barátom talán boldogabb volt, mint én. Egyrészt még nem látott élőben harcsát másrészt az egyik a maga 8 kilójával és ehhez képest hosszú, vékony testével egészen pazar látványt nyújtott. Én duplán voltam boldog. Egyrészt az előkészületek utáni fogás izgalma, ebből adódó sikerélményem örvendeztetett. Másrészt pedig az, hogy barátomnak nem egy eseménytelen éjszaka után kellett magyarázkodnom, hogy ilyen a harcsázás hanem élőben is bemutathattam a komplett folyamatot, a szereléstől a harcsa partra kerültéig. Soha rosszabb bemutatót!

Ha nem jön csalihalra, akkor...

2 éve nyáron volt egy bizonyos július, aminek az első két hetében ha nem völtöttem legalább 8 éjszakát a parton, akkor egyet sem. A kapások viszont rendre elmaradtak, a víz szokatlanul csendes volt. Azt már tudtam, hogy a harcsa horgászatban előfordulhatnak rövidebb-hosszabb időszakok, amikor hiába követ el mindent az ember, egyszerűen nem jön a hal. Ez próbára teszi a legtöbb ember kitartását és sokan ilyenkor morzsolódnak le. Én személy szerint ezt az időszakot is képes vagyok élvezni. Figyelek, gondolkodom, élvezem a természet csendjét és a tanulási folyamat szerves részeként tudom be a betliket is. Ezen a nyáron, ebben a kapástalan időszakban felfigyeltem egy érdekes dologra: a harcsák reggel 6-tól 9-10 óráig folyamatosan dúrták az iszapot gyönyörű pörsöket hátrahagyva árulkodó nyomokként. Elhatároztam hát, hogy egy hetet rászánok és annyi reggelt töltök kint a parton, amennyit tudok. Egyik botomat könnyített eltartós szerelékkel vetettem be hatalmas gilisztacsokorral a fenék felett 20 centire felkínálva, másik egy egyszerű úsztatós volt szintén a fenék feletti 20-30 centis vízréteget megcélozva. Első nap olyan 8 óra tájban hatalmas koppanással vágódott fel az eltartósra szerelt bot karikája és a vehemens kapáshoz képest nevetségesen kicsi, 30 centis harcsakölyköt húztam ki a vízből. Viszont a módszer működött. 2 nap múlva tudtam újra próbálkozni. Reggel 6-kor már a parton voltam és fél óra múlva már jöttek is a pörsök, buborékok. Olyan jeleket is láttam, amikről avatatlan szemű horgász nem mondja meg, hogy harcsa az okozója de számomra remek támpontként és biztató előjelként szolgáltak ezek az alig észrevehető nyomok. Ezen a reggelen olyan 9 óra tájban esett meg velem, hogy az egyik fent említett nagy harcsám meglépett a nem teljesen visszahajtott (gyári hibás) fülű horog miatt... Ahogyan azt már írtam, a kapása rendkívül nyugodt volt. Három lassú húzással ragasztotta bothoz a karikát, vagyis ragasztotta volna, mert mikor már majdnem a bothoz ért besuhintottam egy embereset. A hal egy nagy rúgást követően egyből a talpam alá sietett ami nem lepett meg, mert már rájöttem, hogy fészke mélyen a part alatt van egy általa kifürdött üregben. Nem bántam vele kesztyűs kézzel, orsóra ráfog, bottal hatalmasat beleemel és tart. Ez volt a koreográfia. A hal nem adta meg magát, fejét folyamatosan az üregbe próbálta dugni, farkával pedig jobbra balra csapkodott a víz tetején. Ez hamarosan azt eredményezte, hogy a horog hibás füléről lecsúszott a Palomra-csomó... Halam elment, egy 8/0-s piercingel a szájában. Az eset óta mondanom sem kell, mennyire kínosan figyelek a halvesztés okához hasonló apró részletekre... Ennek a dolognak viszont volt egy olyan pillanata, ami feledtette a halvesztés bánatát. A horgászat elején már megfigyeltem, hogy mozog a fészekben. Egészen apró buborékokra lettem figyelmes és a fűszálak nagyon finom mozgására. Épp arra sétált egy öreg horgász és megkérdezte, mit lesek oly' serényen. Elmondtam neki, hogy itt egy szép harcsa jeleit találtam. Erre ő kinevetett, mert szerinte ezek kistestű fehérhalak a part mentén, semmi egyéb. Viszont az öreg spori bizony levette sötétkék baseball sapkáját, mikor meglátta, hogy én tépem a halat az meg úgy csapkod a vízen, mint mikor nagyanyám a dunnát veri a teraszon. Egyébiránt, a módszer ezek szerint a nagyok számára is csábító a reggeli időkben. Vagyis ekkor még azt hittem, csak reggel... :) A következő 5 napban nem jutottam a tópartra sajnos. Ellenben, mások serényen próbálkoztak gilisztacsokorral. Hiába, ha az embert látják halat fogni, az ezzel jár. Hát, halat nem fogtak de ez számomra nem hatott újdonságként. Én nem csüggedtem, hiába mondták, hogy nem eszik a hal. Ezen a napon az úsztatós bizonyított először. Eredetileg a tó egyik sarkában vártam a harcsát nádhoz kikötött bójás szereléken. Kapásom nem volt, reggel mégis egy 3 kilós harcsát húztam ki. Szegény, nem bírta eltépni a 30-as szakítózsinórt és kapást se igazán tudott produkálni a bivalyerős pálcán. Ez után összepakoltam és elindultam haza. Útba esett a hely, ahol elment előző gilisztás harcsám és ismét pörsöket láttam. Ejj, az ilyen nem hagy nyugodni, leszálltam és felszereltem botomra egy úsztatós cájgot. Hamar felkerült a giliszta. Éjszaka is volt egy jó kapásom a könnyített eltartóson felkínált csokorra, de nem akadt meg, pedig a bot is megindult a kapás során. Bevetettem hát úsztatós készségem a pörsök területére, néha-néha beleemeltem picit, had ingerelje a harcsákat. 1 órán belül 4 megfogott és 2 nem megakadt harcsával büszkélkedhettem. A súlyukkal annyira nem, mert 1-től 3 kilóig terjedő intervallumban mérlegeltek ezek a fiatal harcosok. Azt viszont elértem velük, hogy a kint kapástalanul ücsörgő horgászok hamar összepakoltak mérgükben és hazamentek jobb elfoglaltságot keresni. Teltek-múltak a napok, munka-munka-munka... Aztán végre 3 pihenőnap. Mondanom sem kell, hogy az otthoni teendők elvégzése után mi volt az éjszakai program. A reggeli halfogásoktól felbuzdulva a kishalas felszíni cucc mellé egy könnyített eltartósra szerelt bot került, giliszta+nadálycsokorral. Volt egy kapásom este 11 körül, de nem akadt meg. Ezt követően 2 jó rablás, egyik szemben a nádfalon, másik a lábam előtt szinte. Olyan 5-6 kiló körülire saccoltam mindkettőt. A nádfal elé bevetett gilisztacsokrom hajnal 2 tájt fel is keltette egyikük figyelmét, mert gyönyörű kapást követően egy sikeres fárasztás végén 6,5 kg-s harcsát húztam a partra. A módszer sikere vitathatatlan volt, így ezt ezen a nyáron még rengetegszer alkalmaztam. Többször siker koronázta próbálkozásaim de a legmeglepőbb az volt számomra, hogy már a sötétség beállta utáni első percekben elkezdték kapdosni a kisebb harcsák a gilisztacsokrot. Az élőhalas módszerekhez képest rengeteg kapásom volt főleg, mikor mindkét botot eltartósra szereltem, puhatestű csalival. A kisebbek általában nem akadtak, csak megcsócsálták a hatalmas gilisztákat, amik mélyen lelógtak a horog alá. Viszont volt kétszer olyan nem megakadt kapásom, ami után a sírás kerülgetett. A karika folyamatosan gyorsuló húzással ragadt a bothoz, ami abban a pillanatban irányba állt. Talán ha megakad, el is viszi a hal egy az egyben... Ezek szép példányok lehettek, még sem vették be rendesen a horgot. Kár értük. :) A módszer viszont azóta működik és már kishallal is adott harcsát. Ezt az eltartóst direkt puhatestűre terveztem, hogy ne legyen olyan durung a szerelék, mint egy csúszóúszóval. A halak értékelték kreativitásom. Isten tartsa meg jó szokásukat.

A hal, amit megérte kiülni

Augusztus volt, 2013. Apám ekkor már néha velem tartott, mert akármennyire is bolondnak tart, amiért ennyit ülök kint még ha nincs is kapásom, azért tetszik neki a férfias harc a harcsákkal. Eddigre már megtanulta, hogy ha csendbe van az nagyban hozzájárul a sikerhez. Kifigyeltem egy 10 fölöttit annak a nádfalnak a sarkában, ahol gilisztacsokorral fogtam a 6,5 kg-t. Az egyik botot a hal rablásainak területére juttattam be két botos behúzással egy rövid bergmanncsővel. Jobb szeretem a hosszú, 1,5-2 m hosszú csöveket de itt a nádas miatt rövidre volt szükségem, hogy a lehető legközelebb juttathassam a kishalamat. A másik boton a gilisztacsokor várta végzetét. Az az éjszaka már a negyedik ugyanilyen volt. Hiába a három kapástalan éjszaka, valahogy sejtettem a halat és éreztem, hogy ki kell tartani. Nos, ezt a fajta megszállottságomat a kifigyelt harcsám este 22:45-kor kapással honorálta. Azért tudom a pontos időt, mert pont az órámra néztem és biztattam apámat, akinek már kezdett elfogyni a türelme így a negyedik éjszaka, hogy háromnegyed 11 van, mindjárt jön a hal! És jött is. Ő egy hellyel arrébb próbálkozott csúszóúszós szerelékekkel, rajtuk tenérnyi kárászokkal. Az én halam kicsit nagyobb csalihalra csábult el. Pont nála beszélgettünk, amikor is nagy csörrenés tudatta velem, hogy megvan a halam. Nem telt bele pár másodpercbe, hogy odaértem de már laza volt a zsinór, a hal felém jött. Ráfeszítettem a zsinórt és bevágtam egy embereset. Szegény pára kétségbeesetten próbált kitörni és nagyokat rúgott, de a kemény felszerelésnek és fárasztási szokásomnak köszönhetően 2-3 perc alatt már a part magas, harmatos füvében pihente ki a fárasztás viszontagságait. Az egyes horog a felső szájpadlásába ágyazódott be, míg a hármas horog kissé beljebb fogott vékony bőrt. Egyértelműen az egyes horog akadt neki, rendesen rávágott a kishalra.

A halak tanulnak, a horgász pedig kitalál valami újat

Mivel akkori kedvenc kis vizemen elég elterjedt lett a harcsázás (ezzel együtt az, hogy sündörögtek körülöttem és igyekeztek lemásolni a módszereim, több-kevesebb de inkább kevesebb sikerrel), ez magával hozta, hogy a harcsák még óvatosabbak lettek. Nekem az okozta a legnagyobb meglepetést, amikor egy szemmel láthatóan odaólálkodott egy hosszabb pörs kíséretében a bergmanncsövem alá, majd kis idő múlva távozott. Ekkor jöttem rá, hogy ezek a halak már annyira gyanakvóak, hogy valahogy minimalizálnom a szerelék vízben lévő részét. A nagy, nehéz ólommal fenékre rögzített bergmanncsövet itt nagyon kiismerték, bár megjegyezném itt, hogy később én újra sikereket értem el vele, csak akkor még nem jutott eszembe, hogy az akár 2 méter hosszú cső lesz a befutó, amin a kishal nagy teret tud bejárni így kevésbé gyanús. Szóval, agyaltam rendesen. Csónakhasználat nem volt megoldható, de a legjobb megoldás nyilván a spannolós és a bójás szerkó lett volna, leginkább nádhoz rögzítve a szakadó zsinórral. Nem kellett sokat gondolkozzak, megsegített a horgászok megoldóképessége, ha halról van szó. :) Egy darab kő vagy tégla volt a szakadó zsinórom végén, amit nemes egyszerűséggel a főzsinórhoz illesztettem egy nagy, erős forgó segítségével. A forgó előtt volt egy nagy ütköző (általában erős műanyag vagy fémlemez), ami arra hivatott, hogy megütköztesse a nagy méretű kapcsos forgót. Ugyanis olyan módon történt a csalihal bejuttatása, hogy a követ bedobtam a nádasba, hogy az beakadjon. Majd a zsinórt kifeszítettem és ráakasztottam a karabineres forgót, rajta a szerelékkel és a kishallal. Ezt elengedtem és lecsúszott a kifeszített főzsinóron a forgóig, ahol megütközött ugye. Nagy távra is használtam, ekkor kissé időigényes volt, mire sikerült a csalihallal behúzatni önmagát tulajdonképpen de sokszor adott halat ez a módszer. Igazából csak egyszerűen kitaláltam, hogyan bójázzak csónak nélkül. Az első próba átütő siker volt. Mivel nem olyan egyszerű egyből pontosan bedobni a tégladarabot a szakítózsinór végén, többször próbálkoztam, mire jól beakadt. Ekkor már kb. hülyének néztek a horgászok. Barátom mellettem ült és megjegyezte, ezzel azt a halat is elzavartam, ami ott se volt. Haha, gondoltam magamban majd meglátod. Egy vélt harcsafészek fölé dobtam, majd beengedtem a kishalat a bójás végszereléken. Épp, hogy felállítottam a botot és ráraktam a csörgőt már le is verte valaki a kishalat. Ez az egész nem telt bele 2 percbe. Akasztottam, elpattant a szakadózsinór és egy pillanatig meg volt a hal. Majd hanyagságomnak köszönhetően a végszerelékkel együtt látványosan elindult a nád mellett a dzsumbujba, maga után húzva a 300 grammos úszót. Nem kapcsoltam be a karabinert... Istennek hála ráakadt barátom feeder botjának a horgára és az addigra már kissé elfáradt halat kihúztuk. 9,6 kg volt! Azt mondták ilyen egyszer van az életben, ez a bolondok szerencséje. Erre másnap cáfoltam rá, amikor is délben egy 3 kg-t húzta ki ugyanezzel a módszerrel a tó másik végéből, szintén 2 percen belül kapásra bírva. Ekkor már bekapcsoltam a karabinert, így nem volt szükség segítségre. :) Viszont ketten összepakoltak, akik átvirrasztották az éjszakát és a délelőttöt harcsa kapás nélkül.

A tuti homokpad

Mint általában, ez a mestersorozat is az előző kapástalan hetek hatására indult el. Próbáltam az előzőleg tutihelynek nyilvánított részeken harcsát fogni, de 2 héten keresztül csak a sértetlen csalihalakat és gilisztacsokrokat húztam ki horgászat végén a drága tavunk vízéből. Viszont egyik este egy kósza gondolattól vezérelve egy olyan hellyel szemben ültem le, amely partja köztudottan sekély, lassan mélyülő és kemény homok. Gondoltam, ha harcsa lennék, biztosan elejtenék itt pár éjszakai virgonc fehérhalat a mélyből, lesből támadva. Egyszerű módszerekkel, egy bergmann csövessel és egy csúszóúszóval próbálkoztam. A bergmanncsövest kidobtam egészen a hely előtti sekélyesbe, a csúszóúszót valamivel visszább a már iszaposabb, mélyebb részre. Mindkettőn tenyeresnél kissé nagyobb kárász úszkált és várta végzetét. Néha elelmélkedem, milyen lehet, amikor a horgon lévő kishal érzékeli a veszélyt, a harcsa lassan közelít, majd egy hirtelen szívással behörpinti a menekülni képtelen csalihalat. Nem kellett sokáig gondolataim között várni a kapást, mert nagyott csörrent a jelzőm. Egy 4,5 kilós harcsa veszett rajta a bergmanncsöves szereléken. Újradobtam, majd fél óra múlva a horgásztársam, aki jó 40 méterre tőlem horgászott meginvitált egy beszélgetésre, kávéra és szivarra. Csapatunk harmadik, tapasztalatlan tagja odasétált hozzánk egyszer, ő még messzebb volt tőlem. Azt kérdezte halálos nyugalommal, hogy a csalihal rá tud e húzni a nyeletőre a csöves szerkón. Ketten egymásra néztünk, majd elindultunk gyorsan. Társam bevágott és egy szintén 4,5 kilós harcsát segített partra. Amikor a horgot szabadítottam ki szerencsétlen párából, csörrenésre lettem figyelmes. Igaz messze voltam botjaimtól, de felismerem csörgőim hangját. Odaszaladtam, már megint a bergmann csöves bot karikája van a bothoz ragadva. Hallottam, hogy zörög a nád, gondoltam, hogy belerongyol áldozatom. Bot a kézbe, hatalmas belehúzás, a hal kipattant a nádból és nem is védekezett tovább, feladta. Talán érezte, ezt nem nyerheti meg. Főleg, hogy pontosan 3 kilogrammra mérlegelt. Remek este volt, dupla akcióval. De ez a hely abban az évben nekem pontosan 9 harcsát adott. Nyolcszor horgásztam ugyanazon a helyen, ebből 7-szer egyet és ugye egyszer két harcsát fogtam. Utána benőtte a nád, meghorgászhatatlanná vált. Ezt nem is bántam, pont eleget kaptam attól a kis homokpadtól. Ideje volt, hogy a természet a halaknak kedvezzen és azóta is biztonságban vadászhatnak azon a pár négyzetméternyi területen éjszakánként.

Egyelőre ennyi jut eszembe, mint említésre méltó érdekesebb esetek. Az átlagosnak mondható rutinfogásokról nem tartom célszerűnek az írást múlt időben. Inkább jövő tavasztól megpróbálok több időt szentelni a harcsázásnak és a horgászatok után frissen megírni a bejegyzéseimet. Az idei év gyalázatos volt, minden összeesküdött ellenem. Így addig is inkább a módszerekről, szerelékek készítéséről és egyéb praktikákról igyekszem majd újakat mondani, információkat közölni.

Görbüljön, de ne törjön!

Jó reggelt/napot/estét a Tisztelt Olvasónak!

Hoztam pár megszívlelendő jó tanácsot, amit sokan eltúlzottnak tartanak néha de aztán rájönnek, tényleg szükség van bizonyos extra intézkedésekre a harcsafogáshoz. Első: CSEND! Ne zajongjunk, ne csörögjünk, ne dübögjünk, ne kiabáljunk. Amennyire lehet, maradjunk észrevétlenek, nesztelenek! A harcsa hallószerve rendkívül fejlett, a rezgéseket hihetetlen pontossággal be tudja azonosítani, ízérzékelése kimagasló és egyéb érzékszervei a mai napig kutatásra várnak. Minél idősebb, tapasztaltabb egy harcsa, annál érzékenyebben reagál. Ezért például fészekhorgászatnál szinte lopakodva kell közelíteni a harcsajelek forrásához! A hangoskodás főleg kerülendő még, ha éjszaka horgászunk pláne, ha táplálékban gazdag a víz. Ha megelégeli zajongásunkat, ilyenkor könnyen arrébb áll biztonságosabb pályát keresve az éjszakai lakomához. Ezért is alakult ki nálam az az antiszociális viselkedés, amit harcsázás közben tanúsítok. Ha látom, hogy valaki beszélgetni szándékozva közelít, gyorsan felpattanok és jó 20-30 méterre elballagok a víztől, mert sajnos a horgászok nagy része ugyanúgy kiabál, dübög, csapkodja a kocsiajtót, mint otthon. Ez persze minden rossz szándéktól mentes, egyszerűen nem volt részük olyan horgászatban, amikor is a csend egy alappillér volt. Szintén apámmal tudok példálózni. Az első 5-6 alkalommal, hogy kijött velem még nem tudott csendben maradni. Ponty horgászathoz volt Ő szokva, nem harcsavadászathoz. :) Szinte már kellemetlenül éreztem magam mindig rászólni, hogy maradjon csendben de csak mindig csörgött-zörgött valamivel. Utána már észre vette, hogy talán van valami az intéseimben és végre egyszer elérkezett az első csendes éjszakai pecánk. Az eredmény egy 15 kilós harcsa lett meg az, hogy azóta fater csendesebb, mint a temető. Nála már csak a barátnőm műveli komolyabban a csend művészetét, Ő nagyon komolyan veszi, igazi horgász. Meg is tartom későbbre feleségnek, azt hiszem. :)
A másik fontos dolog az erős fény. A harcsa látószerve nem igazán kifinomult, de tökéletesen elegendő arra, amire neki kell. Látni a fényt és a sötétet. Rejtőzködő életmódja miatt szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy fénykerülő. Ezért az erős fény riasztóan hathat számára!
A következő fontos dolog, hogy legyünk felkészülve a harcsa megfogására. Ne legyen útba semmi, legyen kialakított terület, ahol akadálymentesen fáraszthatunk. Lehetőleg a bothoz rohanván ne tapossuk össze a földre lehajigált, előzőleg csalihalfogásra használt pontyozó, match, feeder és spiccbotokat. Még világosban döntsük el, hogy mi lesz a taktikánk. Játsszuk le fejben, hogy mit teszünk, ha a harcsa az akadó felé megy, a szomszéd felé indul, a nádasba rongyol és így tovább. Ha lehet, még sötétedés előtt érjünk ki a partra és még világosban helyezzük el a szerelékeket meg a parton a terepet.
Legyen nálunk minden eszköz, ami a harcsa kiemeléséhez, esetleg tárolásához szükséges.
Fontos még megemlíteni, hogy a nagy méretű horgok használat miatt csúnya sérülések fordulhatnak elő! Legalább egy sebkötözésre legyünk felkészülve. Ha annyira átüti a tenyeret, ujjat a horog, hogy átmegy a szakáll, akkor úgy is csak a balesetin szedik ki (kivétel, ha valakinek olyan kórházfóbiája van, mint nekem és inkább kirágja magából a horgot csak orvos elé ne kerüljön), de addig érdemes legalább egy vérzést csillapítandó kötözést eszközölni.
Ha csónakot használunk, akkor az legyen stabil. Vagy mi legyünk felkészülve a legrosszabbra, akár egy mentőmellénnyel. Nem véletlen kötelező elvileg...
Legyen nálunk szerelék! Nincs annál rosszabb, mint mikor gilisztával készülünk emelt fenekezőzni és a harcsa zabálja a kishalat a felszínen, nálunk meg sehol egy alkalmas szerelék a megfogásukra...
Külön kiemelném, hogy ha leszúrós bottartón helyezzük el botjainkat, kössük ki inkább. Akkor is meg tud lepni egy jobb harcsa a hirtelen és erőszakos kapásával, ha 1 méterre állunk a botoktól. Jobb a békesség! Én olyan hosszúra szoktam hagyni a pányvát, hogy be tudjak vágni, mikor meg már megvan a hal, akkor csak kioldom a masnira kötött madzagot és mehet a fárasztás szó szerint kötetlenül. :)
Közvetlen a fogást elősegítendő dolog, hogy szerezzünk ismerősöket, akik informálni hajlandóak. Nem hátrány, ha azonnali információkat tudunk szerezni harcsafordulásról, hirtelen meginduló ívásról, táplálkozásról, egyértelmű harcsajelekről, kinek mi a fontos, milyen horgászati módszereket részesít előnyben. Több szem többet lát. Sajnos csak kevesen tehetik meg, hogy annyit vannak a tóparton, hogy mindenről a saját szemükkel tájékozódjanak. Nagyobb tavakon, tározókon, folyókon pedig ez szinte egyszerűen lehetetlen a terület nagysága miatt! Mi is tehetünk informáltságunkért. Méghozzá úgy, hogy olvasunk, videókat és írásokat, cikkeket keresünk a témában. Tapasztalatokat cserélünk másokkal és a lehető legtöbbet vagyunk a parton, próbáljuk kiismerni a harcsa életmódját. Így is rengeteg meglepetés fog érni minket, mert nincs két egyforma viselkedésű hal, két egyforma fogás. :) Végül, de nem utolsó sorban: Ne adják fel soha! Van, amikor indokolatlanul eltűnnek a harcsák rövidebb-hosszabb időre. De úgy, hogy a legtapasztaltabbak sem tudják fogni Őket. Ekkor derül ki, kiben van meg a kellő kitartás. Ki az, aki feladja és ki az, aki a rengeteg kapástalan éjszaka után is tesz még egy próbát... És a végén sikerrel jár. Az a siker higgyék el nekem, mindenért kárpótol!

Görbüljön!

Harcsanyálkás szép jó napot!

Ahogyan az előző bejegyzésben ígértem, most leírom nagyjából, hogy szerintem mi az a minimum felszerelés, amivel már érdemes harcsák ellen indulni illetve, hogy én mit használok. Egyáltalán nem kell nagy dolgokra gondolni, nem a megfizethetetlen botokat, orsókat fogom ajánlani. Ezek után felvázolom az általam használt szerelékeket, csalikat és egy pár megszívlelendő dolgot, ami közelebb vihet minket a sikeres horgászathoz.

A szerelékünk lelke a horgászbot és az orsó. Ez után jön, de annál fontosabb egy jó minőségű zsinór. A kiegészítő kellékek sora rendkívül hosszú: horgok, ólmok, úszótestek, szakító zsinór, forgók és forgókapcsok, ütközők, kapásjelzők, bottartók és így tovább. A harcsázásnál egy dolgot meg kell szívlelni: soha nem szabad alábecsülni a halat! A szereléket inkább túl kell méretezni. Hányszor hallottam már azt, hogy "Nekem elég a kisebb harcsa is, azért nem vásárolok erősebb cuccot". Aztán színlelt meglepettséggel hallgatom, ahogyan az óriásról beszél, ami elvitte a szerelékét, eltörte a botját, elvitte a mindent, szakított és a "meglépett" szó egyéb szinonimái. Igaz, hogy az emberiség már elég magas szintre lépett az élet rengeteg területén de azt még mindig nem mi választjuk meg, hogy mekkora hal fog a horgunkra akadni. Vegyük tehát részletesen szemügyre, pontról-pontra, hogy mire is lesz nagyjából szükségünk.

A bot

Egy minden tekintetben megbízható, bitang kemény pálcára lesz szükség. Ez nem jelenti azt feltétlen, hogy drága. Sőt. Néha a kevesebb, egyszerűbb az több. Erre saját tapasztalatból is tudok példát felhozni, az ET Rubin Cat botomat, amit közelharcra, ütni-vágni vásároltam. A példa arra, hogy nem kell csillagászati összegeket költeni egy bika botra. Tavaly volt egy 20-as harcsám, amit 2 perc alatt téptem ki vele 50 méterről és alig dolgozott a bot!

Akinek a pénztárcája engedi akár beújíthat egy Sportex Team Waller Boje-t vagy egy Black Cat Godzilla-t is, nyilván mindkettő a kategória csúcsa. De 40.000-50.000 HUF alatt is számos bot van forgalomba, ami gyakorlatilag törhetetlen és inkább az a kérdés merül fel velük kapcsolatban, hogy a horgász mit bír. Mert a bot biztos, hogy többet :) Én nem vagyok híve a "kezdő bot" dolognak, szerintem harcsázó botot hosszú távra vásárol az ember és nem azért, hogy 1 év múlva kategóriát ugorjon egy újabb bottal, amire megint pénzt ad ki. Hosszú a gyártók sora, akik remek botokat kínálnak megfizethető áron: D.A.M. - MAD CAT, Cormoran, Zebco - Black Cat, Energoteam, Saenger Uni-Cat, Rhino, DAIWA... Nem akarok részletekbe belemenni, az internet tele van tájékozódási lehetőségekkel. Ha a bot anyagát nézzük, a gyűrűk típusát, akkor láthatjuk, hogy nagyon nagy különbségek nincsenek. Egyébként nekem leginkább a carbon-composit anyagú botok jöttek be eddig, de ha sikerül beszerezni egy MAD CAT White Deluxe botot, akkor kiderül, mit tud a második generációs nanocarbon. Videók, tesztek alapján engem meggyőzött de senkit nem akarok rábeszélni, mivel 10-20 ezerrel olcsóbban is vannak minden igényt kielégítő pálcák. Nem szabad megfeledkezni a e-Bay, Amazon, Vatera, Jófogás és egyéb adok-veszek oldalakról sem, mert néha szinte zsír új, megunt dolgokat lehet játékpénzért vásárolni. Itt egy kis segítség. A németek értik a dolgot, bármelyik botot ajánlom ezek közül. Kifejezetten a Cormoran Big Cat Ultra Liftert, MAD CAT Black Heavy Duty-t és a Passion Pro II-t. Utóbbit már csak azért is, mert nekem is van egy 3,20-as méretben és valami eszméletlen jó. A pergető botokkal nincs sok tapasztalatom, mert nem igazán pergetek harcsára. Jövőre tervezem a műfaj elsajátítását, ezért nem szeretnék okosságokat megfogalmazni mások cikkei alapján. :)

Orsó

Az orsónak különösen megbízhatónak és kifogástalan működésűnek kell lennie!!! A fékereje jó, ha 10 kg fölött van, az erős tengely alapkövetelmény, ahogyan a minimum fém dob is de jobb a full fém (vagy hybrid). A megfelelő zsinórrakás alap dolog már szinte minden orsónál. A hajtókarnak erősnek kell lennie, mert hirtelen nagy terhelésnek lehet kitéve a többi alkatrésszel egyetemben. Zsinórtároló kapacitást figyelembe véve pergetéshez nem kellenek extrém méretek, de ha távolra horgászunk, akkor már egészen más a helyzet. Én személy szerint 8000-es méret alatt nem használok. Bár néha az orsó mérete nem egyenesen arányos a zsinórtároló kapacitással, a dob mélysége nagyban befolyásolja ezt ugyanis. Például a Fin-Nor Offshore, az egyik legkedveltebb és kétségkívül talán a legerősebb harcsázó orsó. 95-ös méretben 450 méter 0.45-ös zsinórt tud tárolni. Más orsókból a 100-as, 200-as méretek sem képesek erre. Vannak favoritok, ilyen például az Okuma Longbow, amiről sok harcsás osztott már meg pozitív véleményeket. 20.000,- Ft körül van az ára, ami igaz a többi megfizethető de már teljesen megbízhatónak mondható harcsázó orsóra. Persze magasabb áron is léteznek erőgépek, egyik kedvencem a Daiwa Saltiga, ami igaz zsebbenyúlós kissé, de a paramétereit végigolvasva elakad a szavam. Nálam a cél most a Fin-Nor és a Tica Cybernetic GG100 nevű szörnyetege. Amit még tudok ajánlani a megfizethető kategóriában az a DAM Quick Combat, ami szintén a M.A.D. CAT márkájuk alatt fut a többi harcsára specializált felszerelésükkel egyetemben. Nagyobb méretű távdobó és nagyhalas orsók is szóba jöhetnek, de bele kell számítani, hogy a harcsa nem úgy küzd, mint a kapitális ponty. Akinek van régebbi Daiwa-ja nagyobb méretben, ki ne dobja, mert örök darabok :) Még nekem is van használatban és elpusztíthatatlan. Az Uni-Cat oldalán is találhatóak 20-30 ezer HUF körül örök életű orsók, de a Black Cat katalógust is érdemes végignyálazni. Például egy Black Cat 680 FDX vagy egy Black Cat FD 495 (2016-ba ezt a 480 váltja, de a számokkal ellentétben semmivel nem lesz kisebb) két elpusztíthatatlan darab. Azért emlegetem ennyiszer és ragaszkodom magam is a termékeikhez, mert Stefan Seuss neve garancia a kifogástalan minőségre. Véleményem szerint napjaink egyik legnagyobb tudású harcsahorgásza. Egy szó, mint száz: itt tényleg nem szabad filléreskedni! Az egyetlen valóban olcsó harcsázó orsó, ami nekem bevált viszonylag extrém szituációkban is, az a Silstar Tierra Cat 8000-es volt, de már azt is vonakodva vásároltam meg pénz szűkében. Hát, azzal szerencsém volt, kivételesen. Két dolgot viszont nem titkolhatok el, ez pedig a szerintem kissé gyenge maximális fékereje. Bár sokan a dobra ráfogva, 3-5 kilós fékerővel fárasztanak, hogy a hirtelen kirohanásokat le tudják reagálni, én azért szeretem ha egy fék keményre van állítva ténylegesen. :) A másik, hogy az orsókart megszorítani hivatott kis tekerő anyaga elfáradt és a kezemben maradt. Gyakorlatilag letört a komplett belseje, így most egy csillag csavarhúzóval szorítom meg. Ezért érdemesebb többet áldozni egy orsóra, ha az ember harcsázásra adja a fejét. Hosszú távon biztos, hogy olcsóbb! És én abban sem vagyok biztos, hogy ezt a Tierra Cat-et nem fogja kisemmizni egyszer egy 60+-os harcsa. Ezért kapkodok én is két ezer százalékosan megbízható orsót beszerezni. A gyenge fékerő például határozottan idegesít, mert nem tudok a dobot is kontrollálva két kézzel kapaszkodni a botba és szerintem ez a gyenge max. fékerő (angolul max. drag, ha valaki utána akar nézni orsóknak külföldön) nem hiába van. Ennyit bír. Nekem meg hiába, fárasztás közben nincs túlzottan finom kezem. Ettől függetlenül ez az orsó már esett a földre kapás közben, ütődött fának, stégnek, túlélt egy halom erőszakos fárasztást de még jól szolgál. A végére hagytam, de nem szabad megfeledkezni a különböző tengerre szánt orsókról sem! A Penn Spinfisher szériája a kezdetektől egy olyan sallangoktól mentes, minden porcikájában erős és kifogástalan orsókból áll, amikbe bátran fektethetünk bizalmat. Az árkategóriáját tekintve még az SSV 10500 sem drágább egy Fin-Nor Offshore-nál (egyébként szerintem ez a kettő a csúcs). De az SSM vagy Slammer széria is bitang! Ezeket beszerezve az ember olyan orsót kap, amit talán élete végéig fog tudni használni. Full fém ház, dob, extra vastag tengely, extrém zsinórkapacitás. A Penn SSV 10500 annyira hatalmas, hogy már szinte túlzás is édesvízekre a legtöbb esetben. Nem tudom leírni, kézbe kell venni és akkor megérti mindenki. A 8500 és a 9500 méretek bőségesen kiszolgálnak akkor is, ha az ember 0.50-0.60-s zsinórokkal akar 200 méter fölötti távokra behordani. A Shimano is kínál hasonló gyöngyszemeket, például a Spheros 4000FB-t. A zsinórkapacitása kisebb, viszont tengerre szánt orsó lévén szintén túl van biztosítva. Hozzá teszem, azért ez az orsócsalád is rendelkezik 18000-s mérettel is, tehát a pergetésben nem merül ki használhatóságának palettája. Érdemes ezek között az orsók közt szemezgetni különböző külföldi oldalakon, mert Magyarországon csak egy csekély hányaduk kapható kereskedelmi forgalomban. Sok közülük nem alkalmas a vastag zsinórokkal való 200 méter feletti pecára a kapacitásuk miatt, ezek viszont elnyűhetetlen pergetőorsóink lehetnek. A spinning orsók közül tényleg érdemes szemezgetni, itt egy lista a híres Alan Hawk személyes véleménye alapján. Végül, de nem utolsó sorban szót kell ejtenem a hengermultikról is. Felépítésük alapján igazi csörlők és kezdenek nálunk is egyre jobban elterjedni. A nagyobb méretek a peremfutókhoz hasonlóan szintén hatalmas zsinórkapacitással bírnak és bivalyerős fékrendszerrel. Szerencsére a harcsás brandek is gyártanak multikat, ezért ha direkt harcsa a célhal, akkor könnyedén megtalálhatjuk a számunkra ideális darabokat náluk. Ezen kívül persze, mivel a tengeri felhasználása a leggyakoribb ennek az orsócsaládnak, érdemes külföldi oldalakon is utánanézni a gyártók kínálatának. Szinte az összes nagy cég rendelkezik azokkal a multikkal, amiket mi, harcsások keresünk.

Zsinór

Ez az a tényező, amiben nem nagyon lehet már hibázni, mert a piac telítve van jobbnál-jobbakkal és mellényúlni nehéz. Két fő tábor van: monofil és multifil (fonott). Ezen kívül előkének még sokan használnak kevlárt. Mono-t én csak előkének használok, 90-120-as méretekben. A főzsinórom minden esetben fonott és minimum 0.40-es, bár a kedvencem a 0.50-0.60-as méret, aminek manapság a szakítószilárdsága 70-90 kg körül mozog (az enyém 0.58-as 72 kg szakítóval, amiből 200 méter körül van az orsómon). A monofil előnye az ára, nyúlása és merevsége, a fonotté az ereje és kopásállósága. Eleinte sokalltam a jó minőségű fonottak árát. Mára rájöttem, hogy hosszú távon megéri. 10.000,- Ft alatt nem igazán úszok meg 200-300 méter zsinórt így, de cserébe nyugodt vagyok 4-5 évig. Így már nem is tűnik olyan drága befektetésnek, igaz? Szándékosan nem fogok most márkát ajánlani, mert felesleges. A paraméterek nagyjából egyeznek minden gyártónál. A harcsára specializált cégek zsinórjait ajánlom elsősorban, hiszen speciálisan harcsára orientálódtak de mondjuk egy 0.50-es Carbotex-et se nagyon fog eltépni semmi még csuma fékkel sem, mert a horgász előbb landol a vízbe. :)

Kiegészítők (horog, ólom, kapcsok és forgók, bottartók, kapásjelzők, apróságok

Mindenből nagyot és erőset, mondom én. Horgokból 5/0-9/0 méretek közt használok Kamasaki-t, Gamakatsut, Hayabusha-t, Black Cat-et és VMC-t. Mind egyes és hármas kivitelben. Forgók közül már kizárólag csak Black Cat-et, Uni-Cat-et, Cormoran-t és M.A.D. CAT-t használok, mert rájöttem, hogy harcsára nem elég ha nagyok de erősségükben is az extrém terheléshez tervezetteknek kell legyenek. Főleg a szakító zsinóros módszereknél. Ugyanez igaz a kapcsokra is. Bottartókat három kivitelben használok: masszívabb villást, házi gyártmányú ívest és állvány típusú bottartókat (nem, nem a rod-pod, hanem ez).Utóbbit is saját kezűleg terveztem és gyártattam le esztergályos ismerőssel, mert szeretem a megbízható dolgokat. Bár, a boltik is bírják a gyűrődést általában. Kapásjelző tekintetében a karikát, csörgőt és elektromos kapásjelzőket lehet megkülönböztetni leginkább. Elektromosból használatos a leszúrható szárra erősíthető és a botra rögzíthető kivitel. Karikáknál sokszor kell súlyozni! Én nagyobb csalihalnál felszíni módszereknél gyakran tekerek akár 50-200 g forrasztóónt a karikára súlyozás gyanánt, hogy a kishal ne tudja kifeszíteni. Csörgő az nálam alapfelszereltség és ajánlom is mindenkinek. Főleg azoknak, akik hasonlóan gyűlölik az elektromos kapásjelző hangját, mint én. :) Univerzális, karikára és botra is csíptethető, kis helyen elfér, elem sem kell hozzá. Ha rááll az ember füle még a legvadabb viharban is meghallja ha kapás van. Nekem a rekordom 50 km/h-s szél, szakadó eső, dörgés, csukott kocsiajtó. Egy bombát sem hallottam volna meg, de a csörgőt azonnal, pedig csak egy 7 kilós harcsa volt a tettes. Pechemre, mert én meg jól eláztam fárasztás közben. :) Az apróságok alatt pedig a gumigyöngyöt, szelepgumit, zsugorcsövet, kishal rögzítő gumidarabot és hasonló alacsony költségvetésű, akár házilag megoldható dolgokat értem. Mindenből van már harcsázó. Én azért ezek helyett ajánlom, hogy gumiütközőnek például akár erősebb befőttes gumit, de kishal rögzítésére a horogra inkább egy darab rossz biciklibelsőt használjon. Minek fizessünk olyan dologért, ami gyakorlatilag ingyen is megoldható és tökéletesen funkcionál? Szelepgumikból is tökéletesek az erős, esetleg nagyobb átmérőjű darabok. Nem is feltétlen kell mindent a horgászboltban összevásárolni, a harcsázással együtt járó barkácsolás amúgy sem engedi meg ezt a kényelmet. :) Ólmokból pedig az 5 grammostól az akár 300-400 grammosig bármi előfordulhat. Fészekhorgászatnál gyakran nem is használok ha nadály a csali, de egy behúzós felszíni szerelék megkívánja a 200-300 gramm körüli ólmot is. Bójás módszernél nálam a 100-200 gramm az átlag, úsztatósnál az úszó felhajtóereje határozza meg a méretet. Előkés csúszóúszónál 150 gramm ólmot használok, emelt fenekezős szerelékeknél 50-100 gramm közötti a számomra ideális méret. Behúzós szerelékeknél említést kell tennem a speciális behúzó ólmokról. Ezeket én házilag készítem. A lelke egy küllődarab, aminek a két végére spiccgyűrűt erősítek bandázsolással és ragasztással. Előtte egy nagy méretű, erős kapcsot húzok a küllődarabra, ebbe lehet majd beleakasztani az ólmokat. A spiccgyűrű létjogosultsága vitathatatlan, mert a zsinórnak könnyen kell futnia behúzásnál. Néha ezt helyettesítem vastag dróttal, amit kör alakúra hajlítok.

Úszók, felszíni szerelékek, csúszóúszó, szakító zsinóros szerelékek alapanyagai

Az úszó méretét és fajtáját a felhasználás határozza meg. Fészekhorgászathoz az átfúrt testűek az előnyösebbek 5-20 gramm között, de egy úsztatáshoz már elkél az 50 grammos antennás úszó is (vagy nagyobb). Bójás szerelékeken én 200-300 grammosokat használok, de egy előkés csúszóúszós szerelékhez már elég az 50 gramm tapasztalataim szerint. Egy könnyített eltartós (ez saját fejlesztés, idősebb horgásztársam keresztelte el így és később majd erről is készítek elkészítési segédletet) szereléket viszont egy 25 grammos úszó is gyönyörűen tart. Felszíni szerelékeknél a módszertől függően szükségünk lehet növényi szárra, PVC csőre, hungarocellre, balsafára illetve régi üvegbot spicctagjára. Utóbbit keljfeljancsi és óriásantennás úszó készítésénél tudjuk használni, míg az előtte említetteket Bermann-csöves módszerhez leginkább. A növényi száraknál bambuszra, nádszálra gondoltam, amikből fekvőúszó készíthető a PVC csővel egyetemben. Nekem történetesen a legfogósabb darabom bambuszból készült, 150 centiméter hosszú, a két végén egy egy gömb alakúra csiszolt lábazati hungarocellel. Ezzel most el is árultam, mihez kell a hungarocell. A balsafát pedig az óriásantennás úszónál és a keljfeljancsinál használjuk felhajtótest gyanánt. Kis barkáccsal remek házi készítésű úszók is születhetnek belőle. :) Az előkés csúszóúszóhoz használatos speciális anyagok a parafa (úszótest), megfelelő méretű csövek, ömlenyragasztó és epoxy gyanta. Esetleg a merevítéshez fémszál, amit én személy szerint mindig használok. A teljesség igénye nélkül soroltam fel ezeket a dolgokat, hisz' a forgók, karabinerek, zsinórok szükségességét egyértelműnek tartottam és a későbbiekben ezen szerelékek elkészítése egyébként is kivesézésre kerül majd. Szakító zsinóros szerelékeknél a különlegesebb összetevők a vékony szakítózsinór, bója, kötél, clips, csónak ha muszáj. Ahol nem lehet csónakot használni, oda kitaláltam egy sok esetben működő alternatívát amivel már sok halat fogtam, ezt mindjárt elárulom. A bója lehet hajózási jelzőbója de nem tagadom, hogy nekem legtöbbször nagy üdítősüvegek szolgálták ezt a célt. A kötél a bója súlyhoz rögzítéséhez hivatott, ami egy zsák kőtől kezdve a téglákon át bármi lehet. Elég nehéz kell legyen a súlyozás, hogy bevágásnál szakadjon a vékony, legtöbbször 20-25-ös méretű szakítózsinór. A clips egy önkioldó, ami a szakítózsinór szakadása helyett elengedi a zsinórt. Előre be kell lőni a szakítószilárdságot és ő szépen elenged bevágásnál. Sokszor praktikus lehet, bár én nem használom. A csónak használata egyértelmű, amikor nagy távra akarjuk behelyezni bójánkat.

U-Pose szerelék kellékei

Ez tulajdonképpen egy szakítózsinórral ellátott emelt fenekezős technika. Lelke a U-Pose víz alatti úszó, ami vízszintesen állva lebegteti a fenéktől kívánt távolságra csalinkat. Ez lehet élő vagy döglött kishal és puhatestű egyaránt. A víz alatti úszón kívül szükségünk van Seaboom-ra vagy forgóra, amihez rögzítjük majd a fenéksúlyt a szakítózsinórral. Kövekre a fenékhez rögzítéshez, ütközőkre a pozicionáláshoz. Talán erről van a legtöbb youtube video, úgyhogy a későbbi részletezést itt kihagynám és ajánlanám például ezt a videót. Megjegyezném, hogy ennél a szereléknél vannak kifejezetten csörgős U-Pose-ok, de külön is lehet csörgőt vásárolni, amivel bármilyen készségen kívánatosabbá tehetjük csalinkat a harcsa számára! Fontosnak tartom kiemelni, hogy tavon is remekül használható. A trükk, hogy a kishalat a farka felől kell egészen hátul megtűzni, így az folyamatosan előre tör és nem gubancolja a szereléket. Én 20 g-os U-Pose-ra raktam 40 dkg-os kárászt is. Remekül mozgott (ebben egyébként a csörgő is segít, mozgásra ingerli a lusta kárászt is) és nem gubancolt. Minden esetben 0.70-130-s monofilra kötöm a végszereléket, ez garancia arra, hogy mereven tartja és ez már magában komoly gubancgátló hatással bír. Ezt azért emeltem ki, mert én külföldi videókban csak és kizárólag folyókon láttam harcsásokat U-Pose-al pecázni. Emiatt azt hittem, hogy a folyás szükséges ahhoz, hogy a szereléket irányba tartsa. De a Harcsahorgászok Dunán innen és Dunán túl csoportban, ahol egyébként rengeteg információhoz lehet hozzájutni, Wallner Ákos felvilágosított, hogy igenis működik tavon és próbáljam is ki. Első bevetésen este 19 órakor húztam be a U-Pose-t és 19:30-kor elsült a bot :)

Azt hiszem, szinte a teljesség igényével felsoroltam a harcsázáshoz szükséges eszközöket, anyagokat. Az olyan apróságokat, mint a vágóhorog, kesztyű, megfelelő pányva a következő részben szeretném említeni, ahol is a harcsa fárasztásáról, kiemeléséről és vele szemben elvárt kíméletes bánásmódról szeretnék pár gondolatot megosztani.

Har-csalik

• Élő csalihal
  
  Kora tavasztól szezon végéig bármikor fogós, mivel a harcsa első számú tápláléka. A felkínálása az emelt fenekezőtől kezdve a felszíni szerelékekig bármilyen módszerrel fogós lehet. A felszíni módszerek főleg kora tavasszal nyújtanak kiemelkedő eredményt, de a harcsa szájállásából és rablási technikájából adódóan mindig kiemelt figyelemmel viselkedik a felső vízrétegekben vergődő csalihallal. Nyáron sokszor eredményes a csúszóúszóval mélyebb rétegekben felkínálni. Említést érdemel az úsztatós módszer, amivel a legóvatosabb harcsák is becsaphatóak, köszönhetően egyszerűségének.
  
  
• Puhatestűek (harmatgiliszta, nadály, iszapgiliszta, lótetű...)
  
  A másik csoport, ami rengeteg halat ad. Vannak olyan időszakok, például az áradás, amikor fogóssága a harcsa aktuális táplálkozási szokása miatt elsőrendű csalivá avanzsál. Legtöbbször emelt fenekezőn, könnyített eltartós szereléken és úsztatóson használom. Fészek- és üreghorgászatnál elsőosztályú csali. Külföldi horgászvideókban gyakran bizonyulnak fogósnak U-Pose módszerrel felkínálva nagyobb folyókon. Kuttyogatásnál az élőcsali mellett a leggyakrabban használtak a puhatestűek.
  
  
• Műcsali (Wobblerek, támolygók, körforgók, plasztik csalik, vertikális csalik)
  
  Nos, túl sok tapasztalatom nincs ezen a téren még sajnos... Villantóval sikerült már harcsát kapásra bírnom vélt fekvőhely közvetlen közelében, eddig ennyit tudok felmutatni. De Bokor Károly és Lukácsi Béláék videóiból, leírásaiból táplálkozva kedvet kaptam a wobblerezéshez és elsajátítandó módszerré kiáltottam ki. A csónakkal csorgás és a part felé dobálás a fák, partoldalak mellé vitathatatlanul talán az egyik legfogósabb módszer. Említést érdemel, hogy a nagy folyókban rengeteg 100 kg körüli harcsa esik áldozatul a pergetésnek, a vertikális horgászat pedig egyre nagyobb teret nyer!
  
  
• Bensőségek (Bél, máj és egyéb egzotikus dolgok, amiket személy szerint sosem használtam)
• Bojli (Szintén szűz vagyok és valószínűleg maradok is ezen a területen :))

Szép napot és eredményes horgászatot kívánok mindenkinek!

Tisztelt jelenlegi és jövendőbeli Olvasók!

Bús Norbert néven élem átlagosnak mondható mindennapjaim. Munka, barátnő, haverok, erőemelő edzések, túrázás, futás és még sorolhatnám. A lényeg, hogy mindig történjen valami. Szeretem, ha nem öl meg az unalom. Talán ezért is lehet furcsa átlagos polgárnak, hogy miért is szeretek én harcsázni tulajdonképpen. Mert ugye normális ember annyit lát, hogy:
- Ez beteg! Miért nem dob be inkább pontyra és szórakozik egy kicsit?
- Mit akar ez kifogni? A nagy fehér krokodilt?!

És utána jön az, ha az ember elég tájékozott és még a szerencse is kicsit a pártjára áll, hogy "A MÁRVÁNY MINTÁJÚ CSUPASZ NYÁLKÁS TESTŰ BAJSZOS GEREBENFOGAS ÚR ISTENIT", mert megvan a hal és ha csak 5 kilós, akkor is csodájára járnak. Ez néha percek alatt is megtörténhet, néha tényleg már beteges kitartással, napokig, hetekig, extrém esetben hónapokig is lehet kergetni 1-1 kifigyelt halat. Ja és nem biztos, hogy a végén meg lesz fogva. Apám szokta erre mindig azt mondani, hogy "Fiam, Te nem vagy egészséges". De azért hajtja a kíváncsiság, kijön velem. Morog, hogy már megint semmi. Meg, hogy jön a vihar, útálja az egész világot, hogy ilyen időben is kint kell ülni. De hát, sajnos a harcsa imádja ha villámlik, ezért a maradás nem kérdés. :D Aztán, ha megvan a hal, akkor visszatér az életkedve, imádja a bolygó összes élőlényét és talán még nálam is boldogabb.

De térjünk a tárgyra, hogy mi is várható tőlem. Gyakorlatilag két éves korom óta a vízparton vagyok, mondhatni ott nőttem fel. Ismerem az összes növényt, állatot, hangot, illatot. Én ott érzem azt a semmihez sem fogható békét. Apám elmondása szerint talán másodjára vihetett ki magával horgászni a Körösre, mikor is a gyönyörű süllők után horogra akadt egy 30 deka körüli kölyökharcsa. Állítólag annyira tetszett, hogy egyből kivettem a kezéből és már vittem is vissza a vízbe, had nőjön. Lehet ez az élmény maradt meg annyira vagy egyszerűen minden horgászba bele van kódolva, de nekem azóta szinte csak a harcsa létezik. A süllő- és csukahorgászat még belefér, lévén ragadozók, de a békéshal fogás számomra nem nyújt élvezetet. Na persze, kivétel a csalihal fogás. Egy 30 dekás kárászt többre becsülök egy 10 kilós pontynál, mert az mennyire tökéletes, szabvány harcsa csali, nem igaz? :) Rengeteg módszert alkalmazok harcsára, soha nem ragadtam le egynél. Vannak kedvenceim, név szerint a bójás és a behúzós felszíni módszerek. De ha azt látom, hogy puhatestűvel hamarabb fogom meg a harcsát, nem tétovázok váltani. A fészekhorgászatot is művelem, de erről túl sokat nem szeretnék majd írni, maximum a harcsajelek vonatkozásában. Egyrészt azért, mert sokan etikátlannak tartják másrészt pedig szerintem a Koós Ferenc féle DVD-k tökéletesen lefedik ezt a területet, nem kívánom szaporítani a szót. Szerelék tippeket, képeket, elkészítési módokat is meg fogok osztani. Történeteket tekintve leginkább az igényes írásokat szeretném erőltetni képekkel megtűzdelve, de videókkal is igyekszek majd dokumentálni a horgászataimat. Archív sztorikat röviden szeretnék majd tálalni visszaemlékezés gyanánt, de a nulláról indulva akarom ezt a blogot most frissen futtatni. Az idei nyár tökéletesen megfelel majd kezdésnek véleményem szerint. A következő írásban nagyjából leírom azt, hogy én milyen szereléssel horgászom és mi szerintem a minimum, amivel érdemes elindulni. A csalikat, módszereket az évszakok, napszakok tekintetében és egy pár általános tudnivalót, amit nem árt észben tartani ha az ember harcsázásra adja a fejét.

Remélem, nem fogok untatni senkit és sikerül egy olyan blogot, közösséget létrehozni, ami kiemelkedik a sablon horgászfórumok tengeréből. Minden jót és irány a vízpart!